Pesti Srácok

Toroczkai-Pongrátz: Dúró Dóra semmiképp ne mondjon le mandátumáról

Toroczkai-Pongrátz: Dúró Dóra semmiképp ne mondjon le mandátumáról

Felkérjük Dúró Dórát, hogy semmilyen körülmények között ne mondjon le képviselői mandátumáról – írja Facbook-bejyegzésében Pongrátz Andrással közösen megfogalmazott üzenetében Toroczkai László. Ismert, a Jobbik Országos Elnöksége szerdán bizalomvesztésre hivatkozva visszahívta országgyűlési képviselői tisztségéből Dúró Dórát.

Toroczkai László a Facebook-bejegyzésben úgy fogalmaz, véleménye szerint

a Jobbik frakciója elszakadt a párttól és a magyar valóságtól is, Dúró Dóra frakcióból való kizárását semmi sem indokolta

, az egy koncepciós eljárás. Mint fogalmazott,

Úgy vélte, a Jobbik súlyos morális válságba került, ezért arra kérik Dúró Dórát, hogy „

rendületlenül képviselje továbbra is a Jobbik eredeti szellemiségét az Országgyűlésben

PestiSracok facebook image

”. Azt javasolták, hogy a jobbikos képviselői eskü megszegése miatt mondjon le a mandátumáról inkább az a Gyöngyösi Márton frakcióvezető,

Mint nemrégiben arról beszámoltunk, a Jobbik Országos Elnöksége visszahívta országgyűlési képviselői tisztségéből Dúró Dórát – írja a párt közleményében. Mint hozzáteszik, a Jobbik parlamenti képviselőcsoportja tegnap zárta ki soraiból bizalomvesztés miatt Dúró Dórát, és felkérte az Elnökséget, hogy döntsön a mandátumáról, amit ma a vezető testület meg is tett.

Forrás: facebook.com; fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.