Pesti Srácok

Tőrőlmetszett kommunisták beszélnek nemzetbiztonságról

Tőrőlmetszett kommunisták beszélnek nemzetbiztonságról

A történelemben szinte példa nélküli, hogy egy független állam önként beengedi saját nemzetbiztonsági rendszerébe egy másik hírszerző szervezet embereit. Nos, van, akiknek mégis sikerült: a második Gyurcsány-kormány nemzetbiztonsági vezetõi szakmailag ordító dilettantizmusról tettek tanúbizonyságot. És most mégis ezek a kommunista gittegyletmaradványok próbálják bírálni a jelenlegi titkosszolgálatok munkáját a neokomcsi halálbarbikkal és csatolt részeikkel... és nekünk tűrnünk kell, szerencsére nem sokáig: jókora gyomrost adhatunk június 9-én a dollárbaloldalnak.

Egészen vérlázító, amit a balliberális mainstream média megenged magának az elmúlt időszakban – és nem csupán arra gondolok, hogy Szijjártó Péterre próbálják ráhúzni az „orosz kém” szerepét, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent, mivel nem volt hajlandó védett információval kapcsolatban nyilatkozni a 444.hu újságírójának, aki a zsebéből előrántott jelentéssel akarta zavarba hozni a külgazdasági és külügyminisztert. Arra azonban láthatóan nem készült, hogy a tárcavezető nagyon keményen helyre teszi a szereptévesztésben lévő Soros-blog kiküldött médiamunkását.

Így persze ugrott a stratégia, amely forgatókönyv szerint Szijjártó Péter majd jól zavarba jön és bevallja, bizony, lebuktatták, ő nemzetbiztonsági kockázatnak tette ki Magyarországot, de micsoda szerencse, hogy vannak független tényfeltáró újságírók, akiknek a kezében landol néhány védett információ – ami miatt az újságíró akár börtönbe is kerülhet, és akit erről láthatóan elfelejtettek felkészíteni. Bár vérciki módon égett be a 444.hu munkatársa, ettől függetlenül képtelenek elszakadni az általuk vizionált nemzetbiztonsági vészhelyzetről, ami persze gonoszorbánig vezet vissza, aki nem ismerte fel, hogy csúnyaoroszok.

Dobrevék (született Klara Petrova Dobreva, Szófia, 1972. február 2.) persze azért megpróbálták az eredeti forgatókönyv szerint lemondásra kényszeríteni Szijjártó Pétert, bár itt nem egészen világos, miért is kellene ezt megtennie. Az viszont egészen világossá vált, hogy ezt az ukázt mégiscsak végre kellene hajtani, mert különben nem lesz dolláreső, ami nyilván nem esne jól az egyébként leginkább áldozatpózban tetszelgő ellenzéknek, akiket „elnyomnak, megfélemlítenek”, egyelőre munkatáborba nem küldik őket. Ja, az az ő módszerük, elnézést... Viszont mégiscsak elgondolkodtató, hogy a baloldal képmutatásának egyáltalán nincs határa, Gyurcsány Ferenc és pártja pedig ebben élen jár.

PestiSracok facebook image

Nincs új a nap alatt

Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa már korábban is azzal vádaskodott, hogy a kormány mentességet adott az orosz titkosszolgálatnak, ezért Putyin emberei szabadon járnak-kelnek Magyarországon, hazánk a KGB lerakata lett. Kocsis Máté tette helyre a túlmozgásos Tordait, amikor közölte vele, hogy bár az általa elmondottak igazak, azonban ezzel nem az Orbán-kormányt, hanem a vezérét, Gyurcsány Ferencet kellene megvádolni.

Felidézte: 2006 márciusában Putyin Gyurcsány házában ebédelt, nem nyilvános, négyszemközti megbeszélésre is sor került. 2006 májusában Szilvássy György titokminiszter lett, 2006 szeptemberében Gyurcsány Rosztovban Putyin elnökkel folytatott zárt megbeszéléseket. 2007 januárjában Gyurcsány miniszterelnök és Szilvássy miniszter jóváhagyásával Galambos Lajos, a magyar titkosszolgálat vezetője beengedte az orosz titkosszolgálat embereit a budapesti NBH-központba azért, hogy „azok kiszűrjék a Fidesz-barát munkatársakat”. 2007 márciusában Gyurcsány Putyin elnök Moszkvától távoli villájában töltött egy napot, hogy aztán 2007 júniusában (hálából) elinduljon a Mol kijátszása az oroszoknak, 2021 szeptemberében pedig Galambos Lajos, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetője államtitoksértésért (!) négy év börtönt kapott a Kaposvári Törvényszéken.

Történelmi bűn és egyben példátlan az a tett amit Gyurcsányék műveltek a 2000-es évek közepén:a nemzetbiztonsági szolgálatokat, jól menő magyar vállalkozásokat önként és dalolva kiszolgáltattak idegen érdekeknek. AGyurcsány Ferenc vezette kormányzat volt az, amelyik a rendszerváltás utáni Magyarország szuverenitásán a legnagyobb sebet ejtette, és amiről meglepően keveset beszélünk.Ő volt az a miniszterelnök, akinek vezetése alatt a kormányzat legfelsőbb köreibe is bejutottak orosz titkosügynökök, és akik állami segítséggel magyar embereket kötöttek rá hazugságvizsgálóra.

Emlékezetes: a második Gyurcsány-kormány nemzetbiztonsági vezetői az Országgyűlés szakbizottságában rendre olyan kérdésekkel, információkkal szembesültek a fideszes szakpolitikusok részéről, amelyek szerintük csak úgy juthattak el hozzájuk, hogy a „cég” egyes munkatársai „szivárogtattak”. A jó moszkvai kapcsolatokkal rendelkező Galambos Lajos ekkor felvette a kapcsolatot az orosz titkosszolgálat szakértőivel, hogy azok „átvilágítsák” a rendszert, és kiszűrjék a nem megbízható munkatársakat. Az oroszok – akik állítólag bolgároknak álcázták magukat, ugyanis Bulgária a NATO-szövetségesünk, szemben Oroszországgal – saját poligráfos technikájukat telepítették az NBH központjába, és megkezdődött a polgári elhárítás munkatársainak átvilágítása. A technika Magyarországra szállítása a ferihegyi kisgépes terminálon keresztül történhetett – itt segédkezhetett a P. László vezette Zömök Kft., amely a légikikötő védelmi rendszerét működtette. Az oroszok – ha már bent voltak – technikai támadást is indíthattak az NBH ellen, ráadásul a leprofilozott elhárítók adatait akár magukkal is vihették, azt is megtudhatták, hogy ki mivel foglalkozik, akár azt, hogy kinek a szakterülete az orosz vonal. Aztán erről megpróbáltak jó mélyen hallgatni. Milyen érdekes!

Értelmezzük tehát újra ezt a hozzáállást: teljesen rendben van, hogy hazudunk a választópolgároknak, meghamisítjuk a tényeket, csak azért, hogy mi kerüljünk hatalomra. Egyébként pedig – szerintük – elismerésre méltó, hogy ők egymás között erről azért mégiscsak beszéltek, sőt, akadt jó néhány olyan balliberális írófenomén, aki erkölcsi magaslatokba helyezte az őszödi frakcióülésen elhangzottakat. Az akkor még miniszterelnök Gyurcsány szerint ugyanis „a magyar politika igazi kérdése ma már nem az, ki, mikor nem mondott igazat, hanem az, ki tudja ezt abbahagyni”.Azért ehhez tényleg pofa kellett. Megpróbálni tovább mosdatni magukat, hülyére venni a népet, letolni a torkukon, hogy nyeljék csak le ezt is, csakúgy, mint eddig mindent, hogy még véletlenül se lássák meg a valóságot: a szocialisták romba döntötték az országot. Ebben tényleg tehetségesnek bizonyultak.

Érdemes felidézni azt is, hogy a WikiLeaks közzétett jó néhány belsős CIA-dokumentumot, amely tájékoztatta a titkosügynököket arról, hogyan lehetne kibővíteni tevékenységeiket. Ezekben kémeknek adnak tanácsot, részletes áttekintést titkos taktikákról, így Magyarország megfigyeléséről is. Ennek részét képezte a határmegfigyelő program, amit Szabó Tímea koordinált. Tevékenysége során elérte, hogy a Magyar Helsinki Bizottság tagjai beléphettek civilek által nem látogatható helyiségekbe, adatokat gyűjthettek és kihallgathattak személyeket, iratokba tekinthettek be. És még olyan személyek aktáit is megismerhették, akik már nem is tartózkodtak Magyarország területén. A Helsinki Bizottságnak egészen döbbenetes módon 2003–2004-ben olyan jogosítványokat adott tulajdonképpen önként át a magyar illetékes rendszer, amely egy civil szervezet számára elképzelhetetlen lenne: sikerült bejutniuk határőrségekre, belbiztonsági szervekhez, ahol nagyon komoly szolgálati titkokat, adott esetben államtitkokat is őriznek. A Gyurcsány-kormánynak úgy tűnik, mindez mégsem volt problémás. Ami lényeges: ők maradjanak a hatalomban. Ugye milyen érdekes, hogy vannak dolgok, amik nem változnak? Ez például ilyen.

És most mégis ezek a kommunista gittegyletmaradványok próbálják bírálni a jelenlegi titkosszolgálatok munkáját a neokomcsi halálbarbikkal és csatolt részeikkel... és nekünk tűrnünk kell, szerencsére nem sokáig: jókora gyomrost adhatunk június 9-én a dollárbaloldalnak.

Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?