Pesti Srácok

Totális a káosz a fővárosi közlekedésben, Karácsonyék a hegyvidékiekkel is kitoltak

Totális a káosz a fővárosi közlekedésben, Karácsonyék a hegyvidékiekkel is kitoltak

A BKV ma reggeltől lezárta a Nagyenyed utcát az 59-es villamos pályájának felújítása miatt. Minden ilyen felújítási munka szükséges – de az ideiglenes forgalmi rend megfelelő kialakítása és az érintett közlekedők széles körű és előzetes tájékoztatása sem kevésbé. Ez nem történt meg – a hegyvidékiek joggal gondolják a ma reggeli közlekedési káoszt látva úgy, hogy a városvezetés figyelmét az országos politikai ambíciók teljesen elvonták a fővárosunk mindennapi irányításától – jegyezte meg Fürjes Balázs a Facebook-oldalán.

Portálunk is beszámolt róla, hogy teljesen összeomlott a budapesti közlekedés, a főváros számos pontján kígyózó kocsisorok állnak. A Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára pedig arról írt közösségi oldalán, hogy az Istenhegyi út a Böszörményi útnál lényegében zsákutcává alakult ma reggel, az autósok teljesen értetlenül álltak egy fontos budai főútvonal lezárása előtt, ráadásul a Lánchíd lezárásával egyidőben. A lezárás a korábbi csomópontokban nem volt kitáblázva, így mindenki akaratlanul is belefutott a káoszba, félórás dugóba.

– vetette fel a kérdést Fürjes Balázs a Facebook-oldalán.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá a kaotikus állapotokra a fideszes politikus.

– fogalmazott bejegyzésében Fürjes Balázs, aki egy képet egy friss felvételt is mellékelt az áldatlan állapotokról.

Forrás: Facebook; Fotó: Facebook (képernyőfelvétel)

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.