
A rendőrség letartóztatta a nevelőanyát, miután a nála elhelyezett két éves kisfiút olyan súlyosan bántalmazta, hogy a gyermek röviddel a cselekmény után elhalálozott.
A Debreceni Járásbíróság 2023. március 3-án egy hónapra elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akivel szemben halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség. A megalapozott gyanú szerint a nő 2023. február 26-án a késő délutáni órákban polgári lakóhelyén, nála mint nevelőszülőnél ideiglenes hatállyal elhelyezett két éves és öt hónapos kisfiút – annak szófogadatlan viselkedése miatt – olyan súlyosan bántalmazta, hogy a gyermek röviddel a cselekmény után elhalálozott. A gyanúsított nem ismerte el, hogy bántalmazta volna a gyermeket.
A nő tette a törvényszék közlése szerint 2–8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A rendőrség megállapította, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, ezért a nő egy hónapig letartóztatásban marad. A Debreceni Törvényszék kiemelte, hogy a nyomozás a kezdeti szakaszban van, az ügyben több személy tanúkihallgatása várható és nyomós érdek fűződik ahhoz, hogy ezen személyek befolyásoltságtól mentesen tegyék meg vallomásaikat. A gyanúsított szabadlábon hagyása esetén feltehető, hogy a tanúkat jogellenesen befolyásolná, ezzel a bizonyítás eredményességét veszélyeztetné.
Forrás: Debreceni Törvényszék közleménye
Zelma
2023-03-04 at 00:52
Olvastam bővebben is erről, a szomszédok azt mondták, hogy nem értik, mi történhetett, mindig abszolút szeretettel bánt a kisfiúval, mintha a sajátja lenne. Ki bizonyította be kétséget kizárólag, hogy nem baleset történt? Ti meg már mindjárt lincselnétek is.
Naprózsa
2023-03-03 at 21:15
Érdekesek ezek az előzeteseket elbíráló bíróságok. Ez a szörnyeteg le lesz fogva mert fennáll a szökés, elrejtőzés, összebeszélés lehetősége. Eddig oké.
De mi van azzal a D. Krisztinával, aki behívott import Antifa gyilkosokat, résztvett sok ember falkában hátulról majdnem agyonverésében, és nála nem áll fenn a szökés, elrejtőzés bűnismétlés és összebeszélés lehetősége????
Mikor nyilvánítják terrorszervezetnek az Antifa Soros-osztagokat?
fanni
2023-03-03 at 19:18
Egyértelmű, hogy a hatóságok hibája, hogy ez bekövetkezett. Rengeteg primitív, iskolázatlan, csak a megélhetésért nevelőszülőséget vállaló családoknak adnak ki gyerekeket, mert most van egy ilyen kormányzati ajánlás. Tényleg sokkal jobb egy szerető nevelőszülős családban felnőni, mint intézetben, de a nevelőszülők szűrését, kiválogatását nagyon meg kellene szigorítani.
Bukohill
2023-03-03 at 18:45
Hogyan lehet nevelőszülő az, akinél fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye?
Ha nem sorsolják őket, akkor mennyit kell ehhez visszaosztani?
Ezek
2023-03-03 at 15:57
Aranyára van az ilyenkoru gyereknek, sőt nem is lehet kapni, csak protekcioval, hát az lehetett a mostohanak.
Azért ragaszkodnak a kicsi gyerekhez a nevelőszülők, mert szeretnék a sajátjuknak hazudni.
Pedig nem élhetnek sokáig hazugságban. Nem jó az intézeti gondoskodás, de ennél azért jobb.
Ezek szerint
2023-03-03 at 15:29
Ezt számoljátok ki!
Feladat: Mennyit lehet kapni egy gyerek agyonveréseért ( már ha tényleg igaz), ha egy lábtörlőért 17 évet?
Orientál
2023-03-03 at 14:30
Az ilyennek ezért a bűntettéért életfogytiglan járna . – Ahelyett hogy a kölyköt visszaadta volna állami gondozásba azzal az indokkal hogy nem bír a gyerekkel.
Mekkelek
2023-03-03 at 14:24
2-8 év egy védtelen gyermek halálra veréséért?! Budaházynak 17 év egy molotov koktélért?
Hol élünk?
proton
2023-03-03 at 13:49
A nevelőszülői rendszer is mocskos, ki intézte el ennek, hogy megkapja az alkalmasságot???
és . . .A TELJES MAGYAR GYÁMÜGYET IS ÁT KELL VILÁGÍTANI!!!
VÉRLÁZÍTÓ GYERMEKELHELYEZÉSI GYAKORLATUKKAL TUCATJÁVAL PUSZTÍTANAK GYERMEKLELKEKET!
ÁLTALÁBAN 2010 UTÁN MEGTŰRT, MUNKÁJUKBAN MEGHAGYOTT SUNYI KORMÁNYELLENES TÁRSASÁG:
AMIT ELKÖVETNEK AZ MIND A KORMÁNYRA HULL, MERT AZ ELKESEREDETT GYERMEKÜKÉRT KÜZDŐ SZÜLŐK
ÚGY ÉRZIK MAGUKRA HAGYTA ŐKET A “CSALÁDBARÁT ” KORMÁNY!!!
most hallom hogy sorra vesznek fel kórházakban ápolónak mindenre alkalmatlan tanulatlan, viselkedni nem tudó
közmunkára se alkalmas, a betegekkel durván bánó valakiket.
ViAM
2023-03-03 at 13:15
Régebben havi 100 ezer forintot kaptak a nevelőszülők egy(!) gyerek után. Jó színész lehet a “hölgy”, ha a szigorú tanfolyam és egyéb felmérések ellenére eljátszotta a megfelelő szerepet.
Vízöntő
2023-03-03 at 12:26
Vizsgálják már ki, ki találta alkalmasnak ezt a nőt nevelőszülőnek? Az kapjon 8 évet, ez a nyomorult szadista meg a különös kegyetlenséggel is megfejelve!
Piroska
2023-03-03 at 12:06
Szerintem az ilyeneknek a kezét kellene levágni, hogy soha többé ne emelhessen kezet senkire, pláne egy kisgyermekre.
Zsindelyes
2023-03-03 at 12:03
Nem kell börtön, őt is halálra kell verni. Emmyi.
Locksmith
2023-03-03 at 11:41
Hogy fogadhatott örökbe gyereket egy ilyen szörnyella? Nincs itt felelőssége annak, aki odaadta neki? Vannak olyan gyermektelen párok, akik éveket várnak, hogy a bizottság érdemesítse őket egy árva gyermek felnevelésére, és ilyenek kapják helyettük. Szégyellje magát, aki ennek a szadistának ítélte oda azt a kis gyermeket, és kapja meg ő is érte a büntetését(mondjuk örökre tiltsák el a foglalkozásától). Szörnyella meg üljön érte vagy tíz évet(fegyházban), hogy örök életére megemlegesse. Bár, a soros-érzékenyített magyar bírókat ismerve jó, ha egy ejnye-bejnye összejön.
UFF