Trianon, bor, művészet

Fogsz egy csapat írót és pályakezdőt a Kárpát-medence minden sarkából, egyénenként más politikai felfogással és világlátással, legalább három generációból toborozva, majd bezárod őket pár napra, elviszed őket a várpalotai Trianon Múzeumba, mit kapsz? Nagy vonalakban a magyar irodalom jövőjét, persze ehhez egy borkóstoló is kell.

A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (továbbiakban KMTG) még 2015-ben jött létre, az intézmény első projektje az Előretolt Helyőrség Íróakadémia, amely az azonos nevű erdélyi irodalmi műhely szellemi örököse. Az Orbán János Dénes által alapított “művészképző” azóta “gyártja” a tehetségeket. Írók, költők, első és sokadik kötetek kerültek ki az akadémia oktatóinak kezei közül, köztük e sorok szerénytelen írójának novelláskötete is.

A Helyőrség minden regruta számára megteremtett minden lehetőséget arra, hogy elhelyezkedjen az irodalom világában. Sokan koptak ki közülünk, és be kell valljam pályakezdőként én, mint minden társam elképesztően kemény harcot vívtunk, míg eljuthattunk az első kötetig, ez az intézmény ugyanis nem muciológia, köszönhetően annak, hogy minden egyes oktatónk véresen komolyan veszi a munkáját, és a jelentkezők képzését.

Nemzetben gondolkodnak

Mivel a műhely vezetői nem titkoltan jobboldali beállítottságúak, rengeteg támadást kaptunk az első években, mikor azok, akik úgy gondolták ők az irodalom császárai anélkül, hogy elolvasták volna írásainkat kijelentették, hogy itt majd kizárólag dicshimnuszokat írhatunk Doktorprofesszorminiszterelnökúrról, és mindenki nagyon tehetségtelen. Nos, nem. Higgyék el nekem, nem csupán diákok, de oktatók között is akadt olyan nem egy, akivel véletlenül se húznánk egy helyre az x-et, de ez az akadémián nem számított. Ami számított a tehetség.

Hogy akkor miért beszélhetünk mégis nemzeti íróakadémiáról? Éppen azért, mert a KMTG célja nem a politikai ideologizálás, hanem a tehetséggondozás. A cél az, hogy jó magyar irodalom legyen a következő generációk kezében, írja azt akárki. Ebben tér el tehát az akadémia azoktól, akik kizárólag akkor olvassák el egy pályakezdő írását, ha abban legalább egy LMBTQ muzulmán karakter panaszkodik az elnyomásról. Nálunk nem kötik meg a témát, mert a magyar irodalom ezt soha sem tűrte el.

Nincs térerő, van vers

A fentiek csupán azért fontosak, hogy azok is képet alkothassanak a szervezetről, akik eddig nem hallottak róla. Most pedig jöjjön a lényeg, a KMTG igei írótábora. Az íróakadémia ugyanis a koronavírus és egyéb okok miatt már jó ideje nem tudta megrendezni az addig évi, sőt néha fél évi rendszerességgel megtartott írótáborait, most azonban ennek is eljött az ideje.

Már egy jó ideje befejeztem a Helyőrség három plusz két éves képzését, így meg is lepett és meg is tisztelt, hogy ennek ellenére meghívtak, mint “alumni írópalántát”, hogy rajtam és néhány társamon keresztül bemutassák a mostani palántáknak, hogy milyen volt az akadémia a mi időnkben.

Így jutottunk el Várpalotára, ahol a Trianon Múzeum tárlatvezetésén és egy kiváló borkóstolón vehettünk részt. Mint mondtam, a társaság vegyes volta miatt eleinte kissé tartottam tőle, hogy mennyire tesz jót a hangulatnak egy ilyen megrázó témáról szóló tárlat kezdésként. Plusz pont a múzeum üzemeltetőinek: a tárlat egyszerűen zseniálisan van megalkotva, úgy, hogy minden korosztály számára befogadható legyen a téma, a különböző témákra osztott kiállítások pedig ahhoz is illeszkednek, hogy ki mennyire felkészült nemzeti tragédiánk tematikájában.

Röviden: ez ütött.

Annyira nem is meglepő, hogy aznap meglehetősen gyakran elhangzott, hogy vesszen Trianon, és nem, nem csupán a jobboldaliaktól, és nem, nem a borkóstoló után.

Bor és művészet

A borkóstoló egyébként valóban kiváló volt, és olyan emberként, aki túl sok politikai előadásra jár, amiket általában már az első húsz perc után halálosan megun, engem lepett meg a legjobban, hogy az előtte tartott, egyesével másfél órás előadásokat élvezettel ültem végig. Még rá se akartam gyújtani. Bár Orbán János Dénes kifejtése alapján megint a költők járnak jobban, mint mi publicisták, prózaírók:

Ady mintáján: versíráshoz bort, prózához és publicisztikához vizet javasolt a mester.

A sörről természetesen nem esett szó. Aztán persze eljött a mi időnk, mi “végzettek” Lőrincz P. Gabriella József Attila-díjas költő moderációja mellett elmondhattuk a “kicsiknek”, hogy miért jó az a hely, ahol éppen vannak. Zárásként pedig:

Mint vén sakál, a zsenge őzgidára…

Ah, ezt a verset inkább most nem fejezem be.

Fotó: Kultura.hu