Pesti Srácok

Trump és Mike Pence mellett magyar résztvevője is lesz a legnagyobb konzervatív konferenciának

Trump és Mike Pence mellett magyar résztvevője is lesz a legnagyobb konzervatív konferenciának

Magyar résztvevője is lesz a ma kezdődő, négynapos CPAC (Conservative Political Action Conference) elnevezésű konferenciának, amely az Amerikai Egyesült Államokban a konzervatív oldal legfontosabb politikai rendezvénye, a republikánus tábor „seregszemléje”. Hazánkat az Alapjogokért Központ képviseli, de a meghívás nemcsak a civil szervezetnek szól, hanem tisztelgés az egész magyar jobboldal előtt.

– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a központ igazgatója, Szánthó Miklós.

Természetesen felszólalnak a Republikánus Párt gigászai, de nem hiányozhatnak olyan politikai „rocksztárok” sem, mint Rand Paul vagy Newt Gingrich. A konferencia programbeszédét idén ismét Donald Trump elnök fogja megtartani, mint tette első ciklusának minden évében viharos sikerrel. Beszédet mond továbbá Mike Pence alelnök, Ted Cruz texasi szenátor és sok más neves amerikai konzervatív is. A világszerte tapasztalható konzervatív reneszánsz soha nem látott magasságokba emelte a rendezvény népszerűségét és befolyását. 2019-ben közel húszezren vettek részt a négynapos konferencián, amelyet 25 millió néző követett élőben valamilyen felületen és a nagy amerikai televíziócsatornák élő bejelentkezésekkel közvetítettek.

PestiSracok facebook image

Bár a CPAC egy kimondottan amerikai konferencia, helyi közönséggel, amerikai show-elemekkel, az utóbbi pár évben elkezdtek kapcsolatokat építeni külföldön is. Tavaly két, az Egyesült Államokon kívüli CPAC-rendezvény is volt: Brazíliában és Ausztráliában is nagy sikerrel bonyolítottak le a konferenciákat.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Erik S. Lesser

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.