Pesti Srácok

„Tudsz úgy magyar lenni, hogy nem kell bántani” - Ferenc testvér füveskönyvének legújabb gyöngyszeme

„Tudsz úgy magyar lenni, hogy nem kell bántani” - Ferenc testvér füveskönyvének legújabb gyöngyszeme

Gyurcsány Ferenc pártelnök és vallásalapító, valamint költő újabb magvas gondolatokat osztott meg híveivel a Facebook közösségi portálon. Ezúttal ugyan nem szabadvers formában, de pont olyan rövid szövegként, amelyet Ön is elküldhet szeretteinek névnapi, születésnapi jókívánságként. Legfőbb üzenete, hogy nem kell gyűlölnünk, még, ha magyarok vagyunk, akkor sem. Van másik út, a szereteté...

Egyre növekvő népszerűségén sokat lendítettek az elmúlt időben Gyurcsány Ferenc szabadversei, költeményei, amelyeket lázas éjszakák másnapjain oszt meg Facebook-követőivel. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a DK vallási vezetője megtalálta és magához emelte a magyar társadalom azon rétegét, amely a Budapest TV bezárásával szellemi táplálék nélkül maradt. Nekik szól a legújabb alkotás is, amelyben arról értekezik, hogy az embernek van választása. Lehet jó, és lehet rossz. Tehet így, vagy akár másképp. Ha magyar is, lehet attól jó ember. Figyeljünk csak:

A szövegbe nem lehet belekötni. Ha a jó Esterházy Péter élne, megírhatná az Élet és Irodalomban, hogy ez egy újabb igazságbeszéd, Aranyszájú Gyurcsány Ferenc pedig igazán megérdemelne egy Nobel-díjat. De legalábbis a mértékadó Nádas Péter felolvashatná a szöveget egy Friderikusz-podcastban, majd kijelenthetné, hogy egy újabb kiváló beszéd, a retorika csúcsa. Ráadásul újszerű, mert mellőzi a már jól bejáratott, ízes pápai paneltrágárságot, amelytől Gyurcsány még a Szemlőhegy utcai villában sem volt hajlandó megválni, annyira a lényege volt.

PestiSracok facebook image

Gyurcsány ellenben most már tanítói minőségében mondja, ő és hívei a bőrük alatt, az avatatlan szemek elől rejtve hordják a titkot, hogy még ha magyar is vagy, nem kell gyűlölnöd másokat. Ez egy évezredes tévhit ugyanis, hogy a magyarnak gyűlölnie kell. Vannak az újmagyarok, a demokratikus magyarok, akik erre az élő bizonyítékok. Akik mernek szeretni, kíváncsinak lenni, óvni, segíteni. Igen, ilyen is lehet egy magyar. Ferenc is ilyen. Ott a sok jóság, szeretet, óvás, kíváncsiság a bőre alatt. Egyháza pedig szélesre tárta kapuit, nyája gyarapszik.

Forrás: facebook.com; fotó: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.