Pesti Srácok

Tüntetők közé vegyülve akart támadni az iszlamista

Tüntetők közé vegyülve akart támadni az iszlamista

Letartóztattak egy marokkói migránst, mindössze egy órával azelőtt, hogy meg akarta támadni a berlini orosz nagykövetséget. A férfi oroszellenes tüntetők közé vegyülve tervezte a támadást.

A Die Welt közlése szerint a marokkói férfi, Mohammed B. H., azzal vonta magára a rendőrök figyelmét, hogy a közösségi médiában eldicsekedett vele, hogy el akar vegyülni egy az orosz nagykövetség előtti tüntetésben a német fővárosban, és onnan tervezi megtámadni az épületet. A rendőrség különleges alakulata rajtaütött a nyolcezer migránsnak szállást adó konténerfalun Mohammedet keresve. A gyanúsított menekülni próbált, de hajnali öt óra körül végül letartóztatták. A hatóságok egyelőre ne közölték a tervezett támadás részleteit, de a helyi újságok kapcsolatba hozták Mohammedet egy gyanús hátizsák által okozott iskolai bombariadóval.

A Die Welt szerint Mohammed 2015-ben menekültstátuszért folyamodott, de 2016-ban elutasították a kérelmét. A meghiúsított támadás csupán néhány nappal azután történt volna, hogy a Dortmund labdarúgócsapatának buszánál robbantottak iszlamisták, amelyben egy játékos, Marc Bartra megsérült. Az a támadás mögött is az Iszlám Államot sejtik, noha ezt egyelőre nem erősítették meg.

PestiSracok facebook image

A thereligionofpeace.com oldal szerint 2017-ben eddig 41 országban 608 terrortámadást követett el az Iszlám ÁllamA, amelyekben több mint négyezren meghaltak, és csaknem ötezren megsebesültek.

milo.yiannopoulos.net

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.