Pesti Srácok

Tusk életellenes törvénye ellen tüntettek Varsóban

Tusk életellenes törvénye ellen tüntettek Varsóban

Több ezren tüntettek vasárnap Varsóban a megfogant élet védelmében, tiltakozva az abortuszt szabályozó előírások liberalizálását célzó, a parlamenti alsóházban (szejm) további vitára bocsátott négy törvénytervezet ellen.

A több életvédő szervezet által a lengyel püspöki konferencia tiszteletbeli védnökségével rendezett, Nemzeti Életmenet elnevezésű akciót "Éljen Lengyelország" mottóval tartották meg. Tadeusz Wojda érsek, a lengyel püspöki konferencia elnöke pénteken arra kérte a hívőket, hogy vasárnap a megfogant élet védelmében imádkozzanak. A lengyel zászlók alatt menetelő tömeg, ezen belül számos gyermekes család, több mint kétkilométeres belvárosi útvonalon vonult át a varsói Királyi Vár előtti térről a Három Kereszt térig, ahol a tüntetés egy koncerttel zárult.

A Nemzeti Életmenetet 2019 óta szervezik. Idén ahhoz kötötték, hogy Lengyelország 1058 éve felvette a kereszténységet, amely évforduló vasárnapra esik. A menet szervezői azokra az abortuszjog liberalizálását célzó kormánypárti tervezetekre is reagáltak, amelyeket a szejm pénteken további vitára bocsátott, és külön parlamenti bizottságot is létrehozott a csomag elbírálására. A lengyel kormánykoalíció vezető pártja, a Polgári Koalíció által benyújtott tervezet a terhesség 12. hetéig engedélyezné a terhesség megszakítását. Ugyanazt tenné lehetővé a szintén a kormánykoalícióhoz tartozó Baloldal frakciója által benyújtott két tervezet is, amelyek egyike emellett bizonyos, orvosilag meghatározott esetekben a terhesség minden szakaszában engedélyezné az abortuszt. A kormánykoalíció további két pártja, a Lengyelország 2050 és a Lengyel Parasztpárt (PSL) közös tervezete pedig visszaállítaná az 1993-ban elfogadott, abortuszkompromisszumnak is nevezett törvény szerinti állapotot, és népszavazást hirdetne e témában. Az 1993-as törvény három esetben engedélyezte a terhességmegszakítást: ha a terhesség nemi erőszak következménye, ha az anya élete veszélyben forog vagy ha a magzat visszafordíthatatlan károsodást szenvedett. A lengyel alkotmánybíróság 2020-as döntése szerint az abortusz csak az első két esetben megengedett.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.