Pesti Srácok

Szanyi Marxszal tölti a Húsvétot

Szanyi Marxszal tölti a Húsvétot

„A húsvéti merengések egyik elemeként javaslom mindenkinek, hogy ugye azért mégis csak meg kellene dönteni a kapitalizmust?” (Szanyi kapitány Facebook-oldala) Az MSZP-s megmondómber legutóbbi mutogatásaután megint szólt egy velőset. A kapitány a kapitalizmust szeretné eltörölni így Húsvét alkalmából. Hogy hogyan kapcsolta össze a legnagyobb keresztény ünnepet a munkásosztály nemzetközi harcával már önmagában kérdéses. De hogy miért akarja, s mivel helyettesítené? Hát a jó öreg ideológia leporolásával: szocializmussal!
PestiSracok facebook image

Az hagyján, hogy már sokszor bebizonyosodott, hogy a szocializmus nem működik. Az is hagyján, hogy a demokráciával összeférhetetlen. Akkor most ki is az antidemokratikus, kérem szépen? Mert mutassanak nekem egy sikeres és stabil demokráciát, ahol nem kapitalizmus működik. Való igaz, a magyar értelmiség egy jól körülírható részének évszázados álma a kapitalizmus eltörlése, volt is erre egy bő negyvenéves kísérletük, hogy aztán saját maguk lássák be, ez így nem megy.


Gondolkozzunk egy cseppet! Mit is jelent a szocializmus? Összes megvalósult formája nem hozott mást, mint a kevesek terrorját a társadalom felett. És mi is Szanyi válasza a Gulágra? „Ez részedről kb. olyan, mintha én azt mondanám, hogy felejtsd el a kereszténységet, hiszen az inkvizíció végiggyilkolta Európát.” Na azért álljon meg a hegyimenet, biztos hogy bele akarunk menni ebbe? Mert nem biztos, hogy Tibornak tetszene.

Ugyanakkor mi legyünk nagyvonalúak, s lépjünk túl Tibor újabb szellemesnek gondolt beszólásán. A probléma itt kérem szépen más. Mint nem is olyan rég kiderült, a XIII. kerületi fenegyerek az MSZP legesélyesebb jelöltje azEP-lista élére. Most nem tudom hogy örüljek-e vagy sem. Egyfelől Cohn-Bendit és hasonszőrű társasága egy újabb címeres taggal bővül, s megerősíti azt a feltételezést, hogy az Európai Parlament nem más, mint politikai bolondokháza. Másfelől az EP tele van komoly múlttal rendelkező, tiszteletet érdemlő személyekkel is, akiknek nap, mint nap meg kell küzdenie olyan és hasonszőrű elemekkel, mint a fenti nevek. Ráadásul Szanyi Tibor ott elméletileg Magyarországot fogja lejáratni képviselni. Ilyenkor szokták mondani, hogy az egyik szemem sír, a másik nevet?

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.