Pesti Srácok

Alakul a Bokros-Bajnai koalíció

Alakul a Bokros-Bajnai koalíció



PestiSracok facebook image

Megalapította új pártját Bokros Lajos. A Bajuszkirály többek között olyan embereket vett be pártja elnökségébe, mint Cselényi László: ő az, akinek több gyanús ügylete is akadt a Duna Televízió elnökeként. Például százmilliókat akasztott le a tévéről több műsorra, amiket végül egy harmadik céggel készíttetett el az ár töredékéért. Bokros – aki korábban MSZP-tag volt és továbbra sem számolt el a plágiumgyanús szakdolgozatával  – az ATV vasárnap esti műsorában bevallotta, hogy egyetlen ellenzéki vezetővel tudott egyeztetni a pártalapítás előtt.


„Bajnai Gordonnal tudtam beszélni egyedül.” – mondta Lajos a Szabad Szemmelben. Ha jobban belegondolunk, számos hasonlóságot találunk a 95-ös Bokros-csomag és Bajnai kormányprogramja között. Mindkettőjük meg akarta adóztatni a családi pótlékot, amit végül csak az Alkotmánybíróság semmisített meg (ennyit a jogállam tiszteletben tartásáról). Mindketten szűkítették a GYES vagy egyéb családi támogatásokat. Mindketten csökkentették a közszféra béreit. Mindketten felemelték a nyugdíjkorhatárt. Bokros bevezette a tandíjat, Bajnai pedig csak szerette volna. És a sort még lehetne folytatni.

Ha mindez nem volna elég, idézzük fel Szigetvári Viktort, aki többek között azt mondta az ATV Start című műsorában hétfő reggel, hogy „ő biztos, hogy nem látna ellenséget Bokros Lajosban”. Senki ne lepődjön meg tehát, ha Bokros Lajos hamarosan Bajnai mellett fog mosolyogni a színpadon. Elvégre neki szánják a „rendes jobboldali” szerepét, akinek az Együtt 2014-re szüksége van. Nincs tehát új a nap alatt; végül mindig összenő, ami összetartozik.

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.