Pesti Srácok

Miért téved a baloldal?

Miért téved a baloldal?


PestiSracok facebook image

Olvasgatva egy a Népszabadságban megjelent cikket – amit az E14 honlapja is közölt– az ember sokadjára is elgondolkozik azon, hogy mi is jár egyes baloldali "értelmiségiek" fejében. A korábban még bicskanyitogató feltételezések mára inkább gyengécske próbálkozásokká silányodtak, de megmutatják, hogy a magyar baloldal képtelen a XXI. század kihívásainak megfelelően gondolkodni.

Mint az említett cikk is mutatja, képtelenek elszakadni egy negyedszázados sémától, s így természetesen nem is érthetik az Orbán-kormány működése mögött húzódó logikát. Próbálják a már meghaladott keretekbe beleerőltetni a belpolitikai események értelmezését, s ez szükségszerűen vezet ahhoz, hogy teljesen elszakadnak a valóságtól. A sajtószabadság és a jogállamiság megszüntetéséről beszélnek – szabadon a közmédiában. Eközben nem tudnak egyetlen érdemi választ sem adni a hétköznapi polgárok problémáira, így egyfelől marad szokásos rettegő szólam, másfelől pedig az ígérgetés.

Ha összehasonlítjuk az elmúlt évtized szocialista kormányait és az Orbán-kormány munkáját látványos a különbség. 2006 után a pillanatnyi túlélés logikája dominált. Előbb a Gyurcsány-kormány ámokfutásában az őszödi  beszéd után: állandó kapkodás, újabb és újabb ötletek, amiknek a végrehajtása rendre kudarcba fulladt. A 2009-ben a hatalomra került Bajnai-kormánynak pedig már a puszta léte is csak a szocialista klientúra egy évvel hosszabb élősködését segítette.

Velük szemben a jobboldali kormánynak a történelem legnagyobb világválságait megidéző helyzetben kellett helytállnia, és így is képes volt egy víziót felfesteni, s annak megvalósításához fogni. A kormányzás vezérvonala a munka becsületének helyreállítása, s az erkölcsében megrontott ország talpra állítása. A munkára és az erkölcsre épülő társadalom a jövő sikerének a kulcsa. A Nyugat, és különösen Európa nem azért torpant meg, mert eljárt fölötte az idő. Csupán azért, mert az elmúlt évtizedekben elkényelmesedett, s megfeledkezett azokról az erényekről, amik sikeressé tehetik.

A munka értéke, becsülete és az innováció az, ami sikeressé teszi a társadalmakat. Európa ennek köszönhette az újkori sikereit, s ez az, amit ma a Kelet kezd felfedezni. S miközben a magyar baloldal a múltban rekedt, a mai magyar kormány képes jövőképet is festeni.
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.