Nehéz néha embernek maradni ugye?
Sokat gondolkoztam azon, hogy megírjam-e ezt a cikket. Hogy érdemes-e foglalkozni olyan emberekkel, akiknek egy haláleset kapcsán is csak a politikai vádaskodás jut az eszébe? Olyan emberekkel, akik még egy ilyen szomorú esemény kapcsán sem képesek kilépni a mindennapi ellenzékiségből. Akik méltó búcsúzás vagy csendben maradás helyett inkább belerúgnak még egyet az elhunytba. Akiknek fontosabb a politikai haszonszerzés, mint Embernek maradni... Végül úgy döntöttem, hogy megírom a cikket. De nem a címben említett „urak”, hanem éppen az elhunyt irányt érzett tisztelet miatt.
Pénteken hosszan tartó betegség után elhunyt Szalai Annamária. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2010-ben megválasztott elnöke 51 éves volt. A Kormány, a kormánypártok, az ellenzéki pártok a Jobbiktól a DK-ig mind részvétüket fejezték ki a haláleset kapcsán. Mandur László, az MSZP médiapolitikusa például így nyilatkozott: „Nagyon sajnálom, részvétem a családnak, az ismerősöknek, gondoljon bárki bármit Szalai Annamáriáról, most mást nem mondhat szerintem”. Schiffer András, az LMP társelnöke pedig azt mondta, hogy „ebben a pillanatban senki nem tehet mást, mint hogy részvétét fejezi ki Szalai Annamária családjának, barátainak és annak a politikai közösségnek, amelyiknek a tagja volt”.
Nem gondolta azonban mindenki úgy, hogy méltósággal, csendben kellene búcsúzni Szalai Annamáriától. Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért (a stílus fényében különösen érdekes névválasztás) képviselője annyit mondott: „Halottról jót, vagy semmit.Így én inkább nem mondok semmit”. (Felmerül a kérdés, hogy akkor miért szólaltál meg egyáltalán, te szerencsétlen?) Majtényi László, a Médiahatóság jogelődjeként működő Országos Rádió és Televízió Hatóság (ORTT) utolsó elnöke szerint Szalai „politikai tevékenysége jelentős, de politikai műve nem volt”, Szalai tevékenységét pedig összességében negatívnak értékelte. Hiába, sértett emberrel nincs mit tenni, nem mintha ez mentség lenne bármilyen gyalázkodásra. Polyák Gábor - aki magát médiajogásznak nevezi – pedig arról írt, hogy „Szalai Annamária kitörölhetetlenül beleírta magát a magyar médiarendszer történetébe. Képes lett volna ezt úgy is elérni, hogy eközben nem áldozza be a médiaszabadság maradékait.” Még egyet belerúgni valakibe a halála napján; az ám a férfias tett, kedves Polyák Gábor.
És itt most bele lehetne menni az előbb említett „urak” további gyalázásába, de nem fogok. Mert egész egyszerűen nem ér annyit egyikük se. Zárásként inkább álljon itt Szalai Annamária röviden összefoglalt életútja, mi ezzel búcsúzunk Tőle. Szalai Annamária 1961. szeptember 16-án született Zalaegerszegen. Szalai Annamária tanítói, népművelői és szakközgazdászi diplomával is rendelkezett. Tanított, újságíróként, valamint filmiroda-vezetőként is dolgozott élete folyamán. Politikusként a Fidesz színeiben önkormányzati és országgyűlési képviselőként is tevékenykedett 1993 és 2004 között. 2004-től az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tagja volt, 2010-től pedig az NMHH, majd a Médiatanács elnöke volt.
Nyugodjon békében!
Pénteken hosszan tartó betegség után elhunyt Szalai Annamária. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2010-ben megválasztott elnöke 51 éves volt. A Kormány, a kormánypártok, az ellenzéki pártok a Jobbiktól a DK-ig mind részvétüket fejezték ki a haláleset kapcsán. Mandur László, az MSZP médiapolitikusa például így nyilatkozott: „Nagyon sajnálom, részvétem a családnak, az ismerősöknek, gondoljon bárki bármit Szalai Annamáriáról, most mást nem mondhat szerintem”. Schiffer András, az LMP társelnöke pedig azt mondta, hogy „ebben a pillanatban senki nem tehet mást, mint hogy részvétét fejezi ki Szalai Annamária családjának, barátainak és annak a politikai közösségnek, amelyiknek a tagja volt”.
Nem gondolta azonban mindenki úgy, hogy méltósággal, csendben kellene búcsúzni Szalai Annamáriától. Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért (a stílus fényében különösen érdekes névválasztás) képviselője annyit mondott: „Halottról jót, vagy semmit.Így én inkább nem mondok semmit”. (Felmerül a kérdés, hogy akkor miért szólaltál meg egyáltalán, te szerencsétlen?) Majtényi László, a Médiahatóság jogelődjeként működő Országos Rádió és Televízió Hatóság (ORTT) utolsó elnöke szerint Szalai „politikai tevékenysége jelentős, de politikai műve nem volt”, Szalai tevékenységét pedig összességében negatívnak értékelte. Hiába, sértett emberrel nincs mit tenni, nem mintha ez mentség lenne bármilyen gyalázkodásra. Polyák Gábor - aki magát médiajogásznak nevezi – pedig arról írt, hogy „Szalai Annamária kitörölhetetlenül beleírta magát a magyar médiarendszer történetébe. Képes lett volna ezt úgy is elérni, hogy eközben nem áldozza be a médiaszabadság maradékait.” Még egyet belerúgni valakibe a halála napján; az ám a férfias tett, kedves Polyák Gábor.
És itt most bele lehetne menni az előbb említett „urak” további gyalázásába, de nem fogok. Mert egész egyszerűen nem ér annyit egyikük se. Zárásként inkább álljon itt Szalai Annamária röviden összefoglalt életútja, mi ezzel búcsúzunk Tőle. Szalai Annamária 1961. szeptember 16-án született Zalaegerszegen. Szalai Annamária tanítói, népművelői és szakközgazdászi diplomával is rendelkezett. Tanított, újságíróként, valamint filmiroda-vezetőként is dolgozott élete folyamán. Politikusként a Fidesz színeiben önkormányzati és országgyűlési képviselőként is tevékenykedett 1993 és 2004 között. 2004-től az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tagja volt, 2010-től pedig az NMHH, majd a Médiatanács elnöke volt.
Nyugodjon békében!
