Pesti Srácok

A ballibek álságos Simba-póza

A ballibek álságos Simba-póza


PestiSracok facebook image

A  ballibik leginkább arra a hisztériázó kisgyerekre hasonlítanak, akinek épp jobb dolga nincs, és semmi sem felel meg neki: nem kell az édes, nem kell a sós, a hideg, a meleg, a döglődés, a játék. Van azonban egy komoly különbség. A kisgyerek passzióból hisztizik, ezért van valami l’art pour l’art hangulata, ami szerethetővé teszi. A ballibi viszont meggyőződésből, ami elviselhetetlen.

Történt, hogy egy valódi neo-kommancs filozófus (akiben szintén van egyfajta önmagáért való kekeckedés, sőt kekec mivolta az ideológiája, és ez ugyanúgy szerethetővé teszi, mint a kisgyereket) levelet írt a miniszterelnöknek: mi lenne, ha a rendőrök által agyonvert határon túli magyar férfi sírjára vinne egy virágot? A miniszterelnök vitt, válaszolt, valamint megjegyezte, hogy neki is eszébe kellett volna, hogy jusson. Erre beindult a derékhad, mint mindig, ha Orbán megemeli a könyökét, pislog egyet, vagy levegőt vesz. Propagandagépezet, kampánycélokra használja fel, satöbbi, satöbbi és különben is. A filozófus meg szégyellje magát, hogy szóba állt a Szaddámmal. 

Amúgy állandóan azt halljuk, hogy a magyar közélet mennyire elviselhetetlen (mondják azok, akik abból élnek, hogy közéletieskednek), elmérgesedett a viszony, Marianna mélységű lett az árok, és ezért a felelős a gonosz jobboldal, legfőképp a Zorbán. Pedig lehetne ez Normális Ország is, ahol nyilván mindenki a gender studiesról fejt a Szimplában, aggódik a szomáliai emberi jogok miatt; olyan ország, ahol nincs kocsmai verekedés, se Dragon keserű (de unalmas lenne, bazmeg). A Normális Ország persze azt jelenti, hogy a baloldal és/vagy a liberálisok vannak hatalmon, és a „közbeszéd” mértékletes és mérsékelt, azaz a „baloldali, és/vagy liberális értékek” uralják. (Ez utóbbiak tartalmát továbbra sem tudjuk megfejteni, bár kezdjük sejteni: összecsórt fontok és szemlőhegyi villák, szétprivatizált állami vállalatok és nagy értékű ingatlanok lehetnek ezek.)


Szaddám meg magasról leszarja a progresszív csepűrágók hisztijét, mert egy diktátor pont így viselkedik. De egy pillanatra elgondolkodtam azon, mi lenne, ha odafigyelne rájuk? Lehetséges lenne egyáltalán a cselekvés mint olyan? Hogy legyen szíves ember módjára viselkedni, emberi gesztusokat tenni, de ha ilyet tesz, azt puszta kampányfogásból teszi, meg ezzel akarja elterelni a figyelmet gyilkos hajlamairól, náci lelkületéről? A legegyszerűbb, ha megszűnik létezni, azzal megszűnik a cselekvés problémája is. Ha a ballibik ezt kimondanák, legalább őszintének lehetne nevezni őket.



Nem győzzük hangsúlyozni, mennyire kurvára álságos ez a ballib morális-és ízlésbeli Simba-póz, ahogy ott állnak a szirten és dirigálnak, meg mutogatják, merre van a sötétség. Egyrészt másról se hallunk, mint a vita és sokszínűség alapvető értékéről, másrészt ezt azonnal feladják, amint valaki mást mer gondolni. Ekkor a toleráns, kávét békésen szürcsölő, Steven Seagal-hangszínen moralizáló libbancs átváltozik afféle Progresszív Rambóvá, és teljes inkvizítori fegyverarzenálját beszélgetőpartnere felé fordítja, majd tüzel. Mert Európában ez elfogadhatatlan, mert Ilyet Nem Lehet Mondani, mert ez összeegyeztethetetlen Alapvető Emberi Értékekkel.  Biztos mindenki tanúja volt már ennek a modern kafkai átváltozásnak. A libbancs ugyanis nem tudja összeegyeztetni a vita és sokszínűség iránti látszólagos elköteleződését a teljes földgolyót felölelő konszenzussal, mely konszenzus tartalmilag nyilvánvalóan az ő véleményével egyezik.

Most végre van egy eset, amikor két, politikailag abszolút különböző ember egyetért – alapvető emberi értékek, ugye, emberi gesztusok –, de ez sem elég jó. Ha Orbán átváltozna a Bolygó Kapitányává, és megszüntetné a szegénységet, a környezetszennyezést és az elnyomást az egész világon, az se volna elég jó, mert nyilvánvalóan hataloméhségből csinálja, meg kampányfogásként. Mert lehetetlen, hogy egy politikus (mármint egy jobboldali) csak simán emberként viselkedjen és gondolkodjon, meghallgassa egy régi barátja és harcostársa jó tanácsát. Vagy egyáltalán, hogy bármit őszintén tegyen.

Pedig attól lesz állítólag korai magömlése a ballibinek, ha valamiben van valami árkokon átívelő konszenzus. Például a tisztelet/kegyelet megadása egy agyonvert férfinak.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.