A ballibek álságos Simba-póza
A ballibik leginkább arra a hisztériázó kisgyerekre hasonlítanak, akinek épp jobb dolga nincs, és semmi sem felel meg neki: nem kell az édes, nem kell a sós, a hideg, a meleg, a döglődés, a játék. Van azonban egy komoly különbség. A kisgyerek passzióból hisztizik, ezért van valami l’art pour l’art hangulata, ami szerethetővé teszi. A ballibi viszont meggyőződésből, ami elviselhetetlen.
Amúgy állandóan azt halljuk, hogy a magyar közélet mennyire elviselhetetlen (mondják azok, akik abból élnek, hogy közéletieskednek), elmérgesedett a viszony, Marianna mélységű lett az árok, és ezért a felelős a gonosz jobboldal, legfőképp a Zorbán. Pedig lehetne ez Normális Ország is, ahol nyilván mindenki a gender studiesról fejt a Szimplában, aggódik a szomáliai emberi jogok miatt; olyan ország, ahol nincs kocsmai verekedés, se Dragon keserű (de unalmas lenne, bazmeg). A Normális Ország persze azt jelenti, hogy a baloldal és/vagy a liberálisok vannak hatalmon, és a „közbeszéd” mértékletes és mérsékelt, azaz a „baloldali, és/vagy liberális értékek” uralják. (Ez utóbbiak tartalmát továbbra sem tudjuk megfejteni, bár kezdjük sejteni: összecsórt fontok és szemlőhegyi villák, szétprivatizált állami vállalatok és nagy értékű ingatlanok lehetnek ezek.)
Szaddám meg magasról leszarja a progresszív csepűrágók hisztijét, mert egy diktátor pont így viselkedik. De egy pillanatra elgondolkodtam azon, mi lenne, ha odafigyelne rájuk? Lehetséges lenne egyáltalán a cselekvés mint olyan? Hogy legyen szíves ember módjára viselkedni, emberi gesztusokat tenni, de ha ilyet tesz, azt puszta kampányfogásból teszi, meg ezzel akarja elterelni a figyelmet gyilkos hajlamairól, náci lelkületéről? A legegyszerűbb, ha megszűnik létezni, azzal megszűnik a cselekvés problémája is. Ha a ballibik ezt kimondanák, legalább őszintének lehetne nevezni őket.
Nem győzzük hangsúlyozni, mennyire kurvára álságos ez a ballib morális-és ízlésbeli Simba-póz, ahogy ott állnak a szirten és dirigálnak, meg mutogatják, merre van a sötétség. Egyrészt másról se hallunk, mint a vita és sokszínűség alapvető értékéről, másrészt ezt azonnal feladják, amint valaki mást mer gondolni. Ekkor a toleráns, kávét békésen szürcsölő, Steven Seagal-hangszínen moralizáló libbancs átváltozik afféle Progresszív Rambóvá, és teljes inkvizítori fegyverarzenálját beszélgetőpartnere felé fordítja, majd tüzel. Mert Európában ez elfogadhatatlan, mert Ilyet Nem Lehet Mondani, mert ez összeegyeztethetetlen Alapvető Emberi Értékekkel. Biztos mindenki tanúja volt már ennek a modern kafkai átváltozásnak. A libbancs ugyanis nem tudja összeegyeztetni a vita és sokszínűség iránti látszólagos elköteleződését a teljes földgolyót felölelő konszenzussal, mely konszenzus tartalmilag nyilvánvalóan az ő véleményével egyezik.
Most végre van egy eset, amikor két, politikailag abszolút különböző ember egyetért – alapvető emberi értékek, ugye, emberi gesztusok –, de ez sem elég jó. Ha Orbán átváltozna a Bolygó Kapitányává, és megszüntetné a szegénységet, a környezetszennyezést és az elnyomást az egész világon, az se volna elég jó, mert nyilvánvalóan hataloméhségből csinálja, meg kampányfogásként. Mert lehetetlen, hogy egy politikus (mármint egy jobboldali) csak simán emberként viselkedjen és gondolkodjon, meghallgassa egy régi barátja és harcostársa jó tanácsát. Vagy egyáltalán, hogy bármit őszintén tegyen.
Pedig attól lesz állítólag korai magömlése a ballibinek, ha valamiben van valami árkokon átívelő konszenzus. Például a tisztelet/kegyelet megadása egy agyonvert férfinak.
