Pesti Srácok

Markó Iván türelme

Markó Iván türelme

A történet adott, végy egy Kossuth-díjas, világhírű művészt és egy szőkített hajú majmot. Markó Ivánt és hogy a fenébe is hívjákot, ezt a Gulyás Mártont. A probléma állítólagos gyökere 130 millió forint, melyet még tavaly kapott a Magyar Fesztivál Balett a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból. A valós gyökere pedig ez a Gulyás gyerek, aki úgy viselkedik, mint Novák Előd egy jó kis antiszemita tüntetésen, aki népiesen nem tudja, hogy hányas a kabát. Markóék csapata Az ember tragédiáját táncolta el, ennek a végén érkezett Gulyás Márton és csapata, Gulyás kezében a megafonnal és úgy üvöltött szerencsétlen, hogy a szőke hajfestéke is belevörösödött. Én egyszerűen pofán basztam volna visszakézből a színpadra lépő provokátort, hiszen hiszek benne, hogy a színház szentély, az előadás pedig áhítat, melyet tiszteletben tartunk. Pláne tiszteletben tart egy színházi ember. 

PestiSracok facebook image

Gulyás tiszteletlenségére, sértő magatartására, nézőt és művészt egyaránt leköpő féregségére Markó türelme volt a válasz. Nem dobta ki, nem verte le, nem köpte le. Azt mondta a késsel-villával enni nem tudó fröcsögő lumpennek, hogy beszéljük meg. Tiszteletem Markó Ivánnak. Gulyás Mártonról mind külsőleg, mind szellemiségében egy másik patkány, viselkedni nem tudó kétlábú, egy bizonyos Novák Előd jut az eszembe. Az is pont ilyen hangos tahó. Értem én, hogy a Krétakör nem kapott elég zsét állambácsitól és még az is előfordulhat, hogy tarhálniuk kell, szponzorokat keresni, esetleg pártrendezvényeken termelési színműveket előadni, csasztuska szóval, leninsapkában. Azt viszont könnyű belátni, hogy a Mercedes jobb autó, mint a Trabant, bár négykerekű mindkettő. Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy akár tetszik, akár nem: Markóék többet nyomnak a latban, mint Gulyásék. 


Még az is lehet, hogy Markó Ivánnak vannak cimborái a kormányoldalon és a Krétakörnek nincsenek szimpatizánsai arrafelé. Még az is lehet, hogy a Krétakör és rajtuk kívül jó néhányan több támogatást érdemeltek volna, az viszont biztos, hogy ezt Gulyás nagyon ügyesen évekre elbaszta. Kíváncsi vagyok, hogy a Krétakör, esetleg Schilling Árpád elnézést kér-e (nem). Talán egy kicsit, legalább icipicit elhatárolódhatna. Mert nem viselkedünk így még akkor sem, ha igazunk van. Pláne nem viselkedünk így, ha magunk is a színházban keressük a kenyerünket. Ha nevelést kaptunk szüleinktől, akik talán elmagyarázták, mit jelent az a szó, hogy tisztelet. Gulyás Márton remélem soha többé nem fog sehol sem a demokráciáról pofázni. Mert az nem azt jelenti, hogy a saját érdekünk védelmében megalázunk másokat. Az a nácizmus és a kommunizmus.


Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.