Pesti Srácok

Őszöd-gate – Gyurcsány halott, de élvezi

Őszöd-gate – Gyurcsány halott, de élvezi



PestiSracok facebook image

Polgár legyen a talpán ki tisztán lát az öszöd-gate 2.0 ügyben! Egy biztos: a politikai értelemben hulla-merev Gyurcsány új esélyt kapott a sorstól. A Demokratikus Koalíció bukott vezetője már jó ideje próbálja ráalkudni magát valamelyik ellenzéki összefogásra. De sem az MSZP, sem a Bajnai-féle E2014 (az újratöltött SZDSZ) nem hajlandó bevenni őt a buliba. Mert többet vinne, mint hozna. Mert a nárcisz Gyurcsány csupán politikai balanszt lenne bármilyen kormányellenes erő hátán. Sőt, igyekszik mindenki kellő távolságba kerülni tőle. De most újra az őszödi beszéd a téma. Újraértelmeződik minden. És Gyurcsánynak ezzel az üggyel vagy sikerül rázsarolnia valakire magát (és akkor lesz parlamentben mentelmi jog 2014 után is), vagy nem. De egyedül már nem fog menni. Mert politikai halott. Így vesztenivalója sincs már.


Az öszöd-gate 2.0 ügy igen szövevényes. Talán már összefoglalni sem lehet, bár a múlt héten már megpróbáltuk. Jön egy politikai kalandor a DK-ból, Gyurcsány környezetéből, Bálint névvel, baloldali ifjúságpolitikai múlttal, aki bedob három keresztnevet, majd össze-vissza hablatyol a nála is nagyobb kalandor Eduardo Rózsa-Floresről. Ellentmondásokba keveredik, de továbbra is bizonyítékot ígér, hisz ő tudja, hisz ő a két szemével látta, hogy ki volt az, aki 2006-ban kiszivárogtattaGyurcsány öszödi beszédét. (Megjegyzem ha előáll valamivel, akkor kezdődik az öszöd-gate 2.1 verzió) Aztán Fletó vezetékneveket is mond, is, miközben mindenki mindent tagad és mindenki mindenkit agyonszívat. Aztán mikor látszódna a fény az alagút végén, Bálint kilép a DK-ból. Sőt! Megnevezi Kiss Pétert is. Nos, most vagy egy rafinált forgatókönyvből készült filmet látunk lepörögni, vagy tényleg ekkora lúzer a baloldali ellenzék. A jövő úgyis eldönti. Ha Gyurcsány rákerül valamelyik összefogás befutó listás helyére, akkor jól sikerült forgatókönyv volt. Ha meg nem, akkor pedig bosszút áll néhány régi ellenfelén. Ő pedig leereszkedik a politikai temető legmélyebb sírjába.


Az öszöd-gate azonban tartogathat még néhány meglepetést. Eduardo Rózsa-Flores személye miatt. Ugyanis valakinek biztos eszébe jut majd, hogy Eduardo 2006-tól Jobbik lakossági fórumokon is fellépett. Sőt, az emlékezetes Chico filmben is megvallott zsidó identitása ellenére igen furcsa kapcsolatokat ápolt iszlamista szervezetekkel, amiről horvát lapok, illetve a magyar hitgyülis ATV is összeesküvés-elméleteket gyártott. 


Mindenesetre furcsa alak volt Eduardo Rózsa-Flores. Egykor baloldai aktivista, kádárista ügynök, majd Che Guevara-mániás költő, legvégül a délszláv háborúban a szélsőjobb számára is hőssé váló forradalmár. A MIÉP, illetve a Jobbik tábor számára egyébként Toroczkai László, a Jobbikkal szövetséges Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke csinált példaképet Floresből, mikor a délszláv háborúban Eduardo hőstetteiről tudósított a Magyar Fórumban, majd a marginális Magyar Jelenben. És ugye végül agyonlőtték szegényt, állam elleni szervezkedés vélt, vagy valós vádjával Bolíviában. Szóval tartogat még meglepetéseket a sztori. (Ráadásul az a kérdés még fel sem merült, hogy ha igaz Szabó Bálint hipotézise, akkor mi a fenét keresett ő maga, Eduardo hálószobájában?) Erről is vannak elméletek (mitöbb...), amiket itt kegyeleti okból nem osztunk meg.


Szóval elmélet van bőven. Megy a találgatás. Egy biztos, ha Gyurcsányt az elkövetkező hónapokban meglátjuk valamelyik parlamenti helyet biztosító ellenzéki összefogás farvizén, akkor valószínűleg ismét ő írta ezt a forgatókönyvet. És számára happy enddel végződött a sztori. Hisz a parlamenti képviselőség mentelmi joggal jár. Ő pedig megússza a börtönt. 

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.