Pesti Srácok

Uj Petya az igazi picsaember

Uj Petya az igazi picsaember

Tudják, hogy ki az a Szegedi Picsaember? Ha nem, akkor még van remény. A Szegedi Picsaember esete ugyanis a mélypont maga.Uj Péter, az egykor jó ízlésű és hozzájuk képest még egész korrekt őstroll most felmászott a médiacézárok uborkafájára és megmutatta mindannyiunknak (szájszagú, byealexszakállú műmájereknek), hogy hogyan kell ezt csinálni. Uj Péter, aki az elmúlt hetekben szánalmas és erőltetett önleleplezések sorozatával próbálta meg (sikertelenül) nevetségessé tenni az igazságot, hogy az új projektje (444! - a névről később) Bajnai Gordontól és a T-comosok besértődött vezérkarától kapja a gempát (indulásként száz misit), most megtalálta a médiaetika kontra kattintásszám, másként a korrekt, de uncsi kontra bulvárszenny örök ellentétpár feloldását. Az arany középutat, az ingovány hátán átvezető ösvényt, ahol az egyszeri újságíró//bérblogger még nem hányja össze a laptopot saját magától, de a cikk alá tűzött lájkok száma azért meghaladja az ötöt. Peti tehát megtalálta ezt a keskeny ösvényt és a háromszázezer forintos hipster gatyókáját a löttyedt valagába tűrve (vigyázz, innentől jön a picsaemberezés) átsétált rajta.

PestiSracok facebook image

Az ugye már uncsi sztori, hogy a magyar net egykori kolombusz kristófjai, azaz az Index szerzőgárdája nemrég kirajzott. (Nem teljesen függetlenül attól a ténytől, hogy az ősszel Bajnai Gordon amcsi patronálói egy kisebb világegyetem kórházainak összes lélegeztetőgépére elegendő zsetont toltak bele a magyar internetbe.) Másként szólva osztódással szaporodtak, ellepték az Origo.hu-t, kivajúdták a szintén rendkívül igényes és intellektuális Cink.hu-t, és most itt van a negyedik nívós médiatermék, a 444.hu. Ami (elnézést a toplessbárokat ritkábban látogató olvasóktól) a sikeres felszopó hadművelet után(úristen, mit fog csinálni az ujpeti, jetiválasz, haha, guberálták a szerki berendezését, haha, húdevárom, haha) már az elején leülni, másként szólva az unalomtól kifingani látszott. Egészen péntekig. Mert hál'istennek nem olyan fából faragták a mi Uj Péterünket, hogy ne találja meg a kulcsot a kattintgatók piciny szívének lakatjához. SZEGEDI PICSAEMBER! Ez az, baszki, ezt zabálni fogják, csinálj már Marci még négy csíkot!


Hölgyeink és Uraink! Íme Gordon új lapja! (Meg egy normálisabb hozzászóló.)
Fogtak egy szerencsétlen, évek óta ismert fazont Szegedről, aki hülye hangon énekel a Dóm téren és egyedi szabású szűk rövidnacijait a prosztatáig felhúzva flangál a Kárász utca környékén. Mindenki szereti, senkit se bántott, és a segg nagyobbik része, a golyszik meg a himbilimbi azért a farmeron belül van, úgyhogy nem is közszeméremsértő. Csak picit ízléstelen, lehet rajta röhögni, lehet vele haverkodni. Még egyszer, helyben ismert arc, a többség szerette és ebben a kedélyes világban ő maga is jól elvolt. Eddig.

Aztán pénteken két állítólagos szegedi gimnazista csinált egy picsaemberes facebook-oldalt, amire (a gimisek, hát persze) még aznap feltoltak vagy negyven piacsemberes mémet meg fotót, és (milyen szerencse) a 444! az egészet azonnal kiszúrta. Az oldal kapott is hatezer lájkot néhány óra alatt. Azóta már Mr. Forrónaci néven fut a dolog, a Picsaember ugyanis bepanaszolta a cuccot, mert roppant meglepő módon nem tetszik neki, hogy két napja mindenki Picsaembernek hívja. De kit érdekel, Picsaember mostantól fogva bekaphatja, tízezer lájknál jár az oldal és prímán pörög a 444!-be ágyazott lábszagú bajnaista agitprop, mint például ez a kis friss cikkecske, miszerint Orbánt már az önnön fasizmusa sem zavarja... 


Gratulálunk Uj Péter bazdmeg! Ha ez a szerencsétlen (vagy valamelyik következő áldozatod) végül kicsinálja magát, reméljük, előtte téged keres meg. Meg Gordonnak is köszönjük, hogy ilyen okos dolgokra költi a tőlünk nyúlt lét. Végül is annyival vagytok Maunika alatt, hogy ő legalább dublőrökkel nyomta az agymenést, néhány szaros Calgon hirdetésért.

A 444! és a polkorrekt újságírás egyik mai gyöngyszeme. A Pulitzer már megvan, Petya?

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.