Barroso esete a reakciós művészekkel
Az hagyján, hogy sosem kedveltem Jose Manuel Barrosót, az unió kormányának elnökét, de most már biztosan tudom, hogy olyan hülye, hogy felfelé sikít a hullámvasúton. Ráadásul olyan alagútba ment be, hogy a baloldali és a liberális értelmiségiek is erre az egyszerű következtetésre fognak jutni.
Ez a Jose gyerek egyszerűen "reakciósnak" nevezte az európai és a nemzetközi művészvilág nagyjait, méghozzá az amerikai-európai szabadkereskedelmi egyezménnyel kapcsolatban. Nagytudású Barrosónk szerint Franciaország és Olaszország kormánya mellett reakciós ötezer filmrendező is, köztük Roberto Benigni, Bernardo Bertolucci, Pedro Almodóvar, Ken Loach, Aki Kaurismäki és David Lynch is. Csak mert védenék az európai művészfilmeket az amerikai pite négytől, vagy a rambo hetvenháromtól.
Egyébként számomra John Lukáccsal együtt szimpatikus szó a reakciós, mert nincs jobb kifejezés arra, ha valaki a baloldalhoz képest ellentétes állásponton van, de utálja is egyben a szélsőjobbot. A tiltakozó értelmiségiek, művészek, filmesek úgy gondolják, hogy az európai és amerikai film- és médiapiac eltérő nagyságrendű, teljesen más üzleti szabályrendszer alapján működik. Véleményük szerint az audiovizuális szolgáltatások esetleges "amerikai módra történő" liberalizációja veszélyt jelenthet az európai kultúrára és véglegesen megsemmisítheti az európai filmszakma hagyományos értékeit.
Erre érkezik sebbel-lobbal az Európai Bizottság elnöke, tudjátok, aki annyi kedveset mondott már rólunk is. De most nem a távoli és gyanús magyaroknak szólt be. Nem bizony. Két nagy európai országnak és a kortárs művészet nagyjainak. Képzeljük már egy pillanatra a reakciós Benignit és a reakciós Bertoluccit, amint éppen egymás mellett reakcióskodnak. De tényleg. Azután leül melléjük Almodóvar, rendel egy bort, majd összehajolnak és a baloldalt, a melegeket, a kommunistákat és a szabadművészetet szidják. Egyre hangosabban, miközben a szomszéd asztalnál egy flaska mentes víz mellett Barroso csóválja a fejét, előveszi Orbán Viktor fényképét a tárcájából és félszemét becsukva nézi a hasonlatosságokat Almodóvar és a magyar miniszterelnök között. Idegesen előveszi a belső zsebéből Mao Ce-tung Vörös könyvét és egy jól megköpdösött tintaceruzával a jegyzetek rovatba felírja a reakciós filmesek nevét, hogy venné el tőlük Vlagyimir Iljics örökre a kamerát.
A franciák persze elküldték az immáron nyilvánvalóan teljesen elmebeteg Barrosót melegebb éghajlatra, részükről nem adják fel saját kultúrájuk védelmét. Jose Manuelünk védelmében Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője egy brüsszeli sajtótájékoztatóján emelt szót, mondván hogy Barroso nem is Franciaországot bírálta, hanem csak azokat a csúnyarossz fiúkat, "akik személyes támadást indítottak ellene, illetve gyakran erőszakos és alaptalan vádakkal élnek a Bizottság ellen". Ilyen jól utoljára a mi jó Kerényink magyarázta saját esetét a buzibárral. Én a mai naptól magasról teszek az Európai Bizottságra, mely pont olyan, mint az egyszeri hal, tehát fejétől büdös. Esetleg remélhetem, hogy az Európai Bizottság olyan lesz, mint az egyszeri tonhal a konzervben, tehát fejnélküli. Addig is lenézően legyintek a Barroso név hallatán.
