Pesti Srácok

Egyedül 2014

Egyedül 2014

- Miért szarik a medve az erdőben?
- Mert ilyen a jelleme.

PestiSracok facebook image
Valami hasonló lehet a baja a létező baloldalunknak is, mert jelen állás szerint annyi hajlam van bennük az összefogásra, mint Novák Elődnek a buzeranciára. A héten megint az örihari van napirenden az örökké együtt tetoválás helyett a két baller miniszterelnök-jelölt-jelölt között. Ő dolguk – mondhatnánk – de mi veszettül jól mulatunk, ahogy csépelik egymást, ahogy tépik egymás haját. Cicaharc a javából!

A facebookos like-ok számát a valós politikai támogatottsággal rendre összekeverő Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség (még leírni is megterhelő) az egész kormányra kerülési procedúrát valamiféle greenbox technikával kívánta letudni. Ahol betolják a Bajnait középre miniszterelnöknek, a hátteret, az összefogást, később a választási győzelmet meg majd ráutómunkázzák, mint a Trónok Harcában a Falat  a Jon Snowt alakító bamba képű kölök mögé. Ezeket az utómunkálatokat szerették volna a Mesterházy vezette szocialistákra bízni, ennyi lett volna az ő feladatuk. Azok meg - úgy tűnik - köszönték szépen és visszaléptek a megbízástól. Van saját forgatókönyvük, amit szívesebben megvalósítanának. 

Noha a kritikátlan összefogósdi', a vitáktól való elzárkózás még sosem vezetett eredményre önmagában (ha Neville Chamberlain  inkább azzal foglalkozott volna, ami elválasztja őket és nem ami összeköti, akkor nem a XX. század legszánalmasabb politikusai között emlegetnénk), a józan ész azt diktálná, hogy a baloldal entrópiájának a választások közeledtével el kell(ene) kezdenie csökkennie. A rendezetlenségből a rendezettség felé kell(ene) haladniuk, elvégre - unalmas közhely - de mind a választási rendszer, mind a választópolgárok az összefogást jutalmazzák. Főleg, ha nyerni is akarnak, nem csak a lapokat újraosztani a térfélen, mert az állandósuló cicaharc nem tud új szavazókat vonzani. 


Mindez logikus lenne, ha a magyar baloldal nem lenne egy adiabatikusan zárt rendszer, ahol a külső erőknek vajmi kevés (azaz nulla) szerepük van. Hiába van jelen markánsan az orbáni-diktatúra érzülete, ez a szavakon túl semmiben nem befolyásolja a mozgásukat. Az élcsapat mentalitás, a választási győzelem (és a helyes kormányzás) titkának tudása mind a két csapatnál olyan alapélmény, ami már önmagában jó eséllyel kizárja az együttműködést, hiába lenne az a (saját bevallásuk szerinti) elemi érdekük és céljuk. Már ha valóban az "Orbán-rezsim" leváltására törekednének. 




A "rezsimváltás" azonban csak huszad-harmincadrendű kérdés. Valójában azért folyik a küzdelem, hogy a két párt mögött megbúvó kapcsolati hálók, intézmények és kitartott értelmisik' közül a baloldalra jutó pénzek, titulusok, elismerések hova és kikhez kerüljenek. A poszt-SZDSZ-es vonalra felépített Együtt 2014 hátországának vagy a hagyományos szocialista nomenklatúra elithez. És ebben a kérdésben nem lehet, és nem is fognak kiegyezni. 


Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.