Pesti Srácok

Gordi és Atesz és a tuttifrutti pukkanás

Gordi és Atesz és a tuttifrutti pukkanás



Ha kicsit elkalandoznak a gondolataim, politikai téren elég perverz tudok lenni. Minap például az járt a fejemben, ha csak Gordi és Atesz közül lehetne választani, hogy döntenék. Akárhogy is próbáltam körüljárni a témát, egyszerűen képtelen voltam azt mondani, „őt választom, és akkor reggelente csak kevésbé nagy slejmet fogok felköpni, hogy aláálljak”. Pedig még ezt a táblázatot is összeraktam, hogy segítsen dönteni, melyik lehetne a jobbelfogathatóbbépp kibírható kevésbé ócska jelölt.

PestiSracok facebook image

Ugyan Atesz nyert 6-5-re, de könyörgöm, annyira színtelen és szagtalan az az ember, hogy már nem is emlékszem, kiről kezdtem el írni a mondat elején. De Gordi jelöltsége sem ígérkezne olyan karakteresnek, hogy az egyszeri talpas jobboldali választó összecsinálja a pendelyét. A progresszív élcsapat újra nekiveselkedhetne az áhított idea megvalósításának tűzön, vízen át. Ebben nem sokban különböznek Vona Gábortól: szorgalom és küldetéstudat nyakon öntve idiotizmussal. Sejtve kormányzásra való alkalmasságuk mértékét és várható ’gazdaságpolitikájukat’ (IMF-ülepfényezés, hitelkérelem formájában, kevés polírozás eurokraták golyóin, hogy megint elnézzék a magas hiányt pár évig, progresszív SZJA, közmű-reliberalizáció, stb.) minden józan gondolkodású ember azonnal elkezdene lisztet, zsírt, cukrot, sót és konzerveket felhalmozni a sufniban, de ettől jelenleg nem kell nagyon tartanunk. Tét nélküli tehát a választásokig (ha lesznek!) hátralévő idő, de vicces lesz figyelni a tárgyalások menetét a két fél között. Most még az erősebb kutya khmm… dominál résznél tartanak (ki lesz a miniszterelnök jelölt?), majd jön az országos székfoglalós játék. Ez egyelőre még uncsi. Aztán amikor felteszik maguknak a kérdést: ’oké, de mit mondunk a zembereknek azon kívül, hogy Orbán fasiszta?’, na onnan jön a buli. Ugyan még egyiknek sincs programja, de majd amikor a két semmit össze próbálják fésülni. Na az szórakoztató lesz. Én tényleg hiszek ugyanis abban, hogy egy komolyabb paradoxonban emberek egy tutti-frutti illatú pukkanás keretében képesek feloldódni az univerzumban. Ennél tökéletesebb alkalmunk nem lesz jó ideig, hogy a srácok igazolják az elméletemet.


Terjed a facebookon egy ’88-as idézet Orbántól: „Soha többé ne legyen olyan kormányfője Magyarországnak, aki nyugodtan kijelentheti: rajta kívül nincs alternatíva. Aki ezt állítja, az nem kormányozni, hanem uralkodni akar.” Ha alaposan körülnézünk, az alternatíva-hiány jelenleg nem az ő agyréme és hibája. Viszont ha az ellenzéknek az az ördögi terve, hogy ilyen unalmas, súlytalan, esetleg vállalhatatlan (rendre Mesterházy, Schiffer és Bajnai, Gyurcsány) alternatívák előrángatásával kívánja bizonyítani, hogy Orbán nem kormányozni, hanem uralkodni készül, akkor elismerjük, trükkös. Nagyon trükkös.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.