Pesti Srácok

A károgó Varju

A károgó Varju


A varjú undorító állat. A mitológiában a balszerencséhez, a halálhoz kötődik. Ravasz egy állat – általában valamilyen gonosz csínytevés jellemző rá. A profán világban a szemétzabálás a legjellemzőbb tulajdonsága. Ott köröz mindig a szarkupac felett. Van belőle Kormos, Dolmányos, Havasi, de a leggyakoribb a Vetési. Nekünk meg van belőle egy Lászlónk... Ráadásul károg. Egyre csak károg.

PestiSracok facebook image

Mondják, hogy a nevekkel nem illik viccelődni. Gúnyolódni még inkább. De hát ha nekünk egy demokratikus koalíciós Varju László jutott, aki mindig a szemétben turkál? Aki Gyurcsány feltétlen híve. 2002 óta egyébként szoci képviselő. De volt ő már Gyurcsány és Bajnai államtitkára is „abban a bizonyos nyolc évben”, amikor tönkre vágták Magyarországot. Ez a Varju pedig egyre csak károg és károg. Most éppen a Dunaferr ügyében.


Mint ismert az ISD Dunaferr-menedzsment bejelentette, hogy a veszteségek lefaragása miatt 1500 főt el akarnak bocsátani a cégtől, ami a térségben tragikus következményekkel járna. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter gyorsan tárgyalásokat is kezdeményezett. Először támogatás, majd a vételi szándék is felmerült. Nagy volt a kapkodás a kormányban, ami érthető. Meg kell menteni 1500 munkavállalót.Bárhogy.


A Dunaferr vezetőit állítólag meglepte a vételi szándék. Nem akarnak szabadulni a cégtől. Csak rentábilissá tenni valahogy. A kormány viszont nem engedheti, hogy az egyébként is magas munkanélküliségű vidéken még 1500 ember az utcára kerüljön. Így egyelőre patthelyzet van. Varga Mihály és a kormány mindenesetre minden érthető kapkodás mellett eltökéltnek látszik.


Varju László viszont elkezdett károgni. Egyrészről azt firtatta, hogy mennyibe kerülne a cég megvétele, illetve 1500 ember megmentése. Másrészről pedig, hogy miért változik a szándéka Varga Mihálynak óránként. És ami a legcsúnyább károgása volt: követelte, hogy garanciákat adjon a kormány arra, hogy nem kerül 1500 ember az utcára. Pont ő! 


Nos, a nevekkel nem ildomos gúnyolódni. De ebben az esetben van néhány tény, ami miatt megérdemli Varju László, hogy párhuzamot vonjuk a károgó, szemétzabáló névrokona között. Ugyanis tudni kell, hogy a Dunaferr vállalatot 2004-ben a Gyurcsány-kormány privatizálta. Egy nagymúltú ukrán cégnek passzolta el.


Varju László része volt annak a kormánynak, amely privatizálta a vállalatot és kockára tette a munkavállalók sorsát. A tragédia pedig bekövetkezett. A cég veszteséges lett és most magyar embereket akarnak az utcára dobni.Az egykori privatizációt lefolytatók követelnek ezek után biztosítékot? Talán 2004-ben kellett volna előre gondolkodni azon, hogy kinek adják el a Dunaferrt.


Mindenesetre most válságmenedzselésre van szükség. Nem károgásra. Úgyhogy Vaju László: pofa be!

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.