Pesti Srácok

Módszertani hiányosságok egy genderológiai csúsztatás tükrében

Módszertani hiányosságok egy genderológiai csúsztatás tükrében


Herr Kelecsényi és Herr Raffaielkövették az egyik főbűnt. Abortusz/demográfia témában számolgattak párat anélkül, hogy előtte férfiak levágott péniszét bemutatták volna Dzsendersztádíz istennő oltárán valamint tüntetést szerveztek volna egy hagyományos családmodellt hirdető faliújság elé. De szerencsére Gregor Anikó főpapnő (Vagy ez most hímsovinista genderelnyomásos grammatikai eszköz? Van a főpap/nő-re nemileg semleges kifejezés?) női egyenjogúság felett éberen őrködő tekintetét nem sikerült elkerülni. A Zuckerberg-galaxisban megjelent jegyzete legalábbis erről tanúskodik. Darabszámra sok minden nem hagyja nyugodni szegény szerzőnőt, de minden problémafelvetése felfűzhető egy sémára: Igazolnom kell, hogy van értelme a gender tudományoknak. (Amúgy szerintünk nincs.) Közös pont még a problémafelvetés-orkánban, hogy egy módszertani kifogása sincs a tanulmánnyal szemben. Ami cseppet sem meglepő. Ugyanis nem árt némi (valódi) tudás is, ha modellszámítási kérdésekben akar két fizikussal leállni vitatkozni, olyasmivel pedig a liberális indoktrináció fellegvárává lett ELTE Társadalomtudományi Karán nem rendelkeznek az érthetetlen (és az igaziakat sértő) módon szociológusnak nevezett kocsmafilozófusok

Anikó két oldalról támadja a tanulmányt. Egyrészt a miért pont ez érdekel titeket, biztos mert el akarjátok nyomni a nőket, másrészt a miért pont ez érdekel titeket, biztos nemzethalálvízionáló-diskurzustmagyarságmegtartásirányba elvivő bőgatyások vagytok. Utóbbit gyorsan lerendezhetjük annyival, hogy megkérem Gregor Anikót, írjon egy olyan nagy hatású, minőségű és terjedelmű tanulmányt a francia család- és születéstámogatási rendszerről (amely megdöbbentő módon valóban a születéseket támogatja és nem rejtett segélyezés a láblógatók irányába) hivatkozásokkal és lábjegyzetekkel, ami minimum egy Cohn-Banditet sipítozásra szólásra bír az Európa parlamentben, és amely tanulmány kapcsán legalább 100 progresszív hátramenetes értelmiségi petícióban fordul Barrosohoz és a Velencei Bizottsághoz a nőellenes francia gyakorlat megszüntetése érdekében. Akkor elhisszük, hogy nem csak a magyarok Kárpát-medencei jelenléte zavarja.

A másik része sem sokkal bonyolultabb, viszont annál egyértelműbben rámutat értékválasztásra. Anikó próbálja arra kihegyezni a témát, hogy bármiféle véleménynyilvánítás abortusz-ügyben egyben véleménynyilvánítás nő/gender-ügyben is, illetve hogy e területen gender studies képesítés (muhaha) nélkül nem szabad tanulmányt írni. Szerinte mind a kérdésfelvetés (alul definiált „súlyos válsághelyzet” kiterjesztésének igénye, a tanulmány célja, hogy megalapozza, „hogy a jövőben Magyarországon a nők alapvető önrendelkezési jogát akár törvényi eszközökkel is csorbítsák, továbbá hogy a nőkből ismételten a népességfogyásért felelős bűnbakokat képezzenek”, stb.) abba az irányba mutat, szerinte Kelecsényi és Raffai visszaminősítené a magyar nőket mosó/mosogató/szülőgéppé. Akkor most felnyitjuk kedves szemedet, drága Anikó. Ez nem nőjogi kérdés, még ha azt is próbálsz farigcsálni belőle. Ez maximum pro-life vs. pro-choice kérdés. Ugyanis a még pro-life gondolat sem azt vitatja, hogy a NŐ dönthet-e egy emberéletről, hanem hogy dönthet-e egy EMBER. Akkor csinálj nőjogi kérdést az ügyből, ha a férfi dönt az abortuszról. De jelenleg ez nem így van. De a tanulmány nem foglalt állást a kérdésben, csak kiszámolták, hogy ha érvényben maradnak a Ratkó-féle abortusztörvények, akkor hányan élnének most ma Magyarországon. Ez matematikai kérdés főként. Az meg rendkívül gonosz tudomány, mert ész is kell a műveléséhez, nem elég az elkötelezettség és a hit.

Egyébként semmi baj nem lenne a pro-choice szemlélettel, ha nem azt az álláspontot védené, hogy egy nő bármikor dönthet egy élete első néhány hetében/hónapjában lévő ember létezéséről, hanem ha a döntés arról szólna, hogy egy ember akar-e gyereket szülni vagy egyedül kíván megsavanyodni. Az utóbbi valóban mindenkinek a saját döntése. De olyan pro-choice felhívást még nem láttam, ami felelősségteljes szexuális kapcsolatról vagy a védekezésről szólt volna. Ezek után ki merem jelenteni, nem is a női egyenjogúságért és döntési szabadságért küzdenek ezek a mozgalmak, egyszerűen szeretnek gyilkolni és minden kikapart magzat az ő sikerük is egyúttal.
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.