Pesti Srácok

Összeült a balkartell!

Összeült a balkartell!

2013. augusztus végén a baloldali öt család közül kettő találkozott, hogy felosszák egymás között a placcot. A keleti-parti családokat a don, maga „Bambafej”Mesterházy Attila képviselte. A nyugati-parti, szemmel láthatóan kisebb és gyengébb családok képviseletében, egy kis zsebpénzzel felturbózva a „Libás”, alias Bajnai Gordon érkezett. A többi három család, avagy a Kicsik valószínűleg később támogatják a Szindikátust. 

PestiSracok facebook image

Egyelőre a Kartell legerősebb tagjának tartott banda, az Emeszpé látszik megmondónak. Pénzbehajtó barátaink továbbra is a legerősebb kutya kefél elv mentén léptek fel a megbeszéléseken. A nyugatiak, akik Együtt néven lépnek fel a saját területükön és egykori drogcsempész és exzsaru vezetőségi tagokkal is bírnak, sokak szerint hangemberek. Fülig Jimmy szerint egyenesen cérnagyári pénzbehajtók. A déli piti gangekből megerősödni látszó utcai selyemfiú, a frissen szabadult „Colos” Fodor is üzent a találkozó résztvevőinek, támogatván a nagy Al Capone székére pályázó Mesterházyt. Szerinte a legerősebb család, avagy az Emeszpé családfője lehetne a Capo di tutti Capi, avagy a "Főnökök főnöke", a Cupola vezetője. 


Ugyanakkor a régi belső tagok is elcsodálkoztak azon, milyen gyorsan létrejött a megállapodás és hogy valójában milyen gyenge a Libás által vezetett nyugati család, hiszen a megszerzett terület nagyjából semmire sem elég. Ha figyelembe vesszük, hogy ezeket a területeket a „Narancsos” Orbán emberei felügyelik jelenleg, nem sok jóra számíthatnak. A sunyik, akik kifelé „népszabisok” néven vesznek részt a szerencsejátékban, kiszivárogtatták a Libáshoz került területek listáját: 


Bács-Kiskun: 2. evk. (Baja) 

Baranya: 3. evk. (Mohács), 4. evk. (Szigetvár) 

Békés: 3. evk. (Gyula) 

Borsod-Abaúj-Zemplén: 1. evk. (Miskolc) 

Budapest: 1. evk. (V. ker.), 3. evk. (XII. ker.), 4. evk. (II.-III. ker.), 5. evk. (VI-VII. ker.), 13. evk. (XVI. ker.), 17. evk. (XXI. ker.), 18. evk. (XXII.ker.) 

Csongrád: 2. evk. (Szeged), 3.evk. (Szentes) 

Fejér: 5. evk. (Sárbogárd) 

Győr-Moson-Sopron: 2. evk. (Győr), 5. evk. (Mosonmagyaróvár) 

Hajdú-Bihar: 1.-2. evk. (Debrecen) 

Heves: 1. evk. (Eger) Jász-Nagykun-Szolnok: 3. evk. (Karcag) 

Komárom-Esztergom: 2. evk. (Esztergom) 

Nógrád: 2. evk. (Balassagyarmat) 

Pest: 1. evk. (Érd), 3. evk. (Szentendre), 7. evk. (Vecsés), 11. evk. (Dabas), 12. evk. (Cegléd)

Somogy: 2. evk. (Barcs), 3. evk. (Marcal) 

Szabolcs-Szatmár-Bereg: 4. evk. (Vásárosnamény), 6. evk. (Nyírbátor) 

Tolna: 2. evk. (Dombóvár) 

Vas: 2. evk. (Sárvár), 3. evk. (Körmend) 

Veszprém: 2. evk. (Balatonfüred), 4. evk. (Pápa) Zala: 2. evk. (Keszthely), 3. evk. (Nagykanizsa) 


A bukik egyelőre nem hajlandók tenni sem a Mesterházy vezette csapatok győzelmére, sem a Libás megerősödésére az Öt Családon belül. Egyelőre a Nagy Háború győztesének továbbra is a Narancsos látszik, aki valószínűleg szokása szerint kemény kézzel veri majd vissza a támadásokat.
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.