Pesti Srácok

Arc és kudarc

Arc és kudarc

Nem mondhatnám, hogy Geszti rajongó lennék, ötletei, dalszöveg elemei valahogy korábban mindig felbukkantak másoknál, amit pedig rap felirattal művelt, azt bármelyik kecske lenyomja, még baseball sapka nélkül is. De hát csak reklámszakember a lelkem, azt pedig jól megfizetik. Az idei ARC plakát-összeröffenésegy igazi politikai reklámkampány. Határozott és kifejezetten ellenzéki politikai reklám. Nem baj, tessenek neki megint pénzt adni a nemzeti hátha-vágtára, jó az, a lószar mellett még pénz is van benne. Mekegjen megint a Geszti az MR2 Szimfonikon, hiszen olyan tehetséges, ha már nem szép. Amikor a jó zsaruk halált megvető bátorsággal verték be a nagyik orrát 2006-ban, akkor a mi jó Péterünk a következő évben azt rappolta az arcunkba az ő ARCáról, hogy annak távolodnia kell a politikától.

PestiSracok facebook image

Az idei ARC témája trükkösen a Mi történt velünk? címet kapta. Amibe persze belefér az, hogy a fő témák a trafikmutyi (oké, ezt tényleg megérdemlik), a narancsos oligarchák, egymás seggében élő fideszesek és további Ron Werberes kampánymegoldások voltak. Igaz, voltak bőven viccesek is. Szívesen megnézném az elutasított alkotásokat. Szívesen meghallgatnám Gesztiék tanácsait a nevezők felé. De tényleg. Legalább felakaszthattátok volna a Zorbánt. Esetleg lehetne a Dunába lőni és közben jöhetne a Patyomkin páncélos. 


Geszti legalább az egyensúly látszatát tarthatta volna. Mondjuk olyan plakáttal, ahol Heller Ágnest csinálja partiban Lukács György és Aczél elvtárs. Vagy Alföldi rendezésében smárolhatna Old Shatterhand  és Winetou egymással.  Esetleg Bajnai és Mesterházy itt a piros, hol a pirost játszhatnának Gyurcsánnyal. De nem. Itt az Arccal az ellenzék felé című kiállítás látható. Biztosan megvan Gesztiék félelmének a bére. Biztos nem is kevés. Vagy csak úgy képzelem én és ez lenne a többségi vélemény, ami az ARCon látható?  Több propagandát, több plakátot, több szavazatot!  Csókoltatják mindenki antifidesz lelkét: Bakos Gábor, Fatér Barna, Geszti Péter és Molnár Hédi arcoskodó hölgy és urak.

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.