Pesti Srácok

Mostantól Fletóval fogtok egyetemet foglalni?

null

18:25 Semmi meglepő nem történt, a pár tucat tüntető egymással kezdett el vitatkozni. Tudósítónk szerint azon vesztek össze, hogy a helyszínen amúgy meg sem jelenő Fodor Gábor megtartaná az egykulcsos adót, ezért egyesek szerint ki kéne zárni az összefogásból. Mások szerint viszont minden szavazatra szükség van Orbán leváltásához. Erre a DK-s Szabó Zoltán azt mondta, hogy akkor őket ki kell hagyni az összefogásból, mert az egykulcsos adó maga Orbán Viktor. Programok mentén zajlik a vita. Közben Orbán Viktor papírmasé szobráról leesett a gondolatjel, ezt kellett ragasztószalaggal visszarakni.
PestiSracok facebook image

Részlet a 444.hu mai, Andrássy úti tudósításából, miközben az elsötétített ablakok mögött, a Demokrata szerkesztőségében alakuló ülést tart a Megírom! Krónika brigádja. Ám a volt chartás színiigazgató akárhányszor is überolja az 1993-as év összes Uborka- és Parabola adását, Kerényinek esélye sincs behozni a balfrontot. Ott most csodálatos a műsor! A sok szerencsétlen, Hont AndrástólJuhász Péterig, Scheiring "Célunk Nem Változott Csak Az Útvonal Módosult" Gábortól Szabó Tímeáig ugyanazt a brét szívja. Ezek elhitték, hogy Gordonkáékkal is lehet más. Vagy csak azt hitték, hogy végig lehet úgy csinálni, hogy ők nyugodtan aludhatnak, mert mi úgyis elhisszük.


Szabó Timi és a Maszületett. Nem jött be...
Hát nem. Még a választásig sem lehetett. Ti tényleg komolyan gondoltátok, hogy a hálózat majd titeket is bevesz a buliba? Hogy az Altus és a Deloitte mellett Juhászpé Fű és Hasis Káeftéje is megfér majd? Hogy majd pont a ti tejfeles szátokra van szüksége az elvtársak hetven éve izmosodó mozgalmának? Át lettetek hajítva a palánkon, ti megújult baloldali ifjak, ti opportunista, becsvágyó, mekdonáldszszagú szerencsétlenek. Csak díszletnek kellettetek, de mivel Fletó a show-t is jobban nyomta nálatok, már annak se. A vadlibik úgyis tudják, hogy a náciorbán ellen kire kell szavazni, a komcsik dettó, a többieknek meg esze ágában sincs rájuk, rátok. Ezt csúnyán benéztétek, HaHaHa, csak hogy az egyik elbaszott vállalkozásotok nevét felidézzem. Mostantól Fletóval fogtok majd egyetemet foglalni? Vagy Kis Péterrel? Vagy Szekeressel?

A magyar baloldal sajnos maradt az ami. Az 1919-es vörös terrorral bemutatkozó, defektes, kegyetlen, tolvaj, kontraszelektált gazemberek és a körülöttük lihegők gyülekezete. Aki mellett nem ti, hanem a fals hangú múmiakommandó klimpírozik. Ti meg, JuhászPé, Scheiring, stb., mehettek a levesbe! Ha csak gyorsan, a métereset bukó Bajnai nélkül meg nem csináljátok az új SZDSZ-t! De már Schiffer sem lesz veletek...


A felállás tehát ugyanaz 1947 óta: az egyik oldalon a diktatúra kommancs hálózata, néhány kikupált zsúrfiúval (Mesterházy), a másik oldalon meg a vállalható elit. Szar ez így, mert nem sokáig szeretnénk egy levegőt szívni Kerényivel...

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.