Pesti Srácok

Viszlát Gábor!

Viszlát Gábor!

Piréz azt mondja, miszerint azért az kurva vicces, hogy szegény szocik hetek óta kínlódnak a kampánnyal, keresik a csodaszert, erre a Fidesz megbuktat egy tolvajt, és megint ott tart a közbeszéd, hogy "ezek lopnak, ezeket ne!".

PestiSracok facebook image

Ezzel kb. el is mondtunk mindent arról, hogy miért gáz az, ami a szocik háza táján megy, meg úgy egyáltalán az, hogy igazából a legnagyobb probléma a Toronyházban, mit is írhatnánk erről a szerencsétlen Simon Gáborról olyant, amit valamelyik balos lap nem írt volna meg róla. Mert a sztori lényege kb. az, hogy barátunk kb. zsebre vágott negyedmilliárd forintot, amit stílusosan osztrák bankszámlákon euróban és dollárban pihentetett. Nem lehet ma még tudni, hogy a pénz honnan származik, de azon csodálkoznánk leginkább, ha kiderülne, hogy 240 ezres fizetést tett félre, és valójában ő a Hegylakó, és 400 éves.


Mivel Simon Gábor sejthetően nem Connor McLeod, így 2008 és 2009-ben nyitott számláin valószínűleg nem a kockás szoknyák kereskedelméből keresett pénzek ráeső részét fialtatta. Munkaügyi államtitkár volt, 2002 óta meg főfejes szoci képviselő is. Gyuriferi kiválása után maradt Mesterházy mellett, és ami a legszebb, hogy a szoci Forrest Gump mellett simán képes volt elnökhelyettessé előlépni, amit valószínűleg annak a képességének köszönhette, hogy vagy le tudta törölni a nyálat Mesterházy kacsaszájáról, illetve képes volt akár egy kézzel is bekötni a cipőfűzőjét az Elnök Úrnak. Manapság sejthetően ennyi elég ahhoz, hogy valaki a baloldalon üstökösszerű karriert fusson be.

A vicces az egészben az, hogy a baloldali összefogás sajátos korlátai is előkerültek az éhségmenet élén masírozó titkos milliomos miatt, hisz az „együtt sírunk, együtt nevetünk” szabálya az „együtt indulunk, egyedül szívtok” szabállyá tűnik nemesedni. A gyurcsányizmustól alkesszé hasonlott Jávor Benedek újfent elemében nyilatkozhat, hogy hát Simon Gábornak mennie kell, mennyire ciki ő, mennyire gáz a 240 millió…. És amúgy tényleg, DE….


De…. Gyurcsány nem gáz? Gyurcsány hogy jöhetett egyáltalán, ha Simonnak mennie kell? A sztori emlékeztet Kiss Elemér (úristen, legalább fél órát kellett guglizni, hogy meglegyen a neve!!) történetére, aki igazából a Nagyfőnök D209-es botránya, meg az első, akkor még elbukott Gyurcsány puccs (Jézusom, ilyen is volt, elképesztő!) vezéráldozata volt. Hatalmas, megbocsáthatatlan bűne az volt, hogy ügyvédi irodája több állami megbízást is kapott. Elképesztő. Simon Gábornak meg ilyen pénzei vannak osztrák bankszámlán. Sejthető, ahhoz, hogy 10 év múlva cikket írhassunk a mellesleg minden idők legdicstelenebb, leggagyibb, legszarabb jelzőire simán esélyes 2014-es kampány eseményeiről, újabb fél óra lesz megguglizni ki a halál az a Simon akárki. Bevallom, nekem eddig, ha megkérdezték volna, ki is az MSZP elnökhelyettese, simán bebuktam volna a Bingóban, és amikor közlik, hogy Simon Gábor, lazán röhögök, hogy ezt amúgy se tudtam volna.




Simon Gábor tehát a maga kis összelopott 240 misijével a Nagy Baloldali Összeesküvésben nem nagyobb játékos, mint anno volt Kiss Elemér, aki valószínűleg boldogan éldegél azóta is a szintén nemkevés lével, amit a lemondását okozó állami megrendelésekből síbolt el. Simon Gábor is max. anyázik egyet, és elmegy kiheverni a fáradalmait Bermudán. A Simon-botrány tehát arra jó csupán, hogy Mesterházy pozícióit az újonnan összehozott Gyurcsány-koalíción belül tovább gyengítse, Feriét meg tovább erősítse. Attesz hátországa tovább gyengül, Gordon csupán csak annyit jelezhet, hogy neki ehhez nincs köze, ami szintén Atteszt gyengíti, hisz jelzi, miszerint összefogás nincs, csak papíron, és aki tulajdonképpen az egész ügyből nyer, a Fideszen kívül nem más, mint Feri, aki abban a pillanatban, ahogy betette a lábát ebbe a baloldali buliba, kisajátította a hangot és ő dídzsézik.

Nem kizárt, hogy nem annyira Simonné Exdrága a valódi szivárogtató, hanem a 2018-as miniszterelnökségre ácsingózó Gyurcsány Ferenc. Jobb lesz vigyázni!

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.