Pesti Srácok

A Nagy Ellenzéki Megzuhanás

A Nagy Ellenzéki Megzuhanás

Noha már egy-egy posztban említésre került, külön figyelmet nem szenteltünk a TÁRKI pazar közvéleménykutatási eredményeire, pedig szeretjük rugdosni a Nagy Ellenzéki Összefogás döglött lovát. Nem figyelmetlenségből siklottunk el felette, egyszerűen nehéz úgy írni erről a témáról, hogy ne a naugye mi megmondtuk-ot toljuk végig, hisz nem kevésszer írtuk meg: minél több kis valódi szavazóbázist nélkülöző, de roppant ellenszenves figurákkal tele pártocskával kötnek szövetséget, annál kisebb lesz a végösszeg. Ha meg a minimális szavazóbázissal bíró, de épelméjűek számára teljes mértékben elfogadhatatlan, minden idők legelutasítottabb politikusával, a Gyuriferivel is leboltolnak, akkor végképp nem érdemes választási győzelemről beszélni. Sőt, megújulásról sem igen, a korszakváltás szlogent meg talán már Kálmánolga sem képes röhögés nélkül kimondani. De hát Mesterházy és a Bajnai háziértelmiségije, a Szigetvári nem sűrűn olvassa a Toronyházunk szerzőit, így mint akiket zsinóron húztak, úgy szaladtak bele a legidiótább opcióba, amit csak az új választási törvény – amúgy valóban az összefogást, illetve inkább a nyerést díjazó – szabályai lehetőségként felkínáltak.

PestiSracok facebook image

Tulajdonképpen várható volt, ahogy közeledik a „valódi felmérés”, úgy lesz egyre sürgetőbb visszabújni platformosdit játszani a szocialisták ölelő karjaiba, a szocik pedig jellemzően örülnek, ha valaki betér hozzájuk az utcáról egyetérteni és összefogni velük, mert Mesterházytól függetlenül, ez még mindig a Horngyufa nyugdíjas titkárnőit és szétivott fejű TSZ - elnökeit tömörítő munkásotthon. Ha meg nem fradizöld sportzakót viselő, valamennyire kulturáltan megszólalni képes, adott esetben már „internyetet” is látott modern fiatalember megjelenik, akkor nagyobb sikongatás van a folyósokon, mint Walking Deadben egy átlagos zombibetörésnél. A közelmúltban a vasi szocialisták egymás megerőszakolásával végződő belháborúja is hasonlóan kezdődött. Megjelent néhány nem tipikusan elbaszott fejű munkásőr, ráadásul fiatal emberke, és egyből pogácsával, jelöltséggel kínálták őket. Azért vicces, hogy a régi elvtársi hálózatra alapozott pártnak ilyen mértékű káderproblémái lehetnek…


Szigetvári ügyesen elszóltamagát a Hírtv-ben. Szerinte a legrosszabb forgatókönyv az lett volna, ha a Demokratikus Koalíció jelölteket indít az Összefogással szemben (!!!). Tehát nem az orbánizmus mételyével, hanem az Összefogással szemben. Akkor ennyi a magyarázat: azért kellett egybeterelni boldog-boldogtalant, az összes valaha MSZP-SZDSZ színekben politizáló szerencsétlent, hogy ne harapják el egymás torkát azért a néhány szavazatért, és ne essen ki több Simon Gábor csontváz a szekrényből.


Visszatérve az eredményekre: a TÁRKI adatai szerint, a hibahatáron belül, a biztos pártválasztók fele támogatja a Fideszt. A maradékon osztozik az LMP, a Jobbik, az Összefogás és a maradék. Ezt úgy hozták februárban, hogy januárhoz képest rengeteg szavazó aktivizálódott. Az eddigi passzívak vagy válaszmegtagadók megjelenése nem befolyásolta a Fidesz vs. többiek arányt, viszont az Összefogástól jelentős mennyiségű szavazat vándorolt át az LMP-hez és a Jobbikhoz. A rejtett kis humormorzsákat szedegessük azért csak össze ebből! Az LMP-ét anno azzal botozták, hogy ha nem fognak össze, akkor mennek a levesbe, a Jobbik meg ugye a Fidesz széljobbra kinyújtott karja. Erre bármit mozdulnak, ez a két párt erősödik. Oda-vissza gurulunk a Körúton a röhögéstől.


Szóval hol is van a kormányváltók hatalmas tartaléka, amire a kincstári optimizmusukat alapozták, amire hivatkozva minden másnap sajtótájékoztattak a „kormányváltó többségről”? Hát sehol. A Gyuriferivel és a többi vállalhatatlan figurával való összeborulás az LMP-nek és a Jobbiknak jelentette a tartalékot. Az LMP a biztos parlamenti bejutást, a Jobbik pedig a legerősebb ellenzéki párt titulust köszönheti nekik. Szigetvári és Ron Werber biztos akkorát (és annyira szánalmasat) pacsizott, mint Poison a nyolcvanas években nekifutásból a színpadon, mivel jelen állás szerint a „kormányt váltani szándékozó”, nem fideszes 50 százalékot sem sikerült maguk alá rendezni. Viszont egy jelentős hányadukat sikerült elidegeníteni, LMP, Jobbik, 4K!, meg ki tudja milyen párt támogatójává tenni.



Tényleg telitalálat a CÖF-ös, bohócos plakát, csak a többire is kellett volna orrot rakni.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.