A szocik kimúlása lesz az igazi baloldali megújulás

Arról, hogy miféle tétje lesz ennek a választásnak, meglehetősen kevés szó esik. Azt hiszem megköszönhetjük a végtelenül leharcolt baloldalnak, hogy a valamikori Mounikasó éteri magaslatáig sikerült emelni a politikáról való közgondolkodást. Elég a bohócos képet újra és újra kiplasztikázni az aktuális égés elemeivel, és a Fidesz zsebredugott kézzel slattyog be a Parlamentbe, miközben a baloldali kollégák kényszeredetten rendezik össze a tornazsákot, teszik be szatyorba a váltócipőt és telefonálgatnak haza, hogy mi legyen a kaktusszal az ablakban. A lista elején természetesen nagy lesz a zsibongás, azon sem lepődnénk meg, ha az egyik kiérdemesült baloldali potentát alkalmasint a másik lábára taposna az elsőbbségért, újabb izgalmas részleteket szivárogtatva ki a Szívtipró Parlament intrikáktól sem mentes hétköznapjaiból. A többiek meg bús pandaként komorodhatnak, hogy ezt bizony megcsináltuk, és nem is nagyon tudnának kire mutogatni, mert ezt közösen sikerült ennyire.

Egy választásnak azonban mindenképpen tétje kell, hogy legyen, különben nem lenne igazi választás. A baloldal szemszögéből ez a tét mindenképpen a rendszerváltozás befejezése. Tekintsünk el most kicsit a Fidesz teljesítményétől, és koncentráljunk szigorúan a baloldalra. Ez a magát baloldalnak nevező érdekközösség ugyanis egymagában is felelőssé tehető a saját lenyakazásáért. Politikusai és értelmiségi holdudvara egyöntetűen levizsgázott értékmentességből, hatalomkényszerből és tehetségtelenségből. A baloldali politikus talán most érzi először igazán a bőrén, hogy nem elég ápolni az MSZMP-s hagyományt, amely a politikusi aktivitást kimeríti abban, hogy az ember legyen jó párttag, és tudjon kávét főzni, esetleg tudja meginni a mások által lefőzött kávét. A politikustól úgy tűnik többet vár el a 21. századi választó, és a baloldal esetében várhatóan büntetni is fogja a bénázást, ha mással nem, azzal, hogy nem megy el szavazni.

Kényelmetlenül fogják érezni magukat azok a rendszerváltás után sikeresnek hazudott exkommunista üzletemberek is, akik a maguk számára privatizálták ki az egykor annyira ünnepelt és tiszteletben tartott közvagyont. Politikai összeköttetések nélkül ugyanis közel sem lesz annyira könnyű a megélhetés, a zsíros állami megrendelések lehalászása, a tanulmánykészítés és tanácsadás. És bajban lesz a baloldali, szintén az előző rendszert kiszolgáló értelmiségi holdudvar is. Ki fogja őket kamuból alkalmazni a közszférában, ki fogja őket államilag kitüntetni, ki ad nekik egyetemi tanszéket. Oda lett a bőrkanapé. És oda lett az erkölcsi hitel is, ami azért valahol a megmondó-státusz elengedhetetlen követelménye.

És itt marad tehát egy ország, amely ha nem is önerejéből, de levetkezte magáról a szocialista rendszer maradékát, a vállalhatatlanokat, az érdemtelenül pozíciókat bitorlókat, a habzószájú megmondókat, akik 50 éves ritmusokat ismételgetnek még mindig. Lendvai néni legalább ügyesen nyugdíjba vonult.

Azt azonban ne gondolja senki, hogy egy ország, amelyik önhibáján kívül jelentős ellenzék nélkül marad, az életképes lesz. Ahogyan életképtelen az az ember is, aki mentes minden önkritikától, akiben nem ébrednek kételyek, aki ne bírálná felül olykor saját döntéseit. Az ellenzék megléte a választás lehetőségét is jelenti, a választás lehetősége pedig a döntését. A választás szabadsága pedig demokratikus alapjog, és ha már kitaroltuk magunknak ezt a demokráciát, jó lenne a gyakorlatban is alkalmazni. Ebben a tekintetben jelen pillanatban az MSZP a legantidemokratikusabb párt, mert elbóvlizta a szavazók választás lehetőségét a saját hülyeségével.

A 2014-es választások tehát egy korszak lehetséges lezárásáról szól majd, a Rendszerváltás lezárásáról. A következő lépcső az lenne, ha végre olyan baloldal szerveződne a magyar társadalom köré, amelyik képes értékeket képviselni, képes hiteles programokat alkotni, és meggyőző a tekintetben is, hogy valóban az emberek és az ország gyarapodását szolgálja.

Lehet természetesen továbbra is a Fidesz túlhatalmának mócsingján rágódni, de ezt a helyzetet leginkább a baloldal tökéletes alkalmatlanságának köszönhetjük. És az, hogy a valamikori fiatal demokraták óriási néppárttá nőtték ki magukat, az egyfajta ellenreakciója volt a korábban jól szervezett és igen összetartó pártállami maradéknak, amelyet csak kellő koncentrálással lehetett ellensúlyozni. Reméljük azonban, hogy kétpólusú választási rendszerünk a jövőben színesedni fog, és alkalmas lesz különböző érdekcsoportok befogadására, alkalmas lesz közös célok megfogalmazására, az ország érdekeit szolgáló egységes álláspontok meg, de a különböző társadalmi rétegek hiteles képviseletére. Talán erről beszél a Mesterházy is, hogy a változás megkezdődött. Add tovább!