Simon, aki tolvajnak is hülye volt
Egyszer volt, hol nem volt, a Fekete tengeren túl, de Bécstől innen, volt egy kicsi ország. Nem volt túl nagy, de szegény volt. Furcsa történelme volt, de még furcsább népek lakták, olyan emberek, akiknek az elmúlt évszázad két legnagyobb kártevője volt a kedvenc politikusuk. Így nem csoda, hogy ennek az országnak a lakói nem voltak éppen tájékozottak politikailag, ezért sok kétes figurát megszavaztak képviselőnek a bazi nagy parlamentjükbe. Ha pedig már beszavazták őket oda, onnantól nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy ki mennyit vesz ki az ország tarisznyájából. Bár bizonyítást soha nem nyert, azért még az ostobább polgárok is sejtették, hogy lop ott majd mindenki, de senki nem szólt semmit se. A politikusok valószínűleg gőzerővel nyúlták a sok dellát, a népek pedig azt sutyorogták egymás közt, hogy ők is csak lopnának a derék elöljáróik helyében. És a dolog működött. Mert ugye amíg nem nyer valami bizonyítást, addig nem létezik, mondták a hangadók és ezt is rendjén valónak találta mindenki. Történt egyszer, hogy az egyik politikai oldal túlzásba vitte a gigalopkodást, erre aztán még az ostoba népek is megmérgesedtek, oszt jól leszavazták őket. Örült is ennek a másik oldal, mert küzdelem nélkül övék lett a királyság meg a fele lánya és a sárkányt sem kellett riogatni.
Közeledtek már a következő választások, amikor a korábban leszavazott oldal alelnökéről, nevezzük most Simon Gábornak, kiderült, hogy a szomszéd országocskában annyi pénze van a bankban, amennyit egy becsületes ember száz év alatt keres meg. Lett is nagy felfordulás. A másik politikai oldal persze örvendezett vala, mint Lázár, hogy Krisztus benézett a sírkamrájába. Az emberek csak röhögtek, hiszen nem történt más, mint amit mindig is sejtettek, de továbbra se szóltak semmit, csak hülye képeket gyártottak az internetre. Simon párttársai bamba képet vágtak és úgy beszéltek, mint ennek az országnak a legfurcsább és legérthetetlenebb figurája, egy Győzike nevű fél-analfabéta, akit szintén nem lehetett soha érteni, de legalább csúnya volt, mint az ördög öreganyja. De a mesénk legostobább szereplője mégiscsak ez a Simon volt. Ez a Simon nem dugdosta el a lopott pénzecskéjét, mint a többi rendes magyar politikus, offshore cégek számlájára a világ másik felén. Nem, ez a Simon a saját nevére betette a szomszéd ország bankjába. Persze semmilyen bevallásában nem szerepelt a temérdek pénz, még csak ki se mosta, mint a többi rendes ember. Amikor meg lebukott, akkor se mondott semmit. Csak pár nappal később afrikai hamis útlevelet, a megtalált pénzhez kamu szerződéseket találtak ennek a buta Simonnak a cimbijénél, egy nemzetközileg körözött szélhámosnál, nevezzük most Welsz Tamásnak, aki ebben a furcsa országban, pénz nélkül még légitársaságot is szerzett magának. Ez a Simon tehát annyira hülye volt, hogy nem dugta el a lopott pénzét, amikor lebukott, akkor egy szót sem szólt alelnökként a népeknek, majd egy szélhámoshoz fordult segítségért, aki persze feldobta, mint Kádár elvtárs Rajk elvtársat. Ez a hülye egy nagy párt vezető politikusa volt abban az országban, ahol a legegyszerűbb zsebtolvajnak több esze volt, mint ennek a Simonnak.
Mert persze kis mesénk végén akár erkölcsi dolgokon is lehetne rágódni, de a kis és furcsa ország történelmének, pláne utolsó száz évének ismeretében ezt most másra hagynám. De kedves olvasó gyerekek, mielőtt nyugovóra tértek, tegyétek fel magatoknak őszintén a kérdést: HA EZ A HÜLYE EDDIG JUTOTT A RANGLÉTRÁN EBBEN AZ ORSZÁGBAN, AKKOR A PÁRTÁRSAINAK MENNYI ESZE LEHET? JA, ÉS ŐK VAJON HOVÁ TETTÉK A PÉNZT?
