Barátságos lufifújás kampány helyett
Nem sok jele van annak, hogy vasárnap sorsdöntő választásokat tartanak Magyarországon. Sorsdöntő, mert az ellenzéki oldalon most dőlne el, hogy ki lesz az alfahím ősszel, kihez kell igazodniuk a többieknek, és kik esnek ki a játékból végleg, hogy aztán lógó orral kunyerálhassák vissza magukat a szocialista párt valamelyik platformjaként a biztos kényelembe. Ehhez képest néhány kósza és rendkívül bárgyú közterületi plakát, néhány cikk a futottak még rovatokban, és ennyi. Meglepően kevés.
A szakirodalom várhatóan mexikói-felállásként fogja majd leírni ezt a jelenséget. Ott figyel a demokratikusnak önbecézett ellenzéki oldalon 3 párt, amelyek (jelenleg) csak és kizárólag egymás kárára lennének képesek szavazatokat szerezni, erre nézegetik-méregetik egymást, de tüzet nem mernek nyitni a másikra, mert akkor senki nem úszná meg élve, és úgy tűnik a túlélés megint fontosabb, minden másnál. Fontosabb az önálló politikánál is, amiért - saját bevallásuk szerint - kiszálltak az MSZP-ből néhányan új pártocskákat alapítani.
Oké, minket nem lehet azzal vádolni, hogy konrádi izgalommal figyelnénk a baloldal vergődését, vagy hellerágnesi mennyiségben aggódnánk a jövőjükért, de tényleg érdekes volna például meghallgatni Mesterházy álláspontját a Feri-klán osztrákokkal, franciákkal és németekkel vágyottEurópai Egyesült Államokáról, vagy Bajnaitól megtudakolni, hogy mi a véleménye az MSZP által hirtelen felfedezettnemzeti érdekekről...
Mert a ki veti meg a legjobban a Jobbikot, vagy a ki utálja jobban és látványosabban a Kaijut versenyszámokra megint nem adnak pontot. Egyszerűen azért, mert unalmas és fárasztó. Amennyiben tényleg nem egy homogén tömeg a baloldal szavazóbázisa, és valóban szükség van jól elkülöníthető politikai arcéllel rendelkező pártokra azon az oldalon, akkor ezt talán meg is kellene jeleníteni, és nem egyetlen egy témában nyomni a ki mondja az erősebbet, ki késel meg verbálisan több szobrot. Az még érthető volt, hogy a magyar választási rendszer miatt végül kénytelenek voltak összeállni, de ha az európai választásokon egyszer külön indulnak, ráadásul belső erőfelmérőnek is tekintik, akkor védhetetlen ez a koalíciós attitűd.
Ha az Együtt-PM minimális szinten is komolyan gondolná a korszakváltásosszövegét, vagy a DK bármi mást akarna a jövőtől, mint néhány politikusának örökös parlamenti részvételt, kényelmes széket biztosítani, akkor szép kis tűzijátékot rendeztek volna az elmúlt hetekben. De nem tették, amit csak azzal magyarázhatunk, hogy végleg letettek a különutas, önálló politikáról, elfogadták az - azért rendesen megroggyant, de még mindig erős - MSZP vezető szerepét, és önmagukat afféle SZDSZ-re emlékeztető, progresszív sidekicknek tartják, akik majd izgalmas háttéralkuk és zsarolások során szereznek pár mandátumot, adott esetben kormányzati tisztséget a jövőben. És persze a tulok, nehezen mozdítható, tanácselnök szocialistákkal szemben ők a modernek. Ismerős felállás lesz.
Szóval minden ellenkező vélekedéssel szemben a baloldal számára nem sok belpolitikai tétje van az EP-választásoknak. Talán annyi, hogy az őszi együttműködési tárgyalásokat megelőző szárszói találkozón megpróbálnak-e Hellerék Bajnaiból közös főpolgármester-jelöltet csinálni, vagy végre csöndben maradnak…
