Pesti Srácok

Eegyenlőemszercénégyzet, avagy pacsi, fénykép, bukás

Eegyenlőemszercénégyzet, avagy pacsi, fénykép, bukás

Ősszel helyhatósági választásokattartunk a megszokott menetrend szerint. És mivel ott nem tisztán arányos választási rendszer van érvényben, mint az időközben lezavarandó EP választásokon, ezért a mi volt előbb, az összefogás tojása vagy Orbán választási-rendszertyúkja alapon ismét neki fognak kezdeni gondolatban összeadogatni a százalékokat, hogy aztán befogott orral mehessenek leszavazni a legkisebb rossz a nemorbán jelöltjére. Kornis, Heller és a szárszói különítmény már készen áll a következő összefogás ideológiai megalapozására.
PestiSracok facebook image

Az eegyenlőemszercénégyzet mellett a másik közismert elmélete Einsteinnek, miszerint "az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen". Ki mástól is várnánk ezt, mint az Magyar Szocialista Párttól és annak legendásan fantáziátlan elnökétől, Mesterházy Attilától, a vesztes csapaton ne változtass!-elv őszinte hívétől. Erre nem meglepetett minket, mint a húsvéti nyuszi a lábtörlőre?

Atti végre elkezdett vezérként viselkedni. Megpróbál önálló döntéseket hozni, kockázatot vállalni: visszanöveszti a legendássá vált spanyolos pinaszakállkáját, amelynek levágásában nem is oly régen még a miniszterelnökség titkát látta, mellette Horváth Csabát is visszarántotta a sajátos ellenzéki csibefutamtól, ahol nem egymás mellett, hanem libasorban száguldanak a szakadékba a szocialisták és az Összefogók, valamint a természetes szövetségeseik(belőlük kiváltak) helyett elkezdett az LMP-nek udvarolni valami közös főpolgi-jelölt ügyben.

Meglepett, de messze még az ősz. Az LMP nyilván úgy áll hozzájuk, mint Ford Fairlane professzor a Kispipacsban a megengedettnél illatosabb vendégekhez. Ha mellé áll egy a pultnál, akkor Ford átmegy a másik kocsmába. Egyszer már eljátszották Schifferrel az udvarolunk, aztán visszük a fél frakciót cselt, még egyszer nem fog összejönni.

Mi marad?

A történet teljesen hasonló lesz, mint a most lezajlott országgyűlési választásokon. Eltelve az EP választásokon szerzett bíztató szavazatok számától, megnyugodva a megugrott küszöbtől, a DK-tól az Együtt-PM-ig át mindegyik „demokratikusellenzéki” önálló listát kezd majd tervezgetni. A tetejére raknak egy Kulkát, vagy valamelyik másik, pártrendezvények felszopásáig aljasult valahaművészt, alulra meg a simongáborokat, remélve, hogy addig nem viszik el a rendőrök őket.

Aztán ahogy közeledik a választás időpontja, úgy néznek majd egyre ijedtebb és butább fejjel a közvéleménykutatási eredményekre, és kezdenek el egyre jobban figyelmezni a „függetlenértelmiségiek” összefogásra való buzdítására. Mert Kornistól Hellerig tolják majd a kontentet, miszerint az önkormányzati választásokon nincs helye az egyéni ambícióknak! No pasaran, ha máshol nem, hát a önkormányzati-szorosban meg kell állítani a Kaiju seregeit, hogy aztán ellenállási gócpontokat lehessen kialakítani Budapesten, homozsákokat a Nagykörútra, aláaknázni az Andrássyt... Nincs javítási lehetőség, utolsó utáni pillanatban vagyunk, a proletariátus egyöntetű akarata a közös lista, ésatöbbi, ésatöbbi….

A voksolás előtt egy hónappal Schering Gábor bejelenti, hogy kicselezték Orbán Viktort. A nagyobb településeken megegyeztek a közös polgármesterjelöltekben, és mindenképpen közös főpolgármester-jelöltet fognak állítani, mert az orbáni-rémuralom ellen nincs más megoldás. De külön állítanak képviselő-jelölteket és melléjük kompenzációs listát. Aztán térdepeltetik pár órát Attit Kornis nappalijában, és a jelöltek is közösek lesznek.

Pacsi, fénykép, bukás.



Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.