A szabadság napjára
A rendszerváltoztatás szovjet önkénytől való szabadulás egyik legfontosabb állomása volt, mikor 1989. június 16-án, Nagy Imrének a földi maradványait, méltó tiszteletadás mellett a Hősök terén felravatalozták, majd újratemették a rákoskeresztúri Új köztemetőben. Kádár ugyan még élt (bár a történetírók tanúsága szerint igencsak félrebeszélt a kórházi ágyán), s az itt állomásozó „felszabadító” szovjet hadsereg is javában látogatta a laktanyák melletti talponállókat, de a szabadság és a függetlenség eszménye végigsöpört a magyar társadalmon. Egy kicsiny, de annál inkább bátrabb ellenzéki értelmiségi és jó néhány hirtelen liberálissá átvedlő „reformkommunista” bábáskodott ekkor a jogi átmenet és a béke felett, akár Nagy Imre sírjánál…
25 év telt azóta.25 év nehéz év. Társadalmi és gazdasági tragédiákkal megtűzdelve. S számos igazságtalan történetet láttunk lejátszódni szemeink előtt. Láttuk a komcsik visszatérését, az állami vagyon széthordását, s a Biszku Bélák mesés nyugdíjas életét… De ez egy másik cikk mondanivalója volna.
Ma, a szabadság napját ünnepeljük és a mártírokra emlékezünk. Ünnep, mert elvágtuk a szovjet rabiga láncait; s emlékezés, mert a kommunizmus mártírjainak adjuk meg a méltó tiszteletet.
Ahogy Áder János köztársasági elnök délelőtt, Nagy Imre és az 56-os mártírok sírjánál így fogalmazott: Ünnep, mert a „kommunista blokk börtönébe kényszerített népeknek a szabadság lehetőségét, a diktatúra végét”, a „szabadságszerető nemzetünk” jövőjét jelenti e nap. Fordulópontot jelentett ugyanis „a kommunista rendszer hazugságaiból és fojtogató öleléséből szabadulni akaró” magyaroknak. 1989-ben. De gyásznap is, mert azokra emlékezünk, akik az életüket adták a magyar nemzet függetlenségért. 1956-ban.
Azért annak mi is őrölünk (s most félretesszük a gúnyos és a kritikus szemüvegünk), hogy a megemlékezés végén a visegrádi országok államfői: Milos Zeman cseh, Andrej Kiska szlovák és Bronislaw Komorowski lengyel elnök is jelen voltak. Sőt, Joachim Gauck német államfő társaságában megkoszorúzták a nemzeti emlékhelyet és Nagy Imre sírját.
Nagy kár viszont, hogy a szabadság napját kicsinyes politikai viták árnyékolják be. Először Nagy Imre unokája és Maléter Pál özvegye fejezte ki nemtetszését az esti Scorpions és Omega koncert miatt. Szerintük: „Június 16. Nagy Imre és mártírtársai kíméletlen meggyilkolásának, a hazáért hozott áldozatának, vértanúhalálának emléknapja, mely semmiképp sem lehet a »szabadság napja« és a gyásznapon semmiképp sem táncolhatnak-vigadhatnak katartikus gyászszertartásuk helyszínén”S az ő, személyes szemszögükből érthető is e szembenállás.
De tudomásul kell venni azt is, hogy a hozzátartozók érthető és jogos szomorúsága mellett, sokaknak ünnep az a nap, mert 25 éve bevertünk egy szöget a kommunizmus koporsójába.
Érthető, ha sokak inkább csendben szeretnének emlékezni a mártírokra, de mi van azokkal, akik önző hatalmi érdekeiket nézik ma is? Mert az semmiképpen sem elfogadható, hogy Gyurcsány Ferenc aktuálpolitikai célokra használja fel a mártírok neveit. Ferenc testvér ugyanis a következőképpen fogalmazott a nap folyamán: „A mai nap nem csak arra alkalmas, hogy fejet hajtsunk az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjai előtt, hanem arra is, hogy tiltakozzunk a 2010 óta épülő önkény ellen.”
Hát tudod mit Gyurcsány: a kurva anyád! Azon ugyanis elmélázhatunk, hogy a megemlékezés, vagy az ünnep legyen -e a mai nap hangsúlyosabb része, de „Orbánozni”… – igencsak nagy taplóság!
Mert mikor te még azon ügyködtél, hogy miképp gazdagodj meg a széteső szocialista rendszer romjain, a pozícióban lévő elvtársaid segítségével; Orbán a következőket mondta a Hősök terén: „Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk - mai fiataloktól - jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkezendő húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik.”
S akkor még itt voltak a szovjet katonák, te meg Ferenc, mit is csináltál?
Egyébként jól alszol ma?
