Transznacionális Jürgen helyett transznacionális VB
Sejteni lehetett, hogy nagy hepaj lesz, ha a Frankfurti Iskola ikonja, Jürgen Habermas ’89 óta immár a harmadik alkalommal, ellátogat hozzánk. Úgy is lett: a Jogi Egyetemen két előadót kellett egybenyitni, mert bölcsészek, jogászok, hahások, kivénhedt lukácsisták majd’ szétrúgták a falakat, hogy láthassák az öreget.
No, de ki is ez a Habermas?
A kis Jürgen Gummersbachban, a kézilabda fanok fülének ismerősen csengő német városkában nőtt fel, protestáns családban: nagypapi a helyi lelkészképző igazgatója, apuka pedig a kölni iparkamara elnöke, így minden adott volt, hogy rendes ember váljék Jürgenből. Egy kisgyereket normál esetben a szülei beíratnak zongoraórákra vagy külön angolra, esetleg leviszik a közeli uszodába vagy dzsiu-dzsicura. Ezzel szemben a 10 éves Jürgenkét apukája rendszeresen Hitlerjugend edzésre vitte, mivel az édesapa 1933-tól maga is az NSDAP tagja.
Persze, dialektikusan megközelítve a problémát, tudjuk, hogy létezik Jó Hitlerjugend-múlt, mint Habermasé, és van Rossz Hitlerjugend-múlt, mint Benedek pápáé. Az előbbit udvariasságból soha nem emlegetjük, utóbbit viszont úton-útfélen felböfögjük, ahogy a ballib média szokta. A filozófiai gondolkodású olvasó pedig elmélázhat azon, vajon a nemzetiszocializmus ifjúkori nevelő hatása vajon mennyire határozza meg a későbbiekben a kommunista ideológia iránti vonzódást, de Habermas esetében ez a kapcsolat vélhetően merő rosszindulat és spekuláció, magam is rögtön elhatárolódom tőle. Emberünk eme kis életrajzi légypiszok ellenére szép pályát futott be: tanult filozófiát és szociológiát, majd német és amerikai egyetemeken neomarxistaként bírálgatta a marxizmust, és kutatgatta annak gyakorlati megvalósíthatóságát, valamint a „szabad kommunikációt”. Egyetlen szimpatikus vonása, hogy állítólag „balfasisztáknak” tartotta a ’68-as diákmozgalmak kiagyalóit. (Bár magyarul a „balfaszok” fordítás lenne a megfelelőbb).
A minapi előadás felvezetőjében egykori magyar tanítványa a „beavatkozás” kulcsszavával jellemezte mesterét: a filozófiának (és a filozófusnak) kötelező beavatkoznia a világ eseményeibe, mert a filozófia csak „így tartalmazhat egy feltétlen kritikai potenciált” – na, innen már kezdjük sejteni, merről fújja a szél hazai marxista filozófusaink kedvenc kardigánját és filozófusnőink topját… (a Toronyház álláspontja szerint bárki belepofázhat a politikába, méghozzá úgy, hogy elindul egy választáson. De felelősség nélkül, valami megfoghatatlan bölcsességre hivatkozva utat jelölgetni elég vicces - a szerk.).
Jürgen, magához ragadva a mikrofont, magyarországi áttekintőjében körbenyalogatta a kommunistákat: szerinte az ’56 utáni komcsi rezsim liberálisabb beállítottsága miatt Magyarországon a baloldal nem diszkreditálódott olyan mértékben, mint a többi posztkommunista országban, (nem, a faszt…). Ezt követően orbánozott egy keveset import anyagból, majd rákanyarodott fő témájára, Európára. Kijelentette, bár érzi, hogy elméletét hallva sokakat ver a víz, de ő akkor is a „transznacionális demokrácia” létrehozásában hisz. Habermas meg nem is tudja, hogy ezzel Gyuriferiben, a hazai szellemóriásban talált társra, mert itt bizony a gyurcsányi értelemben vett Európai Egyesült Államokról beszélt a Mester!
Az új rend kialakításának első lépése egy „új nyilvánosság” létrehozása (ilyen az, amikor valaki nem tud elszakadni a saját elméletétől - a szerk.), ahol az addigi nemzetállamok meglévő nyilvánosságai összegzéseként a médiumok tudósítanak a többi ország vitáiról, politikai eseményeiről és hétköznapjairól. Ha megvalósult az új nyilvánosság, Habermas bácsi csak hozzákeveri a liberális és demokratikus alapjogokat, bármit is jelentsenek utóbbiak, és máris készen áll a határokon átnyúló szolidaritás az új Európába töltve! Már csak annyi van hátra, hogy eltöröljük a hierarchikus rendszert, mert helyette „heterarchiára” van szükség. (Ez valami olyasmi lehet, mint a hahások kézjel-mutogatós, közvetlen demokráciája…)
Ugyan az Új Európai Kánaán teóriáját nem igazán értjük, de elméleti szinten támogatunk egy olyan Európai Egyesült Államokat, ahol Habermas Heller Ágnessel, a hahásokkal és a még fellehető összes lukácsistával együtt éldegélne valami távoli, lakhatatlan szigeten. Aztán, ha még életben hagyták egymást, írjanak kurva jó könyveket a témáról. Utána meglátjuk… Bár most mondom, jobb, ha kimaradunk belőle.
A Mester papírból olvaso tt előadása megmutatta, amit már eddig is tudtunk a kommunistákról és itthoni barátaikról is: gőzük sincs a valóságunkról, legyünk akár az európai uniós „féktelen pénzpiaci kapitalizmus” nyertesei, akár vesztesei, viszont szívesen kísérleteznének rajtunk.
A jó anyádat, azt, Jürgen! Veletek ismét jöhetne az egyenlősdi, az új-jakobinus államberendezkedés sok terrorral fűszerezve, amelyből előbb-utóbb kialakulna a „még egyenlőbbek” kasztja, és kezdhetnénk mindent elölről. Úgyhogy köszönjük, Jürgen, a beavatkozásodra nincs szükségünk, negyedszer már nem kell idejönnöd.
Viszont jöhet a valódi transznacionális esemény, a foci vb!
