Nem az öltöző a kicsi, a pofátok nagy!
Mindig öröm látni, amikor tekintélyes szerkesztőségek, komoly újságírók csinálnak hülyét magukból.
A hétvége legnagyobb eseményeként, a Chelsea vendégjátékával, felavatták a Fradi új stadionját. Ez önmagában pont semennyire nem érdekelne, mert sem a Chelsea, sem a Fradi nem a szívem közepe, csak hát a hirtelen jött aktualitás, legfőképpen mert maga a Kaiju mondott beszédet, megint előhozta a kissé már megkopott stadionárvás kontentet, a hány lélegeztetőgépet lehetett volna venni a magyari focira elvert csilliárdokbólszarságát. Mintha 14 millárdból bármilyen rendszert meg lehetne újítani és fent lehetne tartani évekig…
De nem is ez a lényeg. Az Index megírta, a 444-Cink bagázs átvette, a HVG online-ban a mindenhez ostoba, de mindenről bátran véleményt alkotó Gomperz Tamás a Nyüzsi rovatban folytatta az év legnagyobb árnyékra vetődését, miszerint a gonosz, fideszes fradistadiont kormánybiztosként felügyelő Fürjes Balázs direkte kisebb és árnyékosabb öltözőt terveztetett a vendégcsapatnak, mint a hazainak, és tulajdonképpen az öltözői kényelemmel való játszadozásban teljesedett ki a választójogi trükközés, amikor szabályokkal és egyéb ügyeskedéssel tesznek minden versenyt egyoldalúvá. És még kárörvendezett is vala.
Fideszdiktatúra, sejjhajj, már a seggünket is véresre töri a pad itt ebben a poszttusványosi antivilágban…
Tehát alig meglepő módon beleerőltettek egy aktuálpolitikai töltetet, hátha sikerül megokosítaniazokat olvasókat is, akik amúgy nem napi fogyasztói a belpolitikai harcászati jelentéseknek. Elhitetni velük, hogy hiába is egyezik a zuhanyzók száma a nyugat-európai stadionokban megszokottakkal, itt tulajdonképpen egyfajta Frankenstein-UEFA standardokról van szó, mert ami máshol megfelel, sőt mindennapos, az itt diktatórikus csalássorozattá áll össze. Kim Lane Scheppele leszivárgott a fociról való szólásba is. Így múlik el a fékek és ellensúlyok dicsősége….
Ha már Gomperz: talán a legviccesebb kifogása az volt, hogy miért van ott Fürjes kormánybiztosként egy magánbiznic megnyitóján. Gondolom túl bonyolált lett volna utána olvasni annak az apróságnak, hogy a stadion bizony az állam tulajdona és bizony a Fradi bérli. Igen, ez a mértékadó újságírás hávégé módra, amikor gondolok valamit valamiről. Ennyi erővel lassan azt is bele lehet írni a szerkesztőbe, hogy ha tovább folytatódik a jogállam leépítése, akkor belezuhanunk a Napba. Nincs kockázat, mert legfeljebb nem, de annak meg mindenki örül, mert kinek van kedve belezuhanni a Napba…
Egyedül a pestisracok.hu volt képes a teljes magyar sajtópalettáról, hogy nettó kettő perc ráfordítással belegooglezzon az internetbe, rákeressen az „away team dressing room” mondatra. Hogy kiderüljön mitől is szarság ez a fideszes öltöző-ügyeskedés-kontent. A világon szinte mindenhol bénább, kevesebb, kisebb, kényelmetlenebb a vendégöltöző, egyszerűen azért, mert a vendégek nem otthon vannak. Amiért a hotelben sem kapod meg azt a pihe-puha ágyikót, amit otthon megszoktál. Tulajdonképpen ezért játsszák az összes bajnokságot oda-vissza rendszerbe, hogy a hazai pálya előnye a korábban feltört seggű csapatnál is érvényesüljön később.
Egyik kedvenc focis blogomon, a Futballtréneren szokta írni Ferenczi Attila, hogy a magyar labdarúgás mélyrepülésében a (szak)újságíróknak is van akkora felelősségük, mint a teszetosza, semmihez sem értő, fejlődni képtelen edzői karnak, pusztán azért, mert ők sem értenek ehhez a sporthoz, amiből mellesleg egész jól megélnek. Idióta elvárásokat fogalmaznak meg, ostobaságokat hánytorgatnak fel, összességében több kárt okoznak, mint egy közepesen alkoholista utánpótlásedző. Ha a közéletben a sajtó magát tartja a negyedik hatalmi ágnak, akinek a feladata a hatalmon lévők ellenőrzése, akkor ez a sportsajtóra hatványozottan igaz, mert ott nem választanak 4 évente új edzői kart. Ott tényleg szükség volna valami olyasmi nyomásra, ami jobb teljesítményre, fejlődésre kényszeríti az ebből a sportból élő hivatásosokat. De képtelen ellátni ezt a feladatát. Talán a magyar-albán meccs után bemutatott sportújságírói produkció mutatta be legjobban, hogy mi is a baj velük. Konkrétan egy saját tizenhatosra behúzódó ellenfelet megtörni akaró válogatottat azért szaroztak, kutyáztak, mert nem volt eléggé lüktető a játék irama. Aha. Kedves, hülye nemzetisportosok és többiek. Akkor lüktet a játék, ha oda-vissza támadnak. Ha az egyik csapat nem támad, akkor nem fog lüktetni a játék.
Ha a sportújságírásunk ilyen színvonalon áll, akkor mit várhatunk a közéleti tartalomgyártóktól? Az öltöző méretet fideszes-diktatúra kontextusba helyező idiotizmust.
Ha már sportszerűtlen trükkökről értekezünk, akkor azért érdemes egy kis nemzetközi kitérőt tenni, hogy lássuk, mit engedhetnek me g maguknak a fejletthaladó nyugaton. A kis francia Auxerre csapatát 1964-től egy rövid megszakítással egészen 2005-ig vezető Guy Roux mesélte sokszor büszkén, hogy ő nem szégyellte a legmelegebb nyári napokon elzárni a hideg vizet az ellenfél öltözőjében, meg simán felcsavarni nekik a fűtést. Brian Clough a Nottingham Forest legendás trénere sem ment a szomszédba néhány trükkért, hogy a hazai pályát tényleg hazaivá tegye és az aktuális ellenfélnek lehetőleg esélye,de már kedve se legyen győzni.
A fociba bőven beletartozó fifika és a sportszerűtlenség között elég vékonyka a határvonal, de ezek a finom kis trükkök még bőven nem lépik át azt. És a játékosok is hozzászoktak, legfőképpen azért, mert egy-egy kupameccsen simán összesorsolhatják őket egy sokadosztályú csapattal, ahol esetleg egy döngölt padlójú fakunyhóban kell felkészülniük, viszont ez is a játék része.
Amit viszont elvár egy focista az az, hogy ne egy szarrá fagyott, gödrökkel díszített pályán kelljen játszaniuk, mert egy rossz lépés, és oda a karrier. Az öltözőben, legyen az bármilyen kényelmetlen fapados, ikeabútoros, még nem lett vége egy karriernek sem. Viszont a „hőskorban”, amikor még nem költöttek pénzt stadionokra, és mindenki büszkén tapicskolhatott az előtte végző szurkolótárs vizeletében a Népstadionban, akkor a Koplárovics Béla egy napja című kasszasikernél az ellenfél Manchester United konkrétan alig akart a pályára lépni. Nem az öltöző miatt háborogtak, pedig nyilván közelébe sem ért bármelyik vendégöltözőnek az angol bajnokságból, hanem – a csapatkapitány Roy Keane szavait idézve – a libalegelőnél is szarabb pálya miatt.
Mert egy jó pályán akár az olyan „sportszerűtlenségek” is beleférnek, mint amikor a szünetben gondosan fellocsolják az ellenfél harmadát, hátha a nehezen forduló, lassabb – összefoglalva: liptákosabb - védők szépen elcsúsznak egy rájuk gyorsított akciónál.
Ahogyan a politikai újságírók liptákozzák el magukat egy ártalmatlan, de annál hétköznapibb hülyeségen.
