Pesti Srácok

Az ügyészség szerint nem bűncselekmény valóságban nem megtörtént eseményeket tagadni

Az ügyészség szerint nem bűncselekmény valóságban nem megtörtént eseményeket tagadni

Tavaly ősszel született az új nemzeti sportunk, a törvény erejével kikényszerítendő történelemszemlélet részeként roma polgárjogi aktivisták sorra jelentenek fel „gondolatbűnöző” közéleti személyeket. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter nyitotta a sort, aki azt találta mondani, hogy Magyarország területéről nem deportáltak megsemmisítő-táborokba cigányokat (tény), s ma Német György szociológus-közgazdász ügyében utasított el éppen a feljelentést az ügyészség. A Roma Sajtóközpont által kifogásolt mondatában annyit állított, hogy a magyari romák világháború alatti története össze sem vethető a zsidókkal szemben elkövetett népirtással.

Piréz Róbert

PestiSracok facebook image

A Roma Sajtóközpont régi vágya, hogy a magyar történetírásba a zsidó Holokauszttal egyenértékű történelmi eseményként helyezze el a roma holokausztot,

annak ellenére, hogy olyan nem történt

. Tavaly elég részletesen körbejártam a témát, és nem csak a Yad Vashem intézetre jellemző exkluzivista történelmi iskolára hivatkozva

tagadtam

a roma holokausztot, hanem a korral foglalkozó történészek által felkutatott és rendezett tényanyag alapján.

bekezdes

A roma holokauszt megtörténtére továbbra sincs semmi más bizonyíték, mint az oral history módszerével összeszedett, meglehetősen kétes beszámolók, melyeket első indíttatásból még az Német Birodalom „jogörököseinek”, német és osztrák államoknak gyűjtögettek abból a célból, hogy a kártérítési alapokból aztán, a néhány megvezetett és többé-kevésbé jól betanított idős cigány szenvedéseire hivatkozva, a jogvédő réteg vehessen szép házat magának, csobogóval, kertitörpével.

Ha Tótawé lennék, fehér zsigulit írtam volna teniszlabdával, de maradok a csobogónál és a kertitörpénél.

Egyébként, ha megtörtént volna, az arról való szólást nem akadályozná az exkluzivista történelmi iskola, elvégre az exluzivitást nem a holokausztot elszenvedő fél vallása és származása adja, hanem hogy Európa közepén történt ilyen a 20. században, és nem a világ valamelyik kevésbé civilizált, sötét segglyukában.

„Németh nem követte el sem a tények tagadását, sem a kétségbe vonását, sem a jelentéktelen színben való feltüntetését.”

– írja az ügyészség a határozatában azoknak, akik szerint volt roma holokauszt. Más dolguk valóban nincs, elvégre

nem az ügyészség feladata hivatalból eljárni

azokkal szemben, akik szerint a Csillagok Háborúja történelmi, mivel az elején ott a felirat, hogy

réges-régen, egy messzi galaxisban

. Ugyanakkor, ha valaki arra hivatkozik, hogy a Birodalom elvette a tatuini bányászati jogait a Régi Köztársaság bukása utána, és emiatt kártérítési igénnyel fordul a Megbékélési Alaphoz, akkor van dolga az ügyészségnek. Akkor is, ha az államtól követeli vissza az építkezés ideje alatt felrobbantott 2. Halálcsillagon felejtett csavarhúzókészletét...    

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.