Pesti Srácok

Minden szakítás csúnya

Amennyiben bármelyik volt magyar kormányfőt (nincs túl nagy merítés) valóban kitiltották Oroszország területéről, akkor az csak a Gyuriferi lehet -

nyomozta ki villámgyorsan az Index

- pontot téve az izgatott találgatások végére. Eltekintve attól, hogy mennyire szánalmas válaszlépés ez az oroszoktól (ugyanis meglehetősen ritkán akarnak mostanában meghatározó nyugati politikusok, üzletemberek keletre utazni, mivel

fejlettnyugati

oldalon egyből megkapják érte az egységbontó kiátkozást) a magyari ex-miniszterelnökök közül más tényleg nem kerülhetett szóba. Boross orosz ügyekben, Medgyessy meg egyáltalán nem szólal, amiért egyszerre hálásak neki a korrupciós ügyekbe kormányon belefulladt régi szadeszosok, és a értelmes mondatfűzésre érzékeny közönség, tehát csak Gyurcsány marad. Persze Gyuriferi sem azért kerülhetett fel erre a listára, mert olyannyira befolyásos európai politikus, hogy mindenképpen büntetőintézkedéseket érdemel a posztszovjet újjáegyesülés ellen kifejtett aknamunkája. Inkább azért, mert a belpolitika színpadára szánt mosakodása eljutott Putyinékhoz, ő meg nem megy a szomszédba egy kis pofozkodásért. Illetve de, megy, egyelőre csak Donyeckig jutott. "2011-ben változott meg Putyin, előtte jó ember volt, csak történt vele valami, amitől egyik napról a másikra keleti despotává változott." Ezzel magyarázattal turnézta be nemrég a médiát a Gyurcsány házaspár, miután nyilvánosságra került Putyin Budapesti látogatásának terve. Erről anno mi is

megemlékeztünk
PestiSracok facebook image

, sorba véve azokat az apróságokat (mérgezések, leszámolások, házrobbantások), melyeket Putyin akkor követett el, mikor bárgyú vigyorral az arcukon, közösen vakargatták Totókutyát a Szemlőhegyi villában. Putyin sosem volt egy európai értelemben vett politikus, csak éppen egy világhatalom és a Föld legnagyobb "benzinkútjának" első embere, tehát megkerülhetetlen. Az más kérdés, hogy beleszerelmesedni se akkor nem volt, se most nem javallott... Gyuriferiék viszont beleszerettek, többet szelfisztek vele, mint hülyegyerek az új iPhone hatossával. Aztán szakítás után (másik politikussal látták mosolyogni) hirtelen keleti despota, diktátor lett belőle. Féltékeny szerető hisztérikus kirohanása. Ha bármi is igaz a Izvesztyija értesüléseiből, akkor le kell vonni a megfelelő következtetést: Mától nem csak Klára asszony nem akar közösen soppingolni Putyinnével, hanem Putyinné se akar Klára asszonnyal ebédelni a moszkvai GUM áruházban.  

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.