Pesti Srácok

Naiv kisgyerekek és hatástanulmányok

Naiv kisgyerekek és hatástanulmányok

Az igazán naiv kisgyerekek gondolhatnak úgy a politikára, mint a tudomány által kikutatott-körüljárt tények alapján, minden érintett féllel hajnalig tartó kávézgatások alatt meghozott racionális döntések sorozatára, melyekre a pirkadó reggel első napsugara aztán egy boldogabb és szebb jövő ígéretét ragyogja rá, a hálás nép pedig fennhangon köszönti a dolgos politikusok a haza, sőt az emberiség üdvéért folytatott áldozatos munkáját. Az ilyen naiv kisgyerekek nem értik, hogyan lehetett egy kereskedelmet alapjaiban meghatározó döntést hatástanulmányok nélkül meghozni.

Piréz Róbert

PestiSracok facebook image

Megint ott tartunk, hogy Cicero még mindig többet értett meg a politikából, mint a most tanulmányokat és todományos döntéseket követelő szociológusok, újságírók, újságíró-szociológusok. Egy politikai döntés, GéeFGéhez nyúlva,

elsősorban bátorságot igényel, nem tudományos felkészültséget

. SWOT analíziseket döntésképtelen vállalatvezetők kérnek a titkárnőtől, nehezen képzelhető el, hogy mondjuk Deák Ferenc berendelt volna egyet a Kiegyezésről. Plusz egy közvéleménykutatást, amiben feketén-fehéren szerepel, hogy a Szabadságharcban rokont, barátot, ismerőst veszítettek körében valószínűleg esni fog a népszerűsége a Habsburg házzal folytatott tárgyalások miatt. A todományosan előkészített döntések módszertani eredményessége jól lemérhető az amerikai network televíziók munkáin. Az agyon-fókuszcsoportozás miatt nézhetetlen, se íze, se bűze sorozatok tömegeit gyártják, hogy azok egyszerre feleljenek meg a keleti-parti leszbikus értelmiséginek, a karibi feketének és az észak-dakotai rednecknek.

Le lehet ezt politikára is fordítani, kijön belőle egy teszetosza Bajnai.

A politikusok legtöbbször ezért egyetlen egy változóval dolgoznak.

Az adott döntés hoz-e népszerűséget vagy elbizonytalanítja a szavazókat.

A baloldalunk egyik legkomolyabb problémája, hogy ők nem a népszerűségi listákat figyelik, hanem az értelmiségük nappalijába járulnak tanácsért. Visszatérve a vasárnapi zárvatartásra (se ellene, se mellette nem fogok most érvelni), azért az azóta előkerült 2011-es hatástanulmánynál frissebb dolgokra is alapozhatta ám a kormány a döntését. Mert 4 év alatt azért megváltozott egy s más. Például a tömeges elbocsájtások miatti megugrott munkanélküliségtől annyira már nem kell rettegni, mivel

az első negyedév adatai szerint több ezer betöltetlen álláshely van a kereskedelmi szektorban

. Szóval végeredményben nem a todományos tények hiányában meghozott politikai döntések, hanem a 2011-es, alapból elég vicces hatástanulmány alapján megfogalmazott bírálatok kínosak…

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.