Pesti Srácok

Nem messiás, csak egy nagyon haszontalan fiú

Nem messiás, csak egy nagyon haszontalan fiú

Van valami megmagyarázhatatlan, bűnös élvezet abban, ha az ember Juhászpeti politikai pályafutását, közéleti mozgolódását követi érdeklődő figyelemmel. Olyan élvezet, mint moziban nézni a Battleshipet, vagy bármelyik olyan "alkotást", mely megérdemelten kapott helyezést az IMDB 100 legszarabb film dicsőséges listáján. Ugyanakkor, ha a telefonunk mellett nem felejtjük el kikapcsolni az agyunkat, egészen jól el lehet szórakozni velük. Így van ez a Juhászpetivel is, és ennek a követelménynek az Index videója szerint a tüntetésen résztvevők részben becsületesen eleget tettek, részben meg nem volt rá szükségük.

Piréz Róbert

A néhány száz főről először kétezerre, majd a sajtóban három-négyezerre tovább hízott korrupcióellenes miniforradalom sétálóit

nem hajtotta meg túlságosan az új messiásuk

PestiSracok facebook image

. Juhászpetinek, mint az Együtt párt alelnökének, nyilván nagyon határozott elképzelései vannak a

tüntető tömegek terhelhetőségéről

, hiszen a március 15-re tervezett Népgyűlés előtt csak annyira viszik sétálni a forradalmárokat, hogy azok fáradságra hivatkozva délután nehogy lemondják le a Régi Köztársaság visszakiálltását és a 10 fős átmeneti kormány bejelentését. Nyugodtan lehetne a futottak még kategóriába sorolni, egy átlagos tavaszi leárazás több embert mozgat meg, de

Juhászpeti komoly figyelmet kap az ellenzéki médiában

. Mióta Tamás Ervin a Népszabadságban új ellenzéki vezérként

festette le

, cserébe hogy Petike a szocialista vezetés alatti ingatlaneladásokat ne boncolgassa a belvárosban,

töretlenül ível felfele a karrierje a különböző titulatúrák begyűjtésében

. Legújabban ellenzéki messiásként emlegetik, de nem lehet messze a kormányellenes ninja becenév sem...

Egy konkrétan nulla százalékon álló párt, tökéletesen alkalmatlan alelnöke a sztár lehet ma Magyarországon, az egyszerre komoly intés a kormánypártoknak (Kész Zoltán) és az ellenzéknek. Utóbbinak azért, mert ha sokáig az ilyen Juhászpeti-féle alakok tartják magasba a Régi Köztársaság zászlaját, akkor egyszer ezt valamivel honorálni kell. Mivel a Fidesz sem fog örökre kormányon maradni, félő hogy a következő 10-15 évben egyszercsak utcai bohócok fognak minisztériumot igazgatni. Hogy elképzeljük milyen lesz az, amikor Petit megteszik Közpénzügyi Leszámolóbiztosnak vagy Gulyásmarcit kulturális miniszternek, ahhoz elég visszalapozni történelmünk egyik legsötétebb fejezetére, a 19'-es kommün idejére, amikor illegális nyomdászok és cipőjavítók aktiviskáskodták el magukat egészen a hatalomig.

Szóval mindenkinek jobb lenne egy vállalható ellenzéki vezér, mint ez...

bane00

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.