Pesti Srácok

Akikhez képest a nemzeti konzultáció értelmes

A Válasz.hu-n Borbás Barna lecsapta a magas lasztit, megírta, hogy a Die Hardos FBI-ra hajazó (majd mi elvágjuk azt a vezetéket, nyugi) bevándorlós konzultációnál is ostobább, felületesebb és kínosabb tudott lenni a Helsinki Bizottság szervezésében a konzultáció ellen indított bevandorlovagyok tumbleres kampánya. Kossuth menekülését vagy a magyarok honfoglalását a kortárs bevándorlással összevetni még romkocsmás merengésnek is kevés.

Talán a tátikás szint a legpontosabb definíció. Azért időzzünk el egy picit a honfoglalásnál. 10. században nem sok nép volt a mai helyén Európában. Például mi lenne, ha Cameronnak azzal vágnának vissza az általa kidobni szándékozott lengyelek és magyarok, hogy "csókolom, ti meg akkor húzzatok vissza részben a német-dán határra, részben meg a normand tengerpart érintésével Skandináviába"? Ugyeugye? De ezt a tátikás történelemtudást is sikerült meghaladni az LMP közeliek által terjesztett webpropagandával. A két képecske, amiért bizony középiskolai bukás jár:

bevandorlo00

Bem József az akkori Ausztria egyik tartományában született, tehát nem bevándorlóként harcolt a Habsburgok ellenében a "népek szabadságáért", hanem "békétlenkedő alattvalóként". Petőfi Sándor (így írjuk, amennyiben nem szlovákok vagyunk) pedig pláne nem volt bevándorlók gyermeke. A Petrovicsok Nyitra megyében születtek és haltak, azelőtt is, hogy Sándor leszármazottjuk elmagyarosodott és a legnagyobb költőink egyike lett. Egyébként most szomorú, hogy az Egyesült Államok történetéről vajmi keveset tanultunk. Tökéletes példa lenne a bevándorló-ellenességben élen járó Texas történelmét átolvasni. Amellett, hogy USA azon tartománya, mely felett a legtöbb zászló lebegett (spanyol, francia, mexikói, texaszi, amerikai, konföderációs) a Mexikótól való függetlenség kivívásakor bizony leginkább az akkor már többségbe került bevándorlók harcoltak a kisebbségbe került bevándorlók megosztottsága mellett. Emellett pedig a keleti partról érkezett vallási fanatikusok és amerikai nacionalisták. Szóval melyik libnyaf merne előadást tartani egy David Crokett megemlékezésen arról, hogy a texasziak legyenek szívesek kedvelni a bevándorlókat?   PS: A 48'-as függetlenségi háborúban éppenséggel a bevándorlókkal (szerbek, románok, szászok, etc.) harcban álltunk. Petőfi és Bem őket akarta "felgyújtani".

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.