LMBT: Liberális Megmondók Baromság Tárháza. (vol.1)

A meleg téma odáig forrósodott a kánikulában, hogy muszáj lett írni róla. Eljött a forráspont, amikor már a csapból is a „buziság” folyik. Pride itthon és Sao Paolóban, és hát sikerült annyira túltolni a buzibicajt homáréknál, hogy eljutottunk odáig, amikor már nem pusztán zavaró, amit csinálnak, hanem konkrétan gyűlöletkampánynak érezzük. Ellenünk, másként érzők, másként gondolkodók ellen. Itt az idő kiereszteni a homofób gőzt a fedő alól, hogy megkaphassa a Toronyház stábja is azt, ami minden jóravaló jobbernek kijár, tehát a könnyen elsülő homofób bélyeget.

B. Boogieman

Be kell vallani, az agyunkat egy, azóta (talán) a vs.hu-ról levett cikk borzolta fel, amelyik örömmel tudatta, milyen megható az, amikor örökbefogadásból házasság lesz, a meleg apuka „saját”, általa nevelt, az állambácsi által neki

emberijogból

kiszignált fiával kel frigyre. Talán a főszerkjük is érezhette, hogy pár nappal a dicsőséges Pride-cunami környékén egy ilyen témát necces azért bedobni az árnyalt megközelítésre és európai értelemben vett véleménynyilvánításra nem mindig képes publikumnak, mert bár a TótaW félék tuti örülnek az idei Pride világszerte katolikusellenes hangolásának, de azért az mégiscsak meredek és messzire vezet, ha a hatalmas jogegyenlőséget arra használják egyesek, hogy maguknak intézzenek fiatal fiúcskákból utánpótlást egy kis huncutkodáshoz. A sztorit elásták, hiába is keresnénk, pár angol nyelvű blogon túl keveset hallani erről a botrányról, hisz a mainstream média ügyesen dolgozik: a melegek jók, a keresztények gonoszok, a melegeknek simán lehet „homofóbozni” bárkit, de már a Rickrolling netes poénkodása is eleve homofób szerintük, szóval mindenki szégyellje magát és/vagy kussoljon. Kivéve persze a melegeket, mert ők büszkék, nyitottak, hisz már Nádasdy Ádám is közölte egy cikkben, hogy míg a vallás magánügy, a „melegség” közügy. Hozzá vagyunk szokva ehhez, nem véletlen hívja a hazai liberális élcsapat Kettős Mércének a maga kis agymosodáját. Az írországi népszavazás elképesztő „energiákat” szabadított fel a buzilobbiban - hogy ezt a Kerényi mester által a politikai közbeszédbe emelt, és egészen idáig általunk jófejségből került kifejezést használjuk. Idáig, mielőtt az egészen 2015-ig csak látensen meglévő politikai törésvonalak nyílt kulturkampfá dagadtak volna a meleg jogvédők és a konzervatív politikai erők között. Amíg el nem jutottunk el a zsdanovizmus mélységéig, a mocskos bolsevik szintű bezbozsnyik propaganda mocsaráig, a nyílt és egyértelmű politikai provokációig. A meleglobbi – egészen az utóbbi évekig – többé-kevésbé betartott bizonyos játékszabályokat, és épp ezért volt talán sikeres is a karl popperi értelemben vett társadalommérnöki munkájuk. A homoszexualitás kérdése nem volt nyílt „politikai ügy”, talán épp emiatt fordulhatott elő az, hogy épp egy konzervatív kormányzás adott zöld utat a „melegházasság” nevű őrületnek, még ha más néven is. Még bizonyos protestáns egyházakba is be tudott furakodni ez az „eszme” így – bár a katolikusok továbbra is tartják magukat a józan ész és arisztotelészi logika hagyományaihoz – végső soron nem tartozott a politikai témák közé. A melegek jogharca, bár a formális logikát érveléseikben azért ők is rendszerint felfüggesztik, nem mutatott túl az állatvédők és veganok hasonló küzdelmein, és be kell vallani, igazából

az elmúlt évtizedeknek köszönhetően a tényleges homofóbia mára olyan történelmi kacatnak tekinthető a modern gondolkodásban, mint a nácik antiszemitizmusa

. Senki sem ver manapság melegeket, nincs már Philadelphia-szintű hercehurca sem, amikor valakit a munkahelyéről azért rúgjanak ki, mert a saját neméhez vonzódik. A hatvanas-hetvenes évek valódi jogharca lezárult, a „szexuális forradalom” győzött, ami pedig most folyik, már rég nem az, hogy valódi elnyomatással és diszkriminációval szemben kell fellépniük, hanem hogy olyan jogokat, helyeket, politikai erőt és társadalmi státuszt akarnak kigyúrni maguknak szexuális alapokon, amelyeket amúgy egy normális világban az emberek érdemeik szerint kapnának csak meg.

A 21. század melegjogi mozgalma immár nem defenzív, hanem offenzív.

Kikerül a felirat Sao Paolóban: A keresztények homofóbok. Így. Ma már egy komplett szavazást lehet megnyerni a 99% katolikus Írországban nyílt egyházellenes kampánnyal, az Egyház folyamatos provokációjával és elképesztő mennyiségű pénz célzott felhasználásával. Bele lehet nyúlkálni országok alkotmányaiba, jogrendszerébe azért, hogy egy ügy mögé rejtőzött politikai lobbi így furakodjon be a vonalak mögé. Az ötödik hadoszlop taktikája, Saul Alinsky tanainak gyakorlatba való átültetése folyik. Le lehet butítani már a képletet odáig, hogy „aki nem ért velünk egyet, az homofób, tehát a Haladás és Fejlődés ellensége.” Egész egyszerűen a sztálinista kommunizmus „aki nincs velünk az ellenünk van” logikája érvényesül ebben az új világban. Ez a retorika azonban utoljára Hitler és Sztálin think tankjaiban volt jelen. Itt az idő arra, hogy fellőjük a piros rakétát: ahogy a kommunizmus rohadtul nem a munkásosztály életének jobbításáról, a társadalmi igazságtalanság megszüntetéséről, hanem egy szűk önjelölt elit diktatórikus hatalmáról szólt, úgy ez a mostani játszma sem melegekről, kisebbségekről, menekültekről, bálnákról, esőerdőkről szól. Hanem arról, hogy egy hasonló önjelölt elit megvalósíthassa a saját utópiáját az emberekkel szemben, egyúttal saját maguknak kisajátítva a hatalmi pozíciókat. És ez nem összeesküvés-elmélet immár, hanem a komor valóság. A 21. század sötét jövőképe.  

folyt. hamarosan