Pesti Srácok

Akkor ennyi volt a közös európai energiapolitika

Akkor ennyi volt a közös európai energiapolitika

Emlékeznek még Frau Merkel fejtágító kurzusára az egyoldalú orosz energetikai függőségről, amit a civil szervezetek ügyében felemelt mutatóujja és a német cégek különadóztatása elleni tiltakozás közben hozott fel? A teljesen ütődött liberálisaink ezt egyfajta útmutatónak tekintették, egy olyan áldozatnak, amit Magyarországnak meg kell hozni a „nemzetközi közösség” és az „európai értelemben vett Európa” oltárán. Le kell építenünk az orosz kapcsolatokat, ne hízzon Putyin a mi pénzünkön, mert abból veszi a tankot, rakétát, amivel meg megsérti a nemzetközi egyezményekben körülhatárolt Ukrajnát.

Egy választott tisztségviselő elsősorban saját választói felé tartozik számadással, feléjük vannak kötelezettségei. Ahogy Orbánnak a magyarikat, úgy Merkelnek a németeket kell képviselnie. Ez ott annyira természetes, hogy senki nem akadt fenn azon, hogy az Oroszországgal szemben meghosszabbított szankciók előtti napokon megállapodtak az Északi Áramlat 2 megépítéséről. Tehát míg Frau Merkel és az amerikaiak nyomására a Déli Áramlatot kipicsáztuk azzal a szöveggel, hogy az oroszoktól nem veszünk semmit, mert gecik, addig a németek szépen húznak egy újabb vezetéket a Balti-tenger alatt, melynek keresztmetszete nem a német igények, hanem a közép-európai térség energiaéhségének kielégítésére szolgál. Azaz, Frau Merkel – visszaélve a közös Európai politika alakításának erősemberi szerepével – lehajolt az apróért és azokat a tranzitdíjakat, melyeket a náluk sokkal szegényebb bolgárok, romának, magyarok számolhattak volna fel az Ausztriáig kalandozó vezetékért, inkább ők teszik zsebre. Ez az az európai szolidaritás és közös energetikai politika, amiről annyit hallhattunk.  

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.