Pesti Srácok

A Mazsihisz és a Népszava maga az árok, ők semmit nem fognak betemetni

Mélyen kussol a Népszava, miközben már többen megírták, hogy mit hazudoztak össze-vissza Petrás Máriáról, a Muzsikással gyakran fellépő, csángó énekesről.

Bernard Gui

A vádakat – rasszizmus, Magyar Sziget-fellépés, buzizás, és az, hogy – figyelem – a kárpátiás Petrás János felesége volna, azonnal cáfolták, miután

a Muzsikás szolidaritásból lemondta a fellépést a Zsidó Kulturális Fesztiválon

PestiSracok facebook image

. Az egy dolog, hogy a névtelen levélíró vádjai nem igazak, de most komolyan, mióta bűn önmagában az, hogy valaki valakinek a felesége? A balos sajtó vidáman szokta feltárni mások családi kapcsolatait, miközben fennen hirdetik, hogy senkit nem szabad megítélni máshogy, csak saját tettei alapján. Úgy látszik,

mégis elkötelezett a balos sajtó is az apák-fiúk tematika iránt

, amit még a rendszerváltás hajnalán elítéltek, amikor az SZDSZ-es fiúk ávós gyökereiről értekezett a jobbos sajtó. Nyilván hozzájárult a dologhoz, hogy csángó magyar művésznőről van szó,

a népszavás ballerek pedig híresek magyarfóbiájukról

, erről a sajátosan fordított rasszizmusról, ami a kettős állampolgárságos népszavazáson is megnyilvánult. Hogy egy csángó miért is lenne rasszista, amikor éppenséggel általában ő tapasztalja meg a rasszizmust a román többség és a Bákó megyei tanügyi hatóságok részéről, az jó kérdés. Nehezen fér a népszavások fejében, hogy

a magyarok nem mindenhol vannak többségi-elnyomó pozícióban

, vagy ha történelmileg abban voltak, akkor nyilván a kulturális nehézkedési erő miatt bizonyára még mindig abban vannak, akkor is, ha nem. A Népszava eddig vicclap volt, most már átment szánalmasba, ahol bocsánatkérő közlemények és lemondások helyett

a sunyin lapító kussolás a módi ilyenkor

, pedig fordított esetben ők követelnék először a bocsánatkérést és lemondást. Áll ugyanez a Mazsihiszre, de hát attól már 25 éve nem várunk semmi jót.

Egy munkásőr Zoltai után mit gondoltunk?

A Mazsihisz és a Népszava sosem lesz árokbetemető jelenség, ugyanis mindkettő maga az árok, legalábbis annak része, őket kéne betemetni.

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.