Pesti Srácok

Négy amerikai állam véget vetne a magzati szervkereskedelemnek, de Obama nem hagyja

Négy amerikai állam véget vetne a magzati szervkereskedelemnek, de Obama nem hagyja

A feministák kötelező olvasmányának tekinthető szakblog, a feminist.org tegnap arról számolt be, hogy már 4 amerikai állam is megvonta a támogatást a Planned Parenthoodtól. Tudják, ők azok a feketék által lakott környékeken abortuszklinikákat üzemeltető társaság, akik szerint a néger magzat nem ember, hanem pusztán egy szövetdarab, és semmi baj nincsen azzal, ha őket orvosi célokra vagy a fizetőképes, kertvárosi fehérek életének meghosszabbítására használják fel.

Piréz & Woodcutter

Természetesen a fő tömeggyilkos és házinéger, Barack Obama felhívta ezen államok vezetőinek a figyelmét, hogy a támogatás megvonása törvényellenes. Persze nem azért, mert megszokták, hogy dől belőle a lé és a TTIP-tervezethez hasonlóan perelni lehet azon államokat, melyek egy adott cég tevékenységét korlátozó, üzleti kilátásait rontó törvényeket hoznak, hanem azért, mert ezzel „ellehetetlenítik az embereket attól, hogy hozzáférjenek fontos szolgáltatásokhoz”.

Tehát az abortált néger csecsemőből kivont őssejt pont annyira alapvető közmű Obama szerint, mint a villany vagy éppen az Internet.

PestiSracok facebook image

Arkansas kormányzója, Asa Hutchinson ennek ellenére lépéseket tett, és megvonta az állami támogatást a gyermekgyilkos, és minden emberi morált arcba taposó Planned Parenthoodtól. Ezzel, a botrány kirobbanása óta, már 4-re nőtt az emberi fajhoz vállaltan és ténylegesen tartozó amerikai államok száma. Alabama és Louisiana ezt már kora augusztusban megtette, Utah pedig múlt pénteken ébredt rá, hogy neki is van lelkiismerete. Tették ezt annak ellenére, hogy 5 különböző - valószínűleg feminista szimpatizánsok által pénzelt - vizsgálat is "megállapította", hogy a vádak hamisak, sőt, Dél-Dakota és Georgia államok egyenesen

a női szabadságjogok és a szabad döntés jogának lerombolására tett kísérletnek nevezte a szervkereskedelem korlátozását

. A vitába Obama is becsatlakozott, aki szintén mutatóujját rázogatva magyarázta el, bizony a támogatás megvonása -

valószínűleg és sajnos -

törvénybe ütköző lehet, és ha ez még nem lenne elég, egyenesen az egész Egyesült Államok lakossága ellen irányuló, az amerikai álmot két lábbal sárba tipró cselekedet, amely nem egyeztethető össze se a korszerűséggel, se a haladás szellemével.

Tulajdonképpen visszafordulás a középkorba.

A feminista blog el is magyarázza, hogy sok szegény van, akiknek a PP az egyetlen kiút a nyomorból. Tehát az, hogy

pár héttel a szülés előtt kikapartatják és eladják a gyereküket, tulajdonképpen egy szociális program

, amiből fedél lesz a feketék feje felett és étel az asztalukon. Ez maga az emberszeretet, ami a nemzetközi hagyományokban nem véletlenül merült ki a múlt század folyamán egyszerű tömeggyilkosságokban és népírtásokban. Persze sipítoznak egy picit az egészségügy romba döntéséről is, elvégre milyen jól hangzik, amikor azt mondja az egyedülálló fekete anyuka a két gyereknek:

„A kistestvéretek azért fog meghalni, hogy a kis májából és szívéből nektek biztosításotok legyen”

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.