Pesti Srácok

Az első kapuzárási pánik után

Az első kapuzárási pánik után

A nemzetközi libnyaf szempontjából a legtragikusabb forgatókönyv látszik megvalósulni Magyarországon. A határzár működik, a „legfeleslegesebb beruházás”, ami helyett lehetett volna mondjuk lélegeztetőgépre is költeni az adóforintokat, pillanatok alatt más útvonalakra terelte a népvándorokat. Mi meg ölbe tett kézzel várhatjuk a "közös, európai megoldást". Már ráérünk.

Piréz Róbert

Nincs is ebben semmi meglepő. A kortárs népvándorlás legfontosabb mozgatója az embercsempészeti szakma, amiből

a szerbek éppen úgy lecsipegetnek, mint az Iszlám Állam

PestiSracok facebook image

. Az egyik vendégéjszakát, dzsídípít és a fuvarozói munkaközösség átmeneti bővülését nyeri belőle, addig a másik szép, kerek dollárokat, amelyekből ki tudják fizetni az Egyesült Államok nem létező szövetségeseinek fegyverdealerjeit, hogy aztán a

Colorádóban

Malajziában gyártott M16-osokkal lövöldözhessék le a nem szunnita lakosságot. (Merkel nemsokára őket is tárt karokkal várhatja. Polgárháborús zónából jönnek, ha megunják a gyilkolást és az élve elégetések rendkívül szórakoztató, csak idegileg kissé megterhelő manővereit.) Tegnap délután a fél ellenzék levonult a szerb-magyar határhoz, ahol Szigetvári Viktortól kezdve Gyurcsányig bezárólag boldog-boldogtalannak nyilatkoztak európai értékekről, közös fellépésről, vérről, verejtékről, lázadásról. Miközben ők ott ténferegtek,várták a forradalmat, de minimum az emberhalált (Orbán embert ölt cikkek bekészítve a Magyar Narancsban),

a szerbek jó embercsempészhez és balkáni néphez méltó módon az utolsó kandeláber helyére illesztésekor rögtön elkezdték a horvát határra szállítani a pastu és szuahéli anyanyelvű szír menekülteket

. A sikerdíj az sikerdíj, ha órabérben fizetnék őket, nyilván más lenne a gyerek fekvése... Jó, tettek egy gyengécske kísérletet, hátha némi hangoskodásra a magyari rendőrség feltekeri a szögesdrótot és vörös szőnyeggel jelöli ki nekik a Röszke-Berlin korridort, de ezt ők se gondolták komolyan. Az a pár száz migráns, aki kitartóan ott sátrazik a kerítés tövében, valószínűleg néhány év múlva,

mint turisztikai érdekesség fog szerepelni a balkáni nyaralást hirdető repülőtéri magazinokban

. Az ELTE-ről pedig majd antropológusok mehetnek szakmai gyakorlatra a szerb-magyar határon fekvő, néhány négyzetméteres Szír Szabadállamba, ahol mindenki megdöbbenésére az urdu lesz a hivatalos nyelv. A két alternatív útvonal közül mindenképpen a Románián keresztülvezető tanösvény lesz a mi szempontunkból a viccesebb. Ott – hálisten – nincsenek taposóaknák (Orbán embert ölt a horvát-szerb határon cikkek bekészítve a Magyar Narancsnál), viszont

van egy Viktor Pontájuk, aki ősi román szokás szerint próbál egyensúlyozni az önérdek és a magyarellenesség között

. Utóbbit azért is gyakorolja szívesebben, mert teljesen egybevág a német

birodalom

gazda elvárásaival, melynek szolgalelkű követése szintén ősi román szokás. Gondolhatunk itt a második bécsi döntésre, amikor is az a Hitler nevű osztrák gazfickó visszaadta nekünk Észak-Erdélyt, amire válaszul a németbarát királyt elkergették, hogy egy még németbarátabb kormány próbálja Hitler valagából visszaédesgeti az elveszített területeket. Ponta dönthetne úgyis, hogy nem kioktató megjegyzéseket intéz Magyariföld felé, hanem rugalmasan tovahúzza a kerítést. Az ésszerűség ezt diktálná, de ő inkább megmarad annak az ügyeskedő, a német

birodalmi

kérések és a román önérdek között egyensúlyozó gazembernek. Mi meg megnézhetjük a tévében, mit csinál pár tízezer menekülttel, mert hozzánk onnan se jöhetnek, Ukrajnának meg szintén nehéz lesz őket lepasszolni.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.