Pesti Srácok

Már megint Viktornak kellett megmondania a tutit

null

A teljesen idiótává genderült uniós politikusok, a barna szavazatokra ácsingózó, kriptából visszakapaszkodó baloldaliak; illetve a másik oldal, azaz a szerencsétlen migránsok ellen gyíkagyúan heccelő jobber propagandagépezet zajongása között jó hallani egy tiszta, értelmes hangot: még akkor is, ha unalmas módon már megint Orbán Viktoré az. És persze (az Eurológuson kívül) megint nem figyelt fel rá senki. Tehát Vezénylő Tábornokunk aszongya tegnap Brüsszelben: Európának fizetnie kell a közel-keleti háborúkért.

Menyhárt Doki

Pontosan így mondta:

"Egészen addig, amíg ezeket az országokat nem bombáztuk szét, addig ez a probléma nem létezett"

PestiSracok facebook image

"Tehát azt gondolom, hogy fizetni kell. Ennek ára van, támogatni kell azokat az országokat, ahol egyébként a menekültek vannak. A cél csak az lehet, hogy azokhoz az országokhoz közel tartsuk a menekülteket, amely országoknak a rendbetétele után rájuk szükség lesz. Pénzt kell küldenünk Törökországnak, Jordániának, Libanonnak, ahol menekültek vannak, és ott kell megoldani az emberhez méltó ellátásukat.Magyarország is hajlandó fizetni az Unió korábbi rossz külpolitikájáért."

A miniszterelnök amúgy arra a felvetésre felelt, hogy az EU egy korábbi döntés értelmében hétmilliárd euróval segítené a háborús övezet körüli szegény országokat, például Jordániát és Libanont, ám az összeg folyósítása elakadt, mert nincs meg hozzá az unióban egységes politikai akarat. Orbán Viktor szerint ez az egyik oka, hogy a menekültek inkább rögtön Európába jönnek. A nyáron nemzetünk főtáltosa,

Kövér László mondott hasonlóan jót

a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban

:

"Irak szétveréséhez vajon ki szolgáltatta a hamis információkon alapuló ürügyet? Tudjuk jól, mégsem vontak senkit felelősségre.

Az arab tavasz nevű műveletben az USA mellett több európai kormány is részt vett, például Líbia bombázásával, és onnan sem halljuk a hangos bocsánatkéréseket.

Válságról válságra menetelünk a káosz felé, mégis mindenki úgy tesz, mintha nem konkrét kormányok és politikusok hozták volna meg azokat a korábbi konkrét és hibás döntéseket, amelyek egyenesen – és ráadásul kiszámíthatóan – vezettek a mai helyzethez. Indokolt tehát az óvatosság, mikért az a törekvés is, hogy a magyar kormány elsősorban saját hatáskörében igyekszik megvédeni a nemzetét. Ez az invázió a mainál akár sokkal nagyobb is lehet, nekünk most kell lépnünk, addig, amíg egyáltalán lehetőségünk van a hullám feltartóztatására."

Így Kövér.

És nem erről van szó kérem?

Hülyét kapok az

apokaliptikus,

ígybukottelarómaibirodalomis

jóslatoktól, ahogyan a gondolkodás és

irgalmasságmentes

uszítástól is

, és persze az ostobenkó libbancsok jövőkép nélküli

migránssimogatásától

, egónövelő

szírrelszelfizésétől is

. Hiszen van értelmes válasz és megoldás arra, ami most velünk történik.

A menekülteket ugyanis nem a morcos Jóisten pottyantotta a fejünkre.

Hanem volt egy, a hülye jenkik nyomására, de mégiscsak

Európa aktív részvételével lefolytatott értelmetlen, átgondolatlan háború a Közel-Keleten,

amiben - tetszik, nem tetszik - Magyarország is részt vett, még ha néhány maroknyi katonával is.

Ezért fizetni kell és ezt a problémát kell legelőször is megoldani, ha valóban nem szeretnénk húsz év múlva az európai kalifátusban élni.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.