A mainstream reakciója a borzalomra, ami Párizst, Brüsszelt, Bamakót, Damaszkuszt, Bejrútot, Kenyát, Nigériát, Malit, Szudánt, Eritreát (stb stb stb) sújtja, az nem más, mint hogy bizonyítani igyekszik, semmi különös nem történik. Ez a mindennapok része, lehet továbbhaladni, nincs itt semmi látnivaló. Normál üzem, csak az Internet miatt kissé felnagyítva kapjuk és amúgy is csak a notórius gyűlöletkeltők akarnak belőle bárminemű következtetést levonni.

Persze a liberálisoktól logikus gondolkodást elvárni olyan, mint nyúltól, hogy fára másszon. Van ugyan egy útmutató e furcsa szekta megértéséhez, de ennek ellenére - épelméjűek számára - reménytelen vállalkozás. A liberálisoktól maximum a következetes hülyeséget lehetett eddig is csak elvárni, azonban kiderült, hülyeségük már a mi biztonságunkat veszélyezteti és emellett nem is következetes.

A nyugati világ gyengeségének és pusztulásának egyértelmű jele a liberális „eszmék” jelenléte, sőt közéleti kizárólagossága. Na persze, ők már rég nem azok a liberálisok, mint akik mondjuk 20 éve voltak, hasonlóan, ahogy Sztálin „kommunistáit” is nehéz összehasonlítani mondjuk József Attila „kommunizmusával”. Hogy messzebb menjek: korunk liberálisai úgy viszonyulnak a „liberalizmus” eszményéhez, ahogy Pol Pot Engels Anti-Dühringjéhez.

Pol Pot tökéletes példa amúgy erre: a „hatvannyolcas” kambodzsai „college communist” (ez a „college liberal” 40 évvel ezelőtti megfelelője volt) hazament, és szovjet, kínai pénzből kiirtotta a fél országát. A neve is felvett: „Politikai Potentát” rövidítve. A kiképzett bölcsész, aki majd megvalósítja a brezsnyevi álmot Ázsiában. Kicsit túltolta a bringát, de – követve a nem létező liberális logikát – vajh’ mennyire ítélhető el egészében a komplett „kommunista eszme” Pol Pot tevékenysége miatt? Teljes mértékben, hiszen nem magányos elmebeteg volt. Ott álltak mögötte a „csendes és békés” nagyhatalmak, akik finanszírozták uralmát, sőt! Akik miatt 1981-es eltávolítását követően, milliók megölése után békében éldegélhetett 1998-ig saját országa laoszi határvidékén egy szép kis vidéki haciendán. Ez általában minden baloldali elmebeteg életútja: Rákosi kertészkedik Kirgizisztánban a nejével békésen, egészen az 1971-ben bekövetkezett haláláig, pont mint Pol Pot, holott például nyugati ismerője, John Gunther szerint „a legrosszindulatúbb politikai karakter a huszadik századból.”

Akik velük szemben állnak, azok meg ugye a nácik. Az „elmebeteg állatok” az „elszállt megtestesült gonoszok” a „milliók gyilkosai”, ésígytovább… De miközben liberális kontentgyárosaink tolják a békés muszlim többség versus radikális kisebbség szintű baromságot, egy korábbi – saját fejlesztésű – érvelésükre is felhívnánk a figyelmet.

1932. november 6-án Hitler 11 737 021 szavazattal, 80%-os részvétel mellett a szavazatok 33.09 %-át kapta. A „baloldali népfront” – ha lett volna –, a Szociáldemokraták és a Kommunisták együtt 20.43% + 16.86%-kal tulajdonképp jelezték, a németek csendes többsége elutasítja a nácizmus eszméjét. Nyugodtan lehetne Ernst Thälmann, Ludwig Kaas és Otto Wels kezébe egy „Not In My Name” táblát montírozni. Ez amúgy marha jól mutatna Ludwig Kaas kezében, ő esperesi reverendát viselt.

De nézzük meg ezt a 33.09%-ot! Kik követték el a többség tudta nélkül, konspiratív módon a borzalmakat? Kik voltak a nácik „dzsihadistái”? Köztudott: az SS. Nos az ő tagságuk (minden besorozottal együtt) a csúcson volt 1 millió, de keménymagját végig egy 250 ezer fős közösség adta. A kisebbségnek is mikroszkopikus kisebbsége.

Megállapíthatjuk tehát, a 70 évvel ezelőtti a számokat nézve, a teljes közösség 33%-át adó, korántsem egységes kisebbség hátán, egy 250 ezer fős „dzsihadista osztag” vezetésével levezényeltek egy komplett világégést, benne egy népirtással. Tehát, ha mondjuk azt egy Európa 33%-át adó „passzív kisebbség” hátán egy „radikális, ám szervezett törpe kisebbség” akcióba lendül, annyi integrációs tanulmányt gyárt a sok-sok liberális, amennyit akar, Európa simán lángba borul és a világ fenekestül felfordul örökre.

Mi motiválta a „dzsihadista nácikat”? A „bolsevista métely”. Kik haltak meg? Ártatlan zsidók, civilek, nagyszüleink, a konfliktusba kényszerített csatlós államok, a gazdasági válság által megtört és ellenállni képtelenen európai országok polgárai. Illetve, akiket a nácik „szent dzsihádja” mellékesen söpört el ideológiai alapokon.

De ami az egész reakciót kiváltotta, az valójában a nem kevésbé véres másik „uralkodó kisebbség”, a kommunisták terrorja volt. A kommunisták nem dzsihadisták voltak, hanem a mai liberálisok szellemi elődei. Csendes tömeggyilkosok, akik a „békére”, „fejlődésre”, „egyenlőségre”, „igazságos társadalomra”’ hivatkozva rothasztották szét Európa keleti felét az elviselhetetlenség határán is túlra. Úgy, hogy a végén békében végelgyengüljenek egy szép nagy farmon vagy dácsán valahol kirgiz földön meg a laoszi határnál.

Mi, itt középen hol állunk? Mit ítéljünk el? Józan ember, az új világháborút látva, pont azt a déja vu-t érzi, hogyebben a háborúban nincs „szimpatikus oldal”. Mint a korábbi Molotov-Riebentropp paktum idején: van a tespedő és elmaradott Európa (ilyennek látják) és a megváltoztatásában érdekelt sötét szövetség. Melynek két tagja, a szélsőséges liberálisok és a radikális muzulmánok most esnek egymásnak úgy, hogy igazából nem egymást, hanem „egymás népeit” fogják a földdel egyenlővé tenni és kiirtani - mint ahogy az a náci-kommunista szövetség felbomlása után történt.

Aki veszteni fog, az valóban a „békés muszlimok passzív többsége”, akiket csak épp annyira lehet logikusan azonosítani a dzsihadistákkal, mint a németeket a nácikkal. Ez azonban nem változtat semmit a felálláson. Mert a másik vesztes Európa lesz, melyet egyre erősebben tart úgy sakkban saját lopakodó dikatatúrája, mint anno Európa keleti felét a „felszabadító Béketábor és a haladó szocializmus baráti országai alkotta közös demokratikus szocialista eszme.” Ott is volt Béke, Boldogság, Egyenlőség, és az ezt ordító a „tátikás” agitátorok keménymagja, a Pravda manipulatív médiagépezetével tudatlanságban tartott lelkesedő tömegek, akiknek volt cserébe sör meg virsli.

Ezek a „haladó népi demokráciák” meg úgy haladták meg a „képviseleti demokrácia elavult polgári-burzsoá rendszerét”, ahogy arról most Bill Gates-től a Yale jogi karáig oly sokan álmodoznak - természetesen Soros Gyuri bácsival az élen. Ezt nevezték és nevezik ma is a „haladó népi demokráciának”. Miközben a demokratikus intézmények és a nyilván hülye nép helyére befurakodó, következmények nélküli, korrupt bürokráciák működtetik a teljes intézményrendszert, miután valami magasztos eszmére hivatkozva elrabolták a népszuverenitást, kiüresítették a választási rendszert, kiiktatták az embereket az őket érintő döntésekből, terjesztették az érdektelenség eszméjét.

Mindezt persze dühödt templomromboló vallásellenességgel fűszerezve és szép csendben gyilkolva a „haladás nevében”. Természetesen mindig olyanokat, akik a „progresszió és modernizáció” útjában álltak és állnak. Néha fizikai megsemmisítéssel, néha sima ellehetetlenítéssel. Ja, hogy ilyen csak régen volt? Akkor mi a helyzet Pim Fortuynnel és Thilo Sarrazinnal?

A nácik helyén dzsihadisták istenítik a Háború és Pusztítás „tisztító” erejét, a másikon a kommunisták helyén liberálisok nyírják ki az általuk túszul ejtett államokat, az ostoba intézményeikkel, a még ostobább bürokratáikkal és a napi 24 órás médiahazugságaikkal.