Transzhülyeség joga
Egy fecske is csinál nyarat – legalábbis úgy tűnik, egy kanadai „férfi” elég volt hozzá, hogy megoldódjon a rejtély, ami oly sok sci-finek és regénynek témája. Jules Verne most mondana le, ha még élne, s tenné le a pennát, megvalósult ugyanis az időutazás lehetősége, sőt az időt akár meg is lehet állítani. Így tett legalábbis az említett kanadai férfi, Paul Wolscht, akinek volt felesége és hét gyereke, de „rájött”, hogy ő egyrészt Stefonknee Wolscht, azaz „nő”, másrészt – most tessék leülni – arra is rájött, hogy nem ötven körül jár az életévei számát tekintve, hanem – HAT ÉVES.
Akkor még egyszer: egy középkorú pasi rájött, hogy ő egy hat éves lány. És nem, nem pszichológushoz jár, nem vitték be a pszichiátriára, hanem ÖRÖKBEFOGADTA egy pár. Arról semmi hír, hogy anyuka mit mond a hét gyereknek, mi történt a papával…
Mint ez az oldal írja, a dolog nem előzmény nélküli: először volt a transzneműség (azon belül sem mindegy, hogy csak a másik nem ruháiba szeret járkálni valaki, vagy tényleg másik neműnek képzeli magát, mint ami, és hiába van fütyie, legugol pisilni). Aztán jött a transzfajúság.A transzfajúak akik elnyomottabbak, mint „a melegek, transzok és négerek együttvéve”. Jeles képviselőjük Rachel Dolezal, az egyetemi professzor, aki sokáig négernek hazudta magát, aztán kiderült, hogy elnyomó fehér. Meg Tyrone Jeremiah, aki harmincas fehér létére núbiai harcosnak képzelte magát.
Nincs vége a sornak: jött a transableism, nem is tudjuk lefordítani. Talán transzfogyatékosság. Ez az, amikor valaki csonkán érezné magát jól, ezért levágja a karját, lábát, ujját. Őket hagyni kell, megérdemlik. A valóban fogyatékkal élők helyében keményen kirekesztenénk őket. Reméljük, lefűrészelt testrészüket üvegvitrinben őrzik otthon.
Még mindig nincs vége: vannak „otherkin”-ek, akik állatnak képzelik magukat, a linkelt cikkben a csaj például farkasnak. Számunkra kérdés, akkor miért egy stúdióban ül és beszél erről emberi nyelven, s miért nem távozott az erdőkbe vadászni. Esetleg házifarkasról beszélünk? Nyakörve és éjszakára levehető, prémes farka azért van, reméljük, márkás, nem holmi gagyi, rossz minőségű gyártmány, bizonyára egy méregdrága divatboltban vette a farkasnőstény hölgy.
A szomorú az (vagy mulatságos, döntse el ki-ki maga), hogy a kanadai udvariassági normák szerint el kell fogadni, aminek képzelik magukat a polgártársak. A farkasnőstényt (tényleg, másneműnek nem képzeli magát? Farkashímnek?) farkasként illik kezelni, a benégerült fehéret négernek (magukat fehérnak képzelő négerek nincsenek?), a hat éves kislányt játszó bácsit pedig hat éves kislánynak.
Ki kell engedni a Jézusokat, Napóleonokat, tizenvalahanyadik Lajosokat, Washingtonokat és Lenineket és Buddhákat a zártosztályról. Vége a körbe ülős terápiás megbeszéléseknek, amin elmondják, ki mit haladt az előző héten, megnyerte-e a legújabb csatát. Andy Warhol álma beteljesül, élő popart lesz az utcákon, sokszorosított történelmi személyiségek jönnek majd szembe velünk. Élnek, mozognak, beszélnek, nem csak plakátokon látjuk majd őket viszont. Hátha könnyebb lesz viszont a színészkaszting.
Az egyszerű, hétköznapi transznemű meg régimódi ember lesz, aki már senkinek sem érdekes már azelőtt, hogy teljesen emancipálódott volna. Őket már el sem akarják majd nyomni! Észrevétlen folytatódhatnak a John Hopkins Egyetem magánklinikáján a hazug átoperálások, amik nem oldanak meg semmit, mivel az átoperáltak jó része megbánja, a többiek meg továbbra is ugyanazokkal a mentális bajokkal küszködnek.
Ha valakinek a bőrét, a pöcsét, a punciját és a mellkasát-mellét át is lehet operálni, és lehet neki gyurmázni olyat, ami nincs, attól még ugye az agya, a kromoszómái és hasonlók - ugyanolyanok maradnak. Ezt a felvetést viszont tiltja az újbeszél. Az új nagy kérdés azonban: hogyan operálunk valakit farkassá és hat évessé?
