A nagy baloldali versenyfutás
Két legény maradt csak a gáton. Gyurcsány és Bokros. A Feri, meg a Lali. A hétvégi MoMa tünci és tizenkettedik évértékelő bizonyította, hogy nincs más, ki eséllyel pályázhatna Orbán ellenébe. A törpepártok vezetői ismeretlenek, a szocik pedig hiába vannak túl tucatnyi castingon, nem találnak egy darab használható arcot. Tóbiáshoz is egy GFG kellett, hogy legalább az együttérzésünket és sajnálatunkat kiérdemelje.
A baloldali/ellenzéki/orbánellenes szavazók továbbra is csak a túlmozgásos-kiszes-csávóról, mostanában pedig a bajuszos csomagolómágusról hiszik el, hogy képes lenne elvezetni ezt a „k.va országot, az istenfáját neki!” a mennyországba a fejlettnyugati életminőségbe.
Akkor nézzük meg, ki is lenne kettejük közül az alkalmasabb összbaloldali miniszterelnök-jelölt!
Ki a karizmatikusabb?
Nem vitás, hogy ha csupán a hétvégi eseményekig számolunk, akkor ez idáig egyértelműen Gyurcsány volt előrébb a keményebb szavak, az erőteljesebb mondanivaló és a karakteres kiállás klasszikus hármasságában. Ehhez még hozzátehetjük a nyolcvanas évek diszkómozgását, amit a politikai uborkaszezonokban olyan kényszeresen mutat be, mint Hellerági a haspólót - egy kiváló baloldali jelöltettel állunk szemben.
Ha az elmúlt éveket, a közelmúltat vesszük górcső alá, akkor „a jól alszik Viktor?” refrénű beszéd az, amely magasra tette a lécet. Szombaton viszont Lali is rákapcsolt. A „szükségállapot” címszóval meghirdetett tüntetésen többször hazugozta le a kormányt, , mint Karácsongergő egy év alatt (és persze Orbánt). „Falmelléki dumának” nevezte a fityeszes érvelést úgy általában; és ígérete szerint a mostani „nyílt diktatúrával” szemben ő lesz a kizárólagos letéteményese a jövő szabadságának. Hogy korábban mi volt a véleménye a demokráciáról és úgy általában a szavazópolgárról, azt most engedjük el. A libnyafinál könnyen kaphat bárki teljesen rehabilitációt, amennyiben egy bővített mondatot képes kimondani nagyobb nyilvánosság előtt.
Hiába no, szükségállapot…
Tehát a küldetéstudatban, a Gyufaferire oly jellemző messiásszerepben Lali már szépen ledolgozta a hátrányát. De Feri sem lustálkodott a hétvégén. A szokásos rajongók előtt megtartott tizenkettedik évértékelő beszédében „politikusi jelmezbe öltözött bűnszövetkezetnek” nevezte a kormányt. Magát pedig a leendő baloldali összefogás lehetséges miniszterelnök-jelöltjének. Szerényen jelölte és megszavazta magát, de ezt már megszokhattuk a mi böszménktől!
Egy-null Gyufaferi javára!
Ki a sármosabb?
Fura egy kérdés, de a mai politikában bizony számít, hogy ki dobogtatja meg jobban az öregecskedő feleségek szívét. Hisz ők az ország legaktívabb szavazópolgárai. Nehéz lesz ebben a kérdésben is dűlőre jutni, mivel ez voltaképp a „szemüveg-orr” és a „szemüveg-orr-bajusz” klasszikus farsangi maszkok szépségversenye. Öltözködésben viszont Feri viszi pálmát. Amióta Lali zakóját egy standnál állva leszarta egy magasan repülő galamb, amiről korszakos közleményben számolt be a MoMa, nincs sok esélye Don Juan a telenovellás Alejandro szerepét eljátszani. Meg öreg és a bajuszát egy fekete-fehér film kelléktárából kölcsönözte. Gyufaferi ellenben egy tizenegy évvel fiatalabb feleséget újított be, mikor a második házasságába lépett bele, Dobrev Klárával.
Kettő-nulla Ferinek!
Kinek van ütősebb programja?
Az egzakt válasz így szólna: egyiknek sem! Hisz a zavaros ideológiai hátterű MoMa és Bokros mondanivalójából csupán annyit lehetett eddig megérteni, hogy a szabad piac és az Európai Unió feltétlen barátai lennének. Más nem nagyon jött át. A program lényege, hogy ő Bokorlajos, aki egyszer megmentette az országot a legenda szerint. Mivel azóta se zuhantunk bele a Napba és a közgázon is el-elhangzik ez a hülyeség, okkal építkezik rá. Habár egy diplomát lassan szerezhetne, mert a panamai levelezővel pont ugyanott van, mint a Fidesz díszcigánya, Farkas Flórián.
Gyurcsánynak ezzel szemben igazi víziója van. Habár elég illuzórikus, kissé paranoid és ijesztő is egyben, de arra mindenképpen jó, hogy egy Vágópityu képességű kvízmester-értelmiségit, vagy teljesen meghülyült filozófusokat kielégítsen. Meg ahhoz is, hogy sokan mondják rá: van kidolgozott programja.
Hétvégén meghirdette, hogy nemsokára meghirdeti majd a programját. „Sokak Magyarországa” lesz címe és az oktatásról, kultúráról, egészségügyről, a lajhárok párosodási szokásairól és az Epstein-hajtóművek működési elvéről lesz benne szó. Vagy valami hasonló, nehéz rá hosszabban figyelni…
Mindenesetre három-null a félidőben.
Kinek szimpatikusabb a politikai múltja?
Ez legalább olyan abszurd probléma, mint a sármosság kérdése volt. Bokros jobboldali, neokon-kapitalistának tartja önmagát, miközben Horngyufa balliberális kormányának volt a leghírhedtebb tagja. Ő volt a felesleges megszorítások, a magyar családok felesleges megnyomorgatásának brucelee-ja. Egy kurva kemény és rosszemlékű csomagot el is neveztek róla, amit 99 százalékban ki is radírozott az Alkotmánybíróság, de cserébe az „átmeneti időben” kifosztott mindenkit.
De Gyurcsányt ebben a kérdésben negatív módon nem lehet überelni. Nincs magyar politikus, akinek kellemetlenebb lehetne a múltjával szembenézni. Hazugságbeszéd, szemkilövetés, idő előtti bukás. Összességében egy inkompetens, agresszív, hisztérikus fasz.
Három-egy!
Ki mozdít meg nagyobb tömegeket?
Ha az elmúlt éveket és a szimpatizánsokat nézzük, akkor döntetlen. Ha az ellentüntetőket, akkor is! (Habár ebben azért ismét Gyurcsány tudott magasabbra, illetve, mivel ismét negatív attitűdről van szó: mélyebbre jutni!). A hétvégén viszont Bokros villantott. Több ezer embert vitt ki a kutyaordító hidegben a Kossuth térre – lelkendezett is a teljes libnyafi sajtó. Voltak vagy kétezren, plusz Lendvai Ildikó, aki kivételesen balra kanyarodott a Veress Pálné utcán a Grinzingi előtt, mert őt is érdekelte a Lajos.
Így a pontot most, nagyvonalúan ugyan, de Bokrosnak adjuk. Három-kettő!
Ki táncol jobban?
Azt hiszem itt mindkettőjüknek járna egy-egy pont. De mivel Gyuriferi csak skiccpalizta Hugh Grant mozdulatait, mintsem saját koreográfiát készített volna, így a Frizbiben táncra perdülő, és máig felejthetetlen mozdulatokat bemutató Bokros Lalié a pont. A lelkesedést és a saját ötletet díjaztuk, nem az összképet.
Három-három... Igazságos döntetlen született. Vége.
Ahogy a baloldalnak is!
