Pesti Srácok

Ezúttal a Star Wars köré építene kerítést Donald Trump

Ezúttal a Star Wars köré építene kerítést Donald Trump

Az amerikai elnökválasztás kezd egy általános iskolai osztályfőnöki órához hasonlítani, ahol a gyerekek a Csillagok Háborúja legújabb epizódján vesznek össze. A fekete feministák náci propagandának látják a filmet, egy elnökjelölt azzal kampányol, hogy a regnáló elnök rajongása teszi tönkre az országot.

Trump egy bohóc. Ez már az első perc óta világos. A republikánus színekben futó mágnásról szociopatáról nehéz elhinni, hogy nem a demokraták futtatják, hogy lenullázza az „saját pártjának” győzelmi esélyeit.

Az elmúlt hetekben a Fehér Ház is Star Wars lázban égett - Obama egy sajtótájékoztatót fejezett be hamarabb arra hivatkozva, hogy meg kell néznie a filmet (nyilván felesleges viccekeskedés volt, az egybegyűltek kötelességszerűen nevetgéltek is a leleményes tréfán). Erre reagálva, a parókás ámokfutó szerint Obamának sokkal fontosabb a galaktikus háború, mint amit a valóságban vívunk. Ő maga pedig túl elfoglalt ahhoz, hogy megnézze a filmet, és nem is érdekli, mert a munka, azaz a nagyszerű Ámerika teljesen leköti.

PestiSracok facebook image

Pedig Trumptól sem áll messze az hetedik művészeti ág. Az olyan alkotásokért különösen rajong, melyekben amerikai elnökök saját kezűleg öldösnek terroristákat . Nemrégiben külön gratulált Harrison Fordnak a 97-es Air Force One című filmért, amelyben egy elnök-vadászpilótát alakított a megboldogult Han Solo. A színész persze lesajnálta a pocakost: “Ez csak egy film, nem a valóság. Bár mit is tudhatsz te az egészről.” – vetette oda Han.

Pont, amennyit az elnökösködésről…

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.