Pesti Srácok

Jobb később, mint soha: már az Európai Unió agyáig is eljutottak az Iszlám Állam népírtásai

Jobb később, mint soha: már az Európai Unió agyáig is eljutottak az Iszlám Állam népírtásai

Melyik a leglassabb emlősállat a Földön? A háromujjú lajhár, a Bradypus tridactylus. Ha éppen sietnie kell valahová, majdnem másfél kilométert is meg tud tenni egy egész óra alatt. Ha nem, akkor egész álló nap csak csimpaszkodik fejjel lefelé. Valahogy ezek az állatkák jutottak eszembe, mikor olvastam, hogy népirtásnak minősítette az Európai Parlament az Iszlám Állam etnikai és vallási kisebbségek ellen elkövetett rémtetteit.

A csütörtöki strasbourgi plenáris ülésén a képviselők elsöprő többsége támogatta a határozati javaslatot. Ami helyes. Bár kissé megkésett. A határozati javaslatot egyébként egy magyar kereszténydemokrata politikus, Hölvényi György nyújtotta be. A képviselő védelmében legyen mondva: ő maga már jó régóta dolgozott ezen, nem rajta múlott ez a világcsúcsot döntő halogatás és bénázás. Sőt: dicséret illeti, több hónapos munkájának köszönhetően egyáltalán eljutott idáig az ügy. Mert ha az unió parlamenti többségén múlik, csütörtökön még mindig a lengyel, vagy a magyar demokrácia lett volna terítéken.

PestiSracok facebook image

Az európai mainstream sajtó pedig az illiberális orbánizmus terjedésétől rettegő liberális képviselők hősies és bátor küzdelmétől lenne azóta is hangos.

A határozati javaslat többek közt felszólítja a tagországokat arra, hogy teremtsenek olyan jogszabályokat, amelyek alapján minél előbb bíróság elé lehet állítani azokat az állampolgárokat, akik csatlakoztak az Iszlám Államhoz. Ez is helyes. Csak az fér nehezen a fejembe, hogy ezek szerint eddig ez nem így volt. Tehát, ha valaki útra kelt Európából a Közel-Keletre és csatlakozott az Iszlám Állam milíciájához, majd levágott fejekkel szelfizett, aztán hazatért, annak senki sem tette fel azt a kérdést, hogy ugyan mit a tetves lófaszt keresett egy terrorszervezetben. Vagy elhitték neki, hogy karitatív tevékenységet végzett, esetleg ételt osztott a szegény gyermekeknek Rakka város utcáin?

Az Európai Parlamentet azonban, úgy ámblokk nem tudjuk ezért a döntésért túl nagy dicsérettel illetni. Ha csak azt nézzük, hogy Irak területén már több mint tíz éve űzik az ipart az Iszlám Állam elődszervezetei, illetve Szíria területén is lassan több évtizedes véres múlt homályába vész, hogy mikor és kik kezdték el a szervezkedést. Ráadásul, egyes konteósok szerint már a 90-es években, az Egyesült Államok hathatós anyagi támogatása mellett kezdődött el az elődszervezetek és vezetőik ténykedése. Akkor még „az oszd meg és uralkodj” elvei szerint kezdték el felfegyverezni a szunnita milíciákat a síita Hezbollah ellen.

Aztán – ahogy ez a horror mesékben Mary Shelley óta lenni szokott – a lény öntudatára ébredt és a teremtője ellen fordult...

De bárhogy is kezdődött ez az egész borzalom, bármi is volt az előtörténete ennek a szörnyetegnek, tény, hogy mára már az Iszlám Állam néven fellépő, önmagát kalifátusként meghatározó terroristacsoportosulás Európát, sőt lassan az egész világot veszélyezteti. A 21. századi népvándorlásnak, a Merkel szerint minden fejlődő európai országnak hasznos tömeges migrációnak köszönhetően, már a saját otthonaikban is megjelentek az iszlamista terroristapisták.

Még ha a háromujjú lajhárnál is lassabb galápagosi óriásteknős (Geochelone nigra) sebességét is alulmúlva, de ideje volt a határozat elfogadásának!

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.